Bevezető a nagyböjti és a húsvéti ünnepkörhöz.
Régen, gyermekkoromban a nagyböjt előtt három vasárnap volt: a hetvened, hatvanad és az ötvened vasárnap már bevezetőül szolgált a nagyböjti időhöz. Ezt a liturgikus megújulás már eltörölte.Az eredeti nagyböjt is az első vasárnappal kezdődött. Később kezdték számolgatni, hogy így a negyven böjti hétköznapból négy hiányzik. Ezért került a hamvazószerda és még három nap az első vasárnap elé. Ezt a napot jelölte ki a II. Vatikáni Zsinat nagypéntek mellett kötelezően szigorú böjti napnak, a többi harmincnyolcat pedig ki-ki jóakarata szerint vállalja, vagy nem. Édesanyám sokat mesélt nekem arról, hogy az ő fiatalkorában bizony az egész nagyböjtöt igen komolyan vették. Karácsony után kezdték már gyűjteni a füstölt túrót, a köpült vajat átsütötték és elrakták a böjtidőre, mert akkor nem használtak zsírt sem, nemcsak húsételt nem fogyasztottak. Még a szokott főzőedényeket is kisúrolták és félretették, külön böjtidei edényben főztek ilyenkor. A sokféle aszalt gyümölcsből készítették a levest. Ez volt a szigorú böjt egyik összetevője, a hústól való megtartóztatás. A másikat, magát a böjtölést,a napi háromszori étkezést és egyszeri jóllakást is nagyon szigorúan betartották. Nagyszombaton reggel hat órakor volt a tűzszentelés szertartása. Méteres máglya parazsa mellé állt a plébános atya, és amint az új tüzet megáldotta, a templomtéren szorongó gyerekhad megrohanta a parazsat, csípővassal megragadott egy nagyobb darabot, majd magasra emelve hazavitte. Otthon nyitva volt már a tűzhely, és az új tűzzel gyújtottak alá az elkészített kocsonyás fazéknak. Meg is érdemelték a hosszú, komoly böjt után a finom ételt! De komolyan vették a szellemi felkészülést is. Nálunk nem ismerték ezt a különbségtételt, hogy a nagyböjt eleje az ősegyház példája szerint a katekumenek felkészítésére és a hívek tudásának elmélyítésére való, és csak az utolsó két hét a jézusi szenvedés emlékezete. Ma már erről is a szent három nap fogalma beszél. Nekünk, annak idején az első naptól kezdve ez volt az intonálás: „Buzgó szívvel ünnepeljük Üdvözítőnk kínjait”(Ho 57,1) Manapság is jó, ha ez a lelkület él bennünk, hiszen olyan sokszor elfeledkezünk Jézus szenvedéseiről. A pénteki keresztúti ájtatosságok, a fájdalmas olvasó, az elmélkedések a jézusi szenvedésről, és maga a szentmise, a keresztáldozat jelenvalóvá tétele is kapjon új figyelmet, több együtt érző szeretetet, eucharistikusabb lelkületet. A jól átélt nagyböjt után érzőbb lélekkel gyászolunk nagypénteken, és ujjonghatunk a feltámadás örömével.
Régen, gyermekkoromban a nagyböjt előtt három vasárnap volt: a hetvened, hatvanad és az ötvened vasárnap már bevezetőül szolgált a nagyböjti időhöz. Ezt a liturgikus megújulás már eltörölte.Az eredeti nagyböjt is az első vasárnappal kezdődött. Később kezdték számolgatni, hogy így a negyven böjti hétköznapból négy hiányzik. Ezért került a hamvazószerda és még három nap az első vasárnap elé. Ezt a napot jelölte ki a II. Vatikáni Zsinat nagypéntek mellett kötelezően szigorú böjti napnak, a többi harmincnyolcat pedig ki-ki jóakarata szerint vállalja, vagy nem. Édesanyám sokat mesélt nekem arról, hogy az ő fiatalkorában bizony az egész nagyböjtöt igen komolyan vették. Karácsony után kezdték már gyűjteni a füstölt túrót, a köpült vajat átsütötték és elrakták a böjtidőre, mert akkor nem használtak zsírt sem, nemcsak húsételt nem fogyasztottak. Még a szokott főzőedényeket is kisúrolták és félretették, külön böjtidei edényben főztek ilyenkor. A sokféle aszalt gyümölcsből készítették a levest. Ez volt a szigorú böjt egyik összetevője, a hústól való megtartóztatás. A másikat, magát a böjtölést,a napi háromszori étkezést és egyszeri jóllakást is nagyon szigorúan betartották. Nagyszombaton reggel hat órakor volt a tűzszentelés szertartása. Méteres máglya parazsa mellé állt a plébános atya, és amint az új tüzet megáldotta, a templomtéren szorongó gyerekhad megrohanta a parazsat, csípővassal megragadott egy nagyobb darabot, majd magasra emelve hazavitte. Otthon nyitva volt már a tűzhely, és az új tűzzel gyújtottak alá az elkészített kocsonyás fazéknak. Meg is érdemelték a hosszú, komoly böjt után a finom ételt! De komolyan vették a szellemi felkészülést is. Nálunk nem ismerték ezt a különbségtételt, hogy a nagyböjt eleje az ősegyház példája szerint a katekumenek felkészítésére és a hívek tudásának elmélyítésére való, és csak az utolsó két hét a jézusi szenvedés emlékezete. Ma már erről is a szent három nap fogalma beszél. Nekünk, annak idején az első naptól kezdve ez volt az intonálás: „Buzgó szívvel ünnepeljük Üdvözítőnk kínjait”(Ho 57,1) Manapság is jó, ha ez a lelkület él bennünk, hiszen olyan sokszor elfeledkezünk Jézus szenvedéseiről. A pénteki keresztúti ájtatosságok, a fájdalmas olvasó, az elmélkedések a jézusi szenvedésről, és maga a szentmise, a keresztáldozat jelenvalóvá tétele is kapjon új figyelmet, több együtt érző szeretetet, eucharistikusabb lelkületet. A jól átélt nagyböjt után érzőbb lélekkel gyászolunk nagypénteken, és ujjonghatunk a feltámadás örömével.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése