2014. január 28., kedd

Jézus csodái 11. - Leányom már halálán van!



Leányom már halálán van!

 

A tizedik parancsolat magyarázatának befejezése után Jézus meggyógyít egy majdnem vak embert, és meghallgat egy kis öregasszonyt, aki Dokóból jött, hogy megkérje, menjen el beteg menyéhez.
Mivel a farizeusok sokat kellemetlenkednek Lázár tanyáján, Lázár és Arimateai József azt ajánlják, hagyja el a tanyát. Útközben Jézus elmegy Dokóba. Kora reggel érkezik oda, egy téli napon. Megkérdezi egy korai járókelőtől:
– Hol lakik Marianna, az öreg anya, akinek haldoklik a menye?
– Nézd, ember! Annak az utcának a végén van egy tér. A sarkon van egy kút. Onnan három utca indul ki. Azon indulj el, amelynek közepén egy pálmafa van, és menj még száz lépést. Találsz egy árkot. Emellett menj a gerenda-hídig. Azon átmész, és látsz egy kis fedett sikátort. Azon áthaladsz. Amikor már nincs se út, se fedett utca, mert beletorkollik egy térbe, megérkeztél. Marianna háza aranyszínű az öregségtől. Amennyi pénzük van, azzal nem tudják rendbe hozatni. Nem téveszted el. Messziről jössz?
– Nem nagyon.
– De galileai vagy?
– Igen.
– És ezek? Az ünnepre jössz?
– A barátaim. Isten veled, ember! Béke legyen veled! – Jézus faképnél hagyja a fecsegőt, aki mostmár nem siet. És elindul a maga útján. Az apostolok pedig mögötte.
Megérkeznek a kis térre. Tenyérnyi nagyságú, nagyon sáros terület, közepén egy magas tölgyfával, amely úrként nőtt ki itt, és nyáron talán majd hasznos is lesz. Most azonban csak mélabút áraszt, annyira sűrű és sötét, a szegényes házak fölött, amelyektől elfogja a világosságot és a napfényt.
Marianna háza a legnyomorúságosabb. Széles és alacsony, de végtelenül elhanyagolt! A kapu tele van foltokkal, amelyeket az elkorhadt farészek helyén keletkezett hasadékokra tettek. Egy ablaktábla nélküli kis ablak csak egy fekete lyuk, mint szemgolyó nélküli szemgödör.
Jézus kopogtat a kapun. Egy tíz év körüli, sápadt, kócos, kivörösödött szemű kislány jön elő.
– Marianna unokája vagy? Mondd meg öreganyádnak, hogy Jézus van itt!
A gyermeklány nagyot kiált, elfut, és hangosan hívja. Kisiet egy öregasszony. Hat kisgyermek követi, az előbbi kislányon kívül. A legnagyobb fiúcska a kislány ikertestvérének látszik. A legkisebbek, két mezítlábas, sovány csöppség, az öregasszony ruhájába kapaszkodnak, és még alig tudnak járni.
– Ó, eljöttél! Gyerekek, tiszteljétek a Messiást! Éppen jókor érkezel szegény házamba! Leányom már halálán van... Ne sírjatok, gyerekek, nehogy meghallja! Szegény teremtések! A kislányok ki vannak merülne a virrasztástól, mert én elvégzek mindent, de virrasztani már nem bírok, földre esek az álmosságtól. Hónapok óta nem voltam ágyban. Most egy széken alszom, hogy mellette és a kisleányok mellett legyek. De ők még kicsik, és szenvednek miatta. A fiúcskák: ezek itt, járnak fát gyűjteni, hogy tudjunk tüzelni, meg el is adnak belőle, hogy legyen kenyérrevaló. Tönkremennek, nyomorult unokáim! De nem a fáradozás öl meg minket, hanem az, hogy látnunk kell őt meghalni... Ne sírjatok! Nálunk van Jézus.
– Igen, ne sírjatok. A mama meg fog gyógyulni, apátok hazajön, és nem lesz annyi kiadástok, és éhezni se fogtok annyit. Ez a két legkisebb?
– Igen, Uram. Az a gyenge teremtés háromszor szült ikreket... és a melle megbetegedett.
– Van, akinek túl sok, és van, akinek semmi! – dünnyögi Péter a szakállába, majd megfogja az egyik csöpp fiút, és egy almát ad neki, hogy elhallgattassa. Erre a másik is kér egyet, és Péter neki is ad. Jézus az öregasszonnyal megy, túl az előtéren, az udvarba, és fölmegy a lépcsőn, hogy belépjen a szobába, ahol egy fiatal, csonttá soványodott asszony nyög.
– A Messiás, Jeruza. Most majd nem szenvedsz tovább. Látod, hogy csakugyan eljött? Izsák sohasem hazudik. Ő mondta. Hidd el hát, hogy ahogy eljött, úgy meg is tud gyógyítani.
– Igen, jó anyám. Igen, Uram. De ha nem tudsz meggyógyítani, legalább tedd, hogy meghaljak! Kutyák vannak a mellemben. Gyermekeim szája, akiknek édes tejet adtam, tüzet és kínkeservet tett bele. Nagyon szenvedek, Uram! Nagyon sok pénzbe kerülök! A férjem messze van, kenyérkereset miatt. Az öreganya tönkremegy. Én meghalok... Kire maradnak a gyerekek, amikor én meghalok a betegségtől, ő pedig a fáradtságtól és a kínlódástól?
– A madarakról gondoskodik Isten, és ugyanígy az ember apró gyermekeiről is. De nem fogsz meghalni. Nagyon fáj itt? – Jézus rá akarja tenni kezét a körülpólyált mellre.
– Ne nyúlj hozzám! Ne növeld fájdalmamat! – kiált a beteg.
Jézus azonban óvatosan ráteszi hosszú kezét a beteg emlőre.
– Valóban tűz van itt belül, szegény Jeruza. Az anyai szeretet vált tűzzé melledben. De azért, ugye nem gyűlölöd sem férjedet, sem gyermekeidet?
– Ó, miért tenném? Ő jó, és mindig szeretett engem. Okos szeretettel szerettük egymást, és szerelmünk gyermekekben virágzott ki... Ők pedig!... gyötrődöm, hogy itt kell hagynom őket, de... Uram! Hisz megszűnt a tűz! Anya! Anya! Olyan, mintha egy angyal fújna mennyei levegőt kínomra! Ó! Micsoda nyugalom! Ne vedd el, ne vedd el kezedet, Uram! Inkább nyomd rá! Ó, micsoda erő! Micsoda öröm! Gyermekeim! Jöjjenek ide a gyermekeim! Akarom őket! Dína! Oziás! Anna! Széba! Melki! Dávid! Júdás! Ide! Ide! A mama már nem hal meg! Ó!... – A fiatalasszony örömtől sírva hanyatlik párnáira, míg odasietnek gyermekei. Az öregasszony pedig letérdel, és nem találva mást örömében, rázendít a tüzes kemencében lévő Azariás énekére, és végig mondja, öreges, reszkető, megindult hangján. (Lásd: Dániel 3,51-90)
– Ah, Uram! De mit adhatok neked? Semmim sincs, amivel megtisztelhetnélek! – mondja a végén.
Jézus fölemeli, és ezt mondja:
– Csak azt engedd meg, hogy kipihenhessem itt fáradtságomat. És hallgass! A világ nem szeret engem. Egy időre el kell mennem. Istenhez való hűséget, és hallgatást kérek tőled. Tőled, a fiatalasszonytól és a kicsiktől.
– Ó, ne félj! Senki se jár ahhoz, aki nyomorult! Itt maradhatsz, és nem kell tartanod attól, hogy valaki meglát. A farizeusok? Ugyan! De... mit fogtok enni? Nekem csak egy kevés kenyerem van...
Jézus hívja a Keriótit:
– Végy magadhoz pénzt, és menj megvenni, amire szükség van. E jó lelkeknél fogunk enni és pihenni. Ma estig. Menj, és hallgass! – Majd a meggyógyult asszonyhoz fordul: – Vedd le a kötéseket, kelj föl, segíts az anyának, és örvendezz! Isten kegyelmet gyakorolt veled, hitvesi erényeidre való tekintettel. Együtt törjük meg a kenyeret, mert ma a Fölséges Úr van a házadban, és ezt teljes örömmel kell megünnepelni. – Majd Jézus kimegy, és odaszól Júdásnak, aki éppen indulóban van: – Bőségesen vásárolj be! Hogy jusson nekik a következő napokra is. Nekünk Lázárnál semmink se fog hiányozni.
– Igen, Mester. És, ha megengeded... Van saját pénzem. Megfogadtam, hogy fölajánlom ellenségeidtől való megmenekülésedért. Kenyér lesz belőle. Inkább adom ezeknek, akik testvéreink Istenben, mint a Templom torkának. Megengeded? Az arany számomra mindig álnok kígyó volt. Nem akarom többé bűvöletét. Mert olyan jól érzem magamat, amikor jó vagyok! Szabadnak érzem magamat. És boldog vagyok.
– Tégy, ahogy akarsz, Júdás. És az Úr adjon neked békét!
Jézus visszatér a tanítványokhoz, amikor Júdás eltávozik.

(2-634)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése