2010. december 5., vasárnap

Advent második vasárnapja



Advent második vasárnapja



Thagorai Szent Crispina vértanú asszony



Sion népe, íme, jön az Úr, hogy megmentse a nemzeteket,
és hallani fogjátok dicsőséges szavát, szívetek örömére.



Könyörögjünk!

Mindenható, irgalmas Istenünk, segíts, hogy szent vágyakozással siessünk Fiad elé. Örök bölcsességeddel nevelj minket, hogy e világi elfoglaltságaink ne akadályozzanak találkozásunkban szent Fiaddal. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

Az adventi koszorúnál állva meggyújtjuk immár a második vidám fénnyel táncoló gyertyánkat is. A második gyertyát, amely az imádságunk fénye lesz, mely mindennap hosszan, szeretetteljes tekintettel fordul feléd, mert te Uram, szívünk legmélyén szólítasz bennünket. Divatos szóval szabadulóművészeknek nevezik azokat a mutatványosokat, akiket a nézők lélegzetük visszafojtva figyelnek, miközben azok egy maguknak mesterségesen épített helyzetből igyekeznek kiszabadulni: elföldeltetik, leláncoltatják, víz alá vettetik, levegőtlen páncélozott helyiségbe záratják magukat, hogy onnan a legnagyobb izgalmak közepette, pillanatok alatt kiszabaduljanak bizonyítva szinte már uralmukat az élet felett. Ilyen artistaművészeket és mutatványokat biztosan láttunk már, és elképedve töprengtünk rajta, hogy vajon, hogyan is tudták mindezt véghez vinni? És ezen akkor is eltöprengünk, még ha tudjuk is, hogy az egész csak szemfényvesztés.

Nos, ehhez a mutatványhoz lehetne hasonlítani azt a tulajdonságot bennünk, amely minden módon igyekszik szabadulni a felelősség alól: hány, de hány féle magyarázatot igyekszünk kitalálni a magunk mentségére. Mindezt azért, mert egyszerűen nem vagyunk képesek kimondani azt a szót, hogy hibáztam. A felelősség alóli kibúvást művészi fokra az ember kamaszkorától kezdve tanulja, gyakorolja, és felnőttkorára tökélyre képes fejleszteni. Kamaszkorunktól ott van bennünk ez a hajlam, szinte belénk veszi magát, mint a vasba a rozsda, és alig vagyunk képesek beismerni, hogy hibáztunk. Minden ember könnyen a felelősség alóli szabadulás művésze lesz, akire keveset bíztak, az kevésbé, akire többet, az annál inkább. Természetesen ahogy életünk során felnőtté alakulva felismerjük ezt és küzdeni kezdünk ellene, lassan megértjük azt is, hogy még sem a szabadulás a nagy művészet, hanem sokkal inkább a szabadítás. Képzeljük el, hogy egyszer csak megszeret bennünket valaki, aki mellénk áll, és nem azt mondja, hogy te bűnös vagy, hanem azt, hogy te jó vagy! És szeretlek ezért. Ebben a szabadításban egyetlen művész létezik, aki képes egyszerre mindannyiunkat megszabadítani: Jézus Krisztus. A mai evangéliumban megszólaló Keresztelő Szent János, az ő unokatestvére, az ő előfutára. Mit jelent az, hogy valaki előfutár? Azt, hogy előtte jár és minden eszközzel megpróbálja felhívni magára és mondanivalójára a figyelmet. Mit is mond nekünk az evangéliumban? Már nem sokat kell várni, mindjárt itt van! Tartsatok ki, ott jön már valamelyik út kanyarulata mögött, alakja bármelyik pillanatban feltűnhet! Testvéreim, itt az adventi időben készüljetek föl a vele való találkozásra. Az előfutár szerepe ma kevéssé ismerős már. Illetőleg csak néhány helyzetben találkozunk valami hasonlóval. Ha az egyik településre például cirkusz érkezik, ott néhány nappal korábban kis autó lassan járva az utcákat, hangszóróból kiabálja, hogy figyelem, figyelem, jön a cirkusz! Ha még nagyobb figyelem felkeltést akarnak elérni, akkor medvét, vagy oroszlánt visznek végig a település utcáin, hogy hírverés fokozottabb legyen.

Idén nálunk még ismerősebb a kép, ha a mutatványosok, cirkuszi artisták helyett arra gondolunk, amit többször is átéltünk, hogy a választásokon ha egy párt győzni akart, akkor kampánylapokat szórt, toborzó összejöveteleket tart, hogy akinek tetszik az általuk képviselt gondolat, az csatlakozzon hozzájuk. Azt is mondhatnánk mai szó használattal, hogy Keresztelő Szent János az Úr Jézus Krisztus kampányfőnöke volt. És mi volt a programja? Térjetek meg, mert bűnösök vagytok! Mindenkinek meg kell térnie. Különös, hogy az emberek többsége nem riadt meg ettől a szembesüléstől, nem fordítottak hátat nem hagyták ott azzal, hogy hát ez bolond agy udvariatlan, hanem ellenkezőleg tódultak hozzá az egyszerű emberek. Kivonult hozzá egy egész vidék, városok és falvak lakói. Miért is? Azért, mert az emberek lelkiismeretükbe nézve érezték, hogy valóban bűnösök, és ettől a tehertől szabadulni kellene. Megcsömörlöttek már a hárítástól, attól, hogy mindig csak másokat hibáztattak, és attól is, hogy életük jó része abban teljék el, hogy másokra bizonygatják: minden hiba, minden baj mások miatt van. Keresztelő Szent János nagyon jó módszert eszelt ki arra, hogy a világot, hogyan lehetne jobbá tenni: bűnbánatot hirdetett. Mindenki ismerje el, hogy saját maga a vétkes, nem a másik. Pontosabban, ha a másik embernek is van bűne, azzal meg ne ő foglalkozzék, hanem mindenki a saját magáéval. Ez egy jó program. Azóta is tart minden esztendőben legalább két alkalommal, ilyenkor advent idején, és húsvét előtt a nagyböjti időben. Most, hogy itt vagyunk az adventi időben eljött hát újra az ideje, hogy mindenki magába tekintsen, és végre ne másokra mutogasson ujjaival. Mert valóban a fejszét már ráhelyezték a fák gyökereire, hogy amelyik nem hoz jó gyümölcsöt azt kivágják és a tűzre vetik. Most még van lehetőség bűnbánatot gyakorolni, megállni és hamut szórni fejünkre, a szép ruhákat durva posztokra cserélni. De ha ismét eljön a világ ura már késő lesz kapkodni! Most még vízzel keresztelnek, de akkor már tűzzel fognak jönni és akkor el kell majd számolnunk minden elvesztegetett idővel, méltatlan emberi életükben.



Imádkozzunk:

Lelki eledellel tápláltál minket, Istenünk. Könyörögve kérünk, e szentségben való részesedés által taníts meg minket arra, hogy a földi dolgokról okosan gondolkodjunk, és az égiekhez ragaszkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése