2010. június 19., szombat

Június 19. szombat



Az Úr az én örökrészem és kelyhem,
te irányítod, Uram, sorsomat.
A mérőzsinór értékes részt juttatott nekem,
valóban pompás az én örökrészem.


Az isteni Gondviselés magasztalását halljuk Jézus Krisztus ajkáról minden hozzánk intézett szavában. Ha a Krisztust megelőző időkben az isteni Gondviselés azt szolgálta, hogy felkészítse a teremtett világot és az embert, Fiának, Jézus Krisztusnak jövetelére, vajon milyen célt szolgálhat a Jézus Krisztus mennybemenetele utáni időben? A második isteni személy, azaz Jézus Krisztus emberré válása maga is e Gondviselés része, amely által a Mennyei jóságos Isten segítségünkre siet, hogy megmentsen minket, bűnösöket. Ezt nevezzük Megváltásnak. A Gondviselés tehát arra irányul ma is, hogy az eltévedt bárány mintájára újra megtaláljuk Istent, s a vágyakozáson túl, mindent megtegyünk azért, hogy az üdvösséget földi életünk végén el is nyerjük. Amikor arról beszélünk, hogy Isten a gondunkat viseli, akkor gondoljunk arra, hogy megad nekünk minden lelki lehetősége az üdvösséghez, de ezáltal nem veszi el szabad akaratunkat. Elfogadom-e a Gondviselés nekem szóló ajándékait, lehetőségeit? Az eredendő bűn elkövetése óta minden ember ezzel a lehetőséggel és teherrel születik erre a földre. Szabad akarattal, de a bűn súlyának terhe alatt. A paradicsomban ugyanis az emberi párnak nem volt szabad akarata, hanem a Teremtő Isten törvényei szerint kellett éljen, de nem volt bűne sem, addig amíg el nem csábult és nem evett a tiltott gyümölcsből. Ha földi életünk és az isteni Gondviselés célja lelkünk visszajuttatása a mennyei paradicsomba, akkor annak alapvető feltétele a helyes, bűntelen élet, a szabad akarat önkéntes elvetése, és az isteni akarat újbóli elfogadása.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése