Így szól az Úr: Kiveszem testetekből a kőszívet
és hússzívet adok nektek:
az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek.
Az alamizsnálkodás, a rendszeres imádság és a böjtölés helyes módjára tanít minket Jézus Krisztus. Mindhárom vallásos cselekedettel Isten iránti odaadó szeretetünket kívánjuk megmutatni, legalábbis akkor, ha helyesen gyakoroljuk azokat a mindennapi életünk során. De könnyen abba a hibába eshetünk, hogy inkább az emberek elismerését keressük általuk és önérzetünket kényeztetjük vele. Ezt nevezzük képmutatásnak, farizeusi magatartásnak. A képmutató ember a külsőségekre figyel, de viselkedése mögött nincs meg a helyes szándék, azaz nem a lelkek üdvösségének önzetlen gondja motiválja, hanem az emberi környezet hiú elismerése. Amikor valakinek adományt adunk, akkor nem az ő elismerése miatt tesszük ezt, hanem Isten kedvéért. Az imádsággal is segíthetünk másokat, ugyanakkor az mégis Istennek szól. Bennünket vajon milyen szándékok mozgatnak mindennapjainkban, cselekedeteinkben, gondolatainkban, vallásgyakorlatainkban?
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése