2010. június 16., szerda

Június 14. hétfő



Könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket az Isten,
derítse föl ránk arcának fényét,
hadd ismerjék meg útját a földön,
és segítségét az összes nemzetek között.

Jézus Krisztus új törvényt ad tanítványainak az új élethez. Ennek egyik alapeleme a teljes erőszakmentesség. Bár az egyenlőség elve alapján a régi törvények megengedték a másik bántalmazását ugyanolyan mértékben, a szeretet jézusi parancsa ezt már nem engedi meg a számunkra. Nyilvánvaló, hogy a régi törvények alapján működő emberi világ törvényei nem szolgálták teljes mértékben az ember üdvösségét, mert ha így lett volna akkor az évezredek solrán már egy tökéletesebb világnak kellett volna kialakulnia. Az emberek legnagyobb hibája, hogy nem eléggé szeretik egymást. A szóbeli sértéseket, a tettleges bántalmazások és az üldözéseket a keresztény ember elviseli, miként maga az Úr sem ütött vissza, amikor őt bántalmazták. Az új törvény valóban tökéletesíteni igyekszik az ember és ember viszonyát. Nem véletlen tehát, hogy a zsidók szinte teljesen ellene fordulnak és követhetetlenek tartják. Jézus Krisztusban az Atya Isten irgalma határt szabott a gonoszságnak. A másik emberben lévő rosszat és erőszakot ugyanis csak azzal vagyunk képesek legyőzni, hanem nyúlunk hasonló eszközökhöz. Jézus Krisztus keresztúti szenvedései mindig segítenek minket a mindvégig kitartó türelemben, megbocsátásban és a legfontosabban a szeretetben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése