2014.09.01. Hétfő

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.09.01. Hétfő

A fiatalok és az öröm Istene

Isten nemcsak örömre, tehát egyes jóleső élményre teremtette az embert, hanem boldogságra, vagyis állandó örömre. Sőt nem elégedett meg azzal, hogy ebbe a gyönyörű világmindenségbe helyezte az embert, hanem bíztatta is: Nézd, a növények, a csodaszép virágok, igen rövid életűek. Igaz, vannak fák, amelyek több száz évig is elélnek, de az sem örök. Az állatok egy része rövid életet kapott, mint a tiszavirág, de a nagy többségük évekig, esetleg sok évig él. Téged, ember arra teremtettelek, hogy évtizedekig, sőt évszázadokig élj a földön. Ezt az időt töltsd kívánságod szerint teljes örömben, állandó boldogságban, s amikor már sem táncolni, sem nótázni nem lesz kedved, nem is tudsz már, akkor kivisznek a temetőbe. Isten azonban nem így nézi az embert. Nemcsak testet adott neki, amely anyagból áll, részekből van összetéve, és mint minden összetett, örök a törvénye: egyszer szét is kell esnie. Lelket is teremtett az embernek. Ez szellemi létű, az örökkévalóság várományosa. Nincsenek részei, meg nem semmisül, az Isten pedig nem semmisíti meg. Az emberi életet, két szakaszra szánta: a rövid földi életet követi az időtlen örökélet. A földi élet nem örömök kavalkádja, mert a bűnök miatt vannak szenvedések,de ezt az életszakaszt is tele lehet ültetni örömvirágokkal, amelyek nem egynapos életűek. Ennek feltétele: Ne magadat akard örömfolyammal boldogítani, hanem életed minden percét használd föl arra, hogy másoknak, a melléd rendelt embereknek szerzel tudatosan boldogságot. Az igazi örömfolyam, a boldogság, ezeknek a másoknak szerzett örömöknek az őrökké tartó jutalma.

Emlékek

Hatvanöt évvel ezelőtt fejeztem be az egyetemi tanulmányimat Budapesten. Azon a nyáron szülőfalumban szüleimmel együtt töltöttem a nyarat. Mikor visszaérkeztem a fővárosba, Pestszentlőrincre hívtak. Ott lakott egy idősebb paptársam, aki már nehezen tudott a rábízott gyerekekkel foglalkozni, kirándulni, pedig a gyerekek nagyon vágytak a szabadba. Megegyeztünk és néhány hétre oda költöztem. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy kedden nyolc órakor az 50-es villamos megállójában találkozunk. Amíg várakoztunk a villamosra, átvettem az anyukáktól a kis csapatot. Indultunk, fel a János hegyre, immár szabadon. Játék, bukfenc, fogócskázás délig. Az anyai csomagokból jólesett az ebéd. Ebéd után ismerkedtünk a hegytetővel. Gyönyörű volt a környék: hegycsúcsok, völgyek, fölöttünk a tiszta kék harang, a mennybolt. A zeniten pedig ragyogott az aranyló nap. Istenem, de szép itt minden! – kiáltotta valaki. Minden, minden a mienk, fűztem hozzá. Mert a jó Isten nekünk teremtette. Élvezze szemünk, bőrünk, tüdőnk és a lelkünk. Mondjuk vidáman: Áldott az Isten, aki teremtette. Aztán egyik csöppség megkérdezte: mit jelent, hogy teremtette? Holnapután újra kirándulunk. Akkor elmesélem, mondtam. Így kezdődött. Ígéretemet azóta is megtartom.

Jeremiás szavai

Jeremiás szavai a legszemtelenebb szavak közül valók, amelyeket Isten emberei valaha is mondtak a Szentírásban, és mégis a legszebb imádságok egyike lesz belőlük, mert igazak. Az igazi hivatás ugyanis nem felületes, naiv vallási rajongás. Megannyi pap és szerzetes mondhatná el: Ha tudtam volna, hogy ez a papság, ez a szerzetesség, soha nem indultam volna el ezen az úton, de Jézus rászedett. Ő vonzott erre és én hagytam, és ma is hagyom, és ha ezer életem lenne, ezerszer is hagynám, hogy rászedjen. Ugyanígy vallhatna egy elkötelezett férj, egy hűséges családanya is.

Ez a kettősség, hogy „rászedtél” és hogy „hagytam, hogy rászedj”, az igazi szeretet történetének ára ezen a földön. Ezért jó fiatalon indulni. Itt nem a megfontolás kell, hanem a szeretet, amely örök kötődés. Meglennék e nagy szeretet nélkül is, amely a legteljesebb önfeladást követeli, de ha nem lenne ez a nagy szeretet, nem is tudnám, mit jelent teljes életet élni, megízlelni az örök és tökéletes boldogság mézcseppjeit.

Hiszen nem ravaszsággal szedtél rá, Uram, hanem szerelmed nagyságával! Hallottam már gyermek- és ifjúkoromban is, amit ma mondtál az Evangéliumban: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt.” Nem hazugsággal szedtél rá, Uram, hanem tekinteteddel, ahogyan rám néztél. A te szemedből Isten tekint rám: az én Alkotóm, az én Megváltóm, az, aki öröktől fogva minden érdemem nélkül és sokszor tulajdonságaim ellenére szeret engem. Én nem életformára jelentkeztem, nem küldetésre, nem munkára, én téged akarlak, téged egyedül... De lassan meg kell tanulnom, hogy tőled elválaszthatatlan a kereszt, vagyis az emberek megváltásának, üdvösségének az ügye. Téged nem lehet anélkül szeretni és követni, hogy ne vennék részt megváltó művedben: a szeretet szenvedésében.

Zsolozsma 239.

Szent Ágoston püspök beszédeiből

Az Úr megkönyörült rajtunk

Boldogok vagyunk, ha meg is tesszük, amit hallunk és zengedezve énekelünk. A meghallgatás, az a jó mag elvetése, a jó cselekedet pedig ennek a magvetésnek a gyümölcse. Ezeket előrebocsátva figyelmeztettelek benneteket, szeretteim, hogy ne az említett gyümölcsök nélkül jöjjetek ide a templomba, mint azok, akik annyi jót hallottak már, de még semmi jót sem tettek. Mert amint az Apostol is mondja: Isten kegyelméből részesültetek a megváltásban. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessek (Ef 2, 8-9). Kegyelemből kaptátok a megváltást (Ef 2, 5). Megváltástokat nem előzte meg a részetekről semmiféle Istennek tetsző élet, amit Isten a mennyből kedvelt vagy megszeretett volna és azt mondhatta volna: siessünk ezeknek az embereknek a segítségére, és gyámolítsuk őket, hiszen olyan szent módon élnek. Sőt ellenkezőleg, egyáltalában nem volt tetszésére a mi életünk, nem volt tetszésére semmi sem, amit mi cselekedtünk, azonban örömét lelte mindabban, amit ő tett bennünk. Tehát amit mi cselekedtünk, az kárhozatba vitt volna bennünket, viszont amit ő tett, az váltott meg minket. Mi tehát nem voltunk jók. De ő megkönyörült rajtunk, és elküldte nekünk szent Fiát, hogy meghaljon értünk, nem a jókért, hanem a gonoszokért, nem az igazakért, hanem a bűnösökért. Ugyanis Krisztus a bűnösökért halt meg (Róm 5, 6). De mit olvasol rögtön ezután? Noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb a jó emberért vállalják a halált! (Róm 5, 7). Talán akad valaki, aki mer meghalni a jó emberért. Az igaztalanért, a bűnösért, a rosszért ugyan ki akarna meghalni, hacsak nem egyedül Krisztus, hogy így, mint Igaz, megigazulttá tegye a bűnösöket?Lássuk be tehát, testvéreim, hogy nekünk nem volt semmi jócselekedetünk, hanem mind bűnös volt. Annak ellenére, hogy az emberek cselekedetei bűnösek voltak, az ő irgalma mégsem hagyott el bennünket, íme, Isten elküldte Fiát, hogy nem arannyal és nem ezüsttel, hanem kiontott vére árán váltson meg minket. A szeplőtelen Bárányt vitték áldozatul a bűnös juhokért, a nagy bűnösökért és a kis bűnösökért is. Megkaptuk tehát ezt a kegyelmet. Éljünk ezzel a megkapott kegyelemmel méltóképpen és vissza ne éljünk e nagy ajándékkal. Az isteni Orvos jött el hozzánk és megbocsátotta minden bűnünket. Ha pedig ezután ismét bűnt követnénk el, akkor az nemcsak a saját vesztünket okozná, hanem az egyben rút hálátlanság is lenne isteni Orvosunk iránt.Kövessük tehát az ő útját, amelyet megmutatott nekünk, főképpen az alázatosság útját, hiszen ő alázatos lett értünk. Parancsaival ugyanis az alázatosság útját jelölte ki számunkra, és értünk szenvedve maga is ezt járta végig. Az Ige testté lett, és köztünk lakozott (Jn 1, 14) azért, hogy meghalhasson értünk, hiszen különben nem halhatott volna meg. A halhatatlan Isten magára vette halandó emberi természetünket, hogy meghaljon értünk, és halálával megsemmisítse halálunkat. Ezt cselekedte az Úr, ezt nyújtotta nekünk. Fönséges Urunkat megalázták, majd miután megalázták, testét megölték, meghalt, de feltámadt és a mennybe ment, hogy minket se hagyjon a kárhozatban meghalni, hanem a halottak feltámadásakor bevigyen a mennybe minket is, akiket eddig is felmagasztalt már az igazak hitében és közösségében. Tehát az alázatosság útját adományozta nekünk. Ha ezt az utat járjuk majd, akkor hálát fogunk mondani az Úrnak és teljes joggal énekeljük majd: Magasztalunk téged, Istenünk; magasztalunk, és nevedet szólítjuk (Zsolt 74, 2).

2014.08.31. Vasárnap

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.31. Vasárnap

A mai vasárnapra kijelölt szentírási szakaszok mintha a nagyböjtöt, vagyis Jézus szenvedésének idejét akarnák felidézni. Ez azért döbbent meg bennünket, mert számunkra az augusztus ünnepei az öröm napjai voltak.Vagy csak szerettük volna boldog ünnepnapoknak látni? Gondolok elsősorban az 1456-os nándorfehérvári győzelmünkre, amelynek hőse a keresztény magyar hit volt. A török hadsereg II.Mehmed török szultán vezetéséve 1456.VII.4-22-én Nándorfehérvárt vette ostrom alá. Előre tudható volt ez a támadás, hiszen a mohamedánok foga közvetlenül Magyarországra fájt. Tudták-e, vagy csak sejtették, hogy hazánkat a keresztény Európa védőjének jelölte ki, bízta meg a Boldogságos Szűz Mária Géza fejedelemnek adott látomásban. Európa nem adott igazi segítséget, pedig Kapisztrán Szent János buzgón kérte. Hazánkban prédikálva összegyűjtött kisebb keresztes hadat, amellyel Hunyadi János fővezér mellé állt és hősi rohammal felszabadították a várban védekező Szilágyi Mihályt, megfutamították a sokkal erősebb török hadat. Harci kiáltásuk: Jézus, Mária volt. Ezt a világra szóló győzelmet augusztus 6-án tudták meg Rómában, és erre a napra rendelte el a pápa Urunk színeváltozása ünnepét és a déli harangszót. Ez tehát boldog napunk. Augusztus 14-e, amikor népünk Szent István királyunk haldoklásának napjaira emlékezik, és arra, hogy Nagyboldogasszony vigíliáján ajánlotta föl hazánkat Nagyasszonyunknak. Végrendelet volt ez. Ettől kezdve hazánk a Mennybevitt Nagyboldogasszony egyetlen tulajdona a földön. Azóta ez is boldog nap. A Szűzanya testben-lélekben megdicsőülése napja, augusztus 15-e igen nagy ünnepünk, amit 1000-től kezdve a Mohács utáni török rombolásig, országos nemzeti zarándoknapként tartott jámbor népünk. Legyen lelkiismereti gondja mindenkinek, akinek hite és hatalma van, hogy ezt a kötelező Mária-ünnepet újra munkaszüneti ünnepnapként tarthassuk meg. Augusztus 20-a államunk és magyar kereszténységünk ünnepe. Szent István egyetlen királya a történelemnek, akinek küldetését születése előtt kihirdette az Úr az égben, és népes mennyei kísérettől körülvéve hirdette meg a világ Királyné Asszonya a magyarok földjén állva. Legyen büszke ezekre a tényekre minden igaz magyar. Az ünneplő haza augusztus29-én, Keresztelő János fővételének emléknapján hazánk első nagy gyásznapját üljük meg: „Hős vértől pirosult gyásztér sóhajtva köszöntlek: nemzeti nagylétünk nagy temetője: Mohács”(Kisfaludy Károly) Néhány idézettel gondoljunk a három mára rendelt szentmise szenvedőinek és hazánknak közös bánatára. Jeremiás próféta keserűségéből: „Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Már azt gondoltam, hogy nem törődöm vele, és nem beszélek többé nevében. De ilyenkor mintha perzselő tűz gyúlt volna szívemben és átjárta minden csontomat. S ha megfeszítettem erőmet, hogy ellenálljak, belefáradtam és nem tudtam elviselni” (Jer, 20,7.9) „Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Legyen ez a ti értelmetek hódolata” (Róm 12,1) – „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint” (Mt 16,24-27)

Zsolozsma 238.

Aranyszájú Szent János püspöknek a Máté-evangéliumról mondott szentbeszédeiből

(Hom. 50, 3-4: PG 58, 508-509)

Amíg a templomot ékesíted, ne feledkezz meg ínséget szenvedő testvéredről

 

 

     Tiszteletben akarod részesíteni Krisztus testét? Le ne nézd azért, mert ruhátlan. Azt pedig meg ne tedd, hogy itt benn esetleg selyemruhával tiszteled meg, odakinn pedig nem törődsz vele, amikor ruhátlan és gyötri a hideg. Mert aki azt mondta: Ez az én testem (Mt 26, 26), az szavával egy tényről tett bizonyságot, de ugyan ilyen tényt mond ezzel is: Láttátok, hogy éhezem, és nem adtatok ennem (vö. Mt 25, 35), és: Amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek (vö. Mt 25, 45). Jézusnak persze nem ruhára van szüksége: ő tiszta lelkeket akar. E dologban pedig nélkülözhetetlen a fokozott törődés.
     Tanuljunk meg tehát bölcsen gondolkodni, és tanuljuk meg Krisztust úgy tisztelni, ahogyan kívánja. Mert ha már tiszteljük őt, akkor az a tiszteletadás a legkedvesebb neki, amelyet ő kíván, nem pedig az, amelyet mi gondolunk ki. Hiszen Péter is úgy gondolta, hogy azzal tiszteli meg Jézust, ha nem engedi, hogy megmossa a lábát; ám amit Péter akart, az nem megtisztelés volt, hanem teljesen az ellenkezője. Így te is azzal a tisztelettel tiszteld meg, amelyet ő írt elő parancsával; tehát a vagyonodat oszd szét a szegények között. Mert nem arany tárgyak kellenek az Istennek, hanem színarany lelkek.
     Ezt nem azért hangoztatom, mintha ellenezném, hogy ilyen fogadalmi ajándékokat ajánlj fel Istennek, hanem mert inkább azt kérem, hogy ezekkel együtt, sőt már ezek előtt adj alamizsnát. Mert elfogadja Isten azokat az ajándékokat is, de sokkal inkább az alamizsnát. Azok ugyanis csupán a felajánlónak vannak hasznára, ez viszont annak is, aki kapja. Amott az ajándék dicsekvésre is adhat alkalmat, emitt viszont tisztán az alamizsnálkodás és az emberszeretet érvényesül.
     Mert mire jó az, ha Krisztus asztala aranykelyhekkel van megrakva, ő maga viszont éhenhal. Előbb lakasd jól az éhezőt, és csak azután ékesítsd fel az asztalát a feleslegedből. Aranyserleget készítesz, de nem adsz egy pohár vizet? Miért kell arannyal hímzett térítőt tenned annak az asztalára, akinek még a szükséges ruházatáról sem gondoskodol? Mire jó ez? Mondd csak nekem: ha látnál valakit, akinek nincs betevő falatja, s te nem adnál neki enni, de az asztalára arany edényeket raknál, vajon köszönetet mondana az neked? Nemde inkább felháborodna ezen? Vagy más példát mondok. Ha látsz valakit rongyokba öltözve és a hidegtől megdermedve, de ahelyett, hogy ruhát adnál rá, aranyozott oszlopokat állíttatnál fel neki, és kijelentenéd, hogy az ő tiszteletére teszed, nemde azt gondolná, hogy te kigúnyolod, sőt a végsőkig meggyalázod őt?
     Erre gondolj Krisztussal kapcsolatban is, amikor ő mint vándor és idegen körüljár és hajlékot keres, de nem fogadod vendégül. Viszont a padlózatot, a falakat meg az oszlopfőket felékesíted és a lámpákra ezüst láncokat aggatsz, noha őt a börtönben megláncolva még látni sem akarod. Szintén nem azért mondom ezt, mintha tiltanám az ilyen díszítéseket, hanem arra biztatlak, hogy ezekkel együtt tedd azt is, sőt hogy még ezek előtt tedd meg. Mert soha sehol sincs bűnül felróva, hogy azokat nem tette volna meg valaki; viszont aki ezt nem teszi meg, arra a pokol vár és az örök tűz és büntetés az ördögök társaságában. Tehát amíg a templomot ékesíted, vedd észre nyomorgó testvéredet is: mert ő értékesebb templom, mint a kőből való.  

2014.08.30. Szombat

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.08.30. Szombat
Sok hívő ember túlzónak tartja Szent Pál elmélkedését, amelyben kimondja, hogy az emberek nagy része nem szívesen veszi, ha a Katolikus Egyház a közösségi problémák egyetlen rendezőjének az Úr Jézust emlegeti. A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük” (1Kor 1,22-23) „Gondoljatok csak meghívástokra, testvérek! Nem sokan vannak köztetek olyanok, akik a világ szerint bölcsek, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő. Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt. Általa van nektek életetek Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül az Írás:„Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék” (26-31) Mint Isten második Személye, ajándékba kapta a végtelen isteni természetet. Vállalta, hogy az ősbűn s minden bűn eltörlése érdekében a világtörténelem minden bűnösének minden bűnéért isteni természete mellé felveszi az emberi természetet, megtestesül, hogy testvérünkként legyen érvényes megváltói küldetése. Emberi testét és lelkét nem adta emberi személyiség birtokába, hanem isteni személye alá rendelte, hogy a történelem minden bűnét és büntetését ki tudja váltani az összes embert meg tudja váltani. Emberi szenvedését az isteni személye fémjelzi, teszi végtelen értékűvé. Amikor búcsúzik tanítványaitól, hangsúlyozza: „Ha, szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam” (Jn 14,28) Nagyobb azzal, hogy nekem adta csorbítatlanul a végtelen istenséget. Ez a hála örök. A pogány rómaiak bölcsessége így vélekedik: „Dicis aliquem ingratum? Dixisti de eo omne malum” Azt mondod valakire, hogy hálátlan? Minden rosszat elmondtál ezzel róla. Jézus apostolai mind egyszerű falusi munkásember volt. „Akkor Péter vette át a szót, amikor Jézus arról beszélt: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába (Mt 19,24) „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk? Jézus így válaszolt: Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon, és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött. Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, száz annyit kap, s az örök élet lesz az öröksége” (Mt 19,27-29) 1901.január elsejére virradóra XIII. Leó pápának az Úr álmában megmutatta, hogy a XX.. Században a sátán milyen nagyhatalmat kap a föld felett. A pápa három év múlva meghalt. Szent Péter székének várományosa Rampolla bíboros volt. A bécsi császár korábban szerzett jogra hivatkozva bejelentette vétóját Rampolla bíboros ellen.A szavazatok Giuseppe Sarto velencei pátriárka neve mellé gyülekeztek. Kérlelte társait, hogy, a nagy veszélyben lévő századnak az elején ne válasszák meg pápának. Megválasztották. Amikor a bíboros dékán feltette neki a kötelező kérdést: Elfogadod? Azt válaszolta: „Elfogadom keresztnek” Intézkedései a következők voltak: Örökre megvonom a Habsburgok vétójogát. Meg kell reformálni a liturgikus zenét, hogy a szentmise az isteni áhítattal legyen bemutatva. A francia szokások ellenére nem kell az elsőáldozással a tizennegyedik életév betöltéséig várni. Az a gyerek, aki meg tudja különböztetni a mindennapi ennivaló kenyértől Jézus oltáriszentségi Szent Testét, megáldoztatható. A francia bíborosok vitába szálltak vele és a kilencszáz éves szokásjogra hivatkozva követelték: Vonja vissza a pápa a kijelentését. Előbb kell a gyermek szívében trónra ültetni Jézust, mint hogy a sátán megszállná. volt a válasza. A keresztény Európa megszűnt létezni. A keresztelés, elsőáldozás, a Szentmise ne szoruljon ki, ne zsugorodjon tovább.