2014.05.27. kedd

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.27. kedd

„Troászban tengerre szálltunk, és egyenesen Szamotrákiába tartottunk, majd másnap Neápoliszba, onnan pedig Macedónia körzetének legfontosabb városába, egy kolóniába, Filippibe. Néhány napig ebben a városban maradtunk. Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóhoz, mert úgy véltük, hogy ott van az imádkozó hely. Leültünk és beszélni kezdtünk a körénk gyűlt asszonyokhoz. Volt ott a hallgatóságban egy Tiatíra városából való, Lídia nevű istenfélő asszony. Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy hallgasson Pál szavaira. Egész háza népével együtt megkeresztelkedett, aztán kért minket: Ha nézetetek szerint az Úr híve vagyok, térjetek be házamba és maradjatok nálam. És erővel rá is vett minket.Egyszer, ahogy az imádkozó hely felé tartottunk, találkoztunk egy jós szellemmel megszállt leánnyal,aki jóslásaival nagy hasznot hajtott gazdáinak. Pál után és mi utánunk szaladt, és így kiáltozott: Ezek az emberek a fölséges Isten szolgái, s az üdvösség útját hirdetik nektek. Ezt több napon át megismételte. Pál már bosszankodott miatta, hátrafordult, és rászólt a lélekre: Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében,menj ki belőle! Ki is ment akkor mindjárt. Amikor gazdái látták, hogy nem húzhatnak belőle több hasznot, megragadták Pált és Szilást, és a fórumra hurcolták, az elöljárók elé. Bírák elé állítva így vádolták őket: Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket mi, rómaiak lévén nem követhetünk” (ApCsel 16,11-21)

A városi bírák tárgyalás nélkül kirótták rájuk a megbotozást. A szentíró csak annyit jegyzett fel, hogy lehúzva a ruhájukat megvesszőztették őket és hogy sok ütést mértek rájuk. (22-23) A vesszőzés vagy botozás a zsidóknál azt jelentette, hogy az elítéltet hasra fektették egy híján negyven csapást mértek rá. Ezt a negyvenet annyira szigorúan vették, hogy nemcsak a büntetést végrehajtó férfi számolta, hanem ellenőr is. Ha eggyel többet sújtott negyvennél, akkor az elítélt helyére fektették és a többletet duplán ráverték a rosszul számolóra. Jézus megvesszőztetésének leírásából tudjuk, hogy a ruhátlan, álló testre a két oldalt álló katona számolatlanul zúdította a csapásokat. Aztán kis szünet után még két ilyen roham következett. Ezért élt a mondás, hogy akit megostoroztak a rómaiak, az rendszerint belehalt ebbe a büntetésbe. Így érthető, hogy, Szent Lukács az evangéliumában a „vesszőzés” helyett így adja vissza Pilátus ítéletét: Megfenyítem (Jézust), és szabadon bocsátom”(Lk 23,16) Viszont Pálnak és Szilásnak esetében így ír:„Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket” (ApCsel 16,22-23) Mivel pedig külön parancsot is adtak a bírák: „jól vigyázzon rájuk az őr, ez a kapott parancs értelmében a belső börtönbe zárta őket, és a lábukat kalodába szorította”(23b-24) A két meggyötört hithirdető pedig nem tiltakozott, nem átkozódott, hanem „éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsőítették az Istent,a foglyok Meg hallgatták őket. Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy a börtön alapjai megremegtek. Az ajtók mind kinyíltak, és mindenkiről lehullott a bilincs. Amikor a börtönőr fölriadt álmából,s meglátta, hogy a börtön ajtai tárva-nyitva vannak, kihúzta a kardját s meg akarta magát ölni, mert azt hitte, hogy a foglyok megszöktek.Pál hangosan rászólt:Ne tégy kárt magadban, hisz mind itt vagyunk! Az őr világot kért, berohant, és remegve Pál és Szilás elé borult, aztán kivezette őket, s megkérdezte: Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek? Higgy Jézus Krisztusban, és üdvözülsz te is, a tieid is! Válaszolták. Azután hirdették neki és egész háza népének az Isten szavát. Az pedig még akkor magához vette őket, éjszaka kimosta sebeiket, s rögtön megkeresztelkedett, hozzátartozóival együtt. Aztán házába vezette őket, asztalt terített nekik, s örült egész háza népével, hogy az Isten híve lett”(25-34)„Bűnbánóknak menedéke! Trónusodhoz eljövünk, ah, mert máshol nincs üdv s béke, Jézus, irgalmazz nekünk”

Zsolozsma 142.

Szent Ágoston püspök beszédeiből

Örüljetek az Úrban szüntelen!

Az Apostol megparancsolja nekünk, hogy örvendjünk, mégpedig az Úrban, nem pedig a világnak. Amint a Szentírás is mondja: Aki a világgal barátságban akar lenni, az ellensége lesz az Istennek (Jak 4, 4). Mert amint az ember nem szolgálhat két úrnak, úgy senki nem örvendezhet a világban is és az Úrban is. Győzzön tehát az Úrban való öröm, és közben szűnjék meg az e világ szerinti öröm. Az Úrban való öröm növekedjék állandóan, a világ szerinti öröm pedig csökkenjen, míg egészen meg nem szűnik. Nem azért hangzanak el ezek, mintha ebben a világban nem kellene örülnünk; hanem azért, hogy – bár e világban élünk – mégis már az Úrban örvendjünk. De azt is mondhatja valaki: Én ebben a világban élek, tehát ha örülök, akkor ott örülök, ahol vagyok. Mit mondasz? Azért, mert ebben a világban élsz, nem vagy-e az Úrban? Hallgasd csak meg az Apostolt, amikor az athéniekhez szól, és az Apostolok Cselekedeteiben ezt mondja Istenről, Teremtő Urunkról: Benne élünk, mozgunk és vagyunk (17, 28). Isten ugyanis ott van mindenütt, tehát hol nincs? Hát nem erre figyelmeztet minket a Szentírás? Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmi miatt! (Fil 4, 5-6) Nagy dolog ez, mert az égbe szállt, és mégis közel van azokhoz, akik itt a földön élnek. Ki ez a távollevő és mégis közel álló, hacsak nem az, aki irgalomból van köztünk? Az egész emberi nemet jelenti az az ember, akit az úton félholtan fekve hagytak ott a rablók, akit aztán figyelemre sem méltatott a mellette elhaladó pap és levita; odament azonban hozzá az arra elhaladó szamaritánus, hogy sebeit kezelje, és segítsen rajta. Tehát mivel távol volt tőlünk a Halhatatlan és a Szent – hiszen mi halandók és bűnösök voltunk –, ezért leszállt hozzánk, hogy közel legyen hozzánk ez a Távollevő. Nem bűneink szerint bánt velünk (Zsolt 102, 10). Fiai vagyunk ugyanis. Honnét bizonyítjuk ezt? Íme, meghalt értünk az Isten egyetlen Fia, hogy ne maradjon egyedül. Nem akart egyedül maradni, azért halt meg egymaga. Isten egyetlen Fia így tett sokakat Isten fiaivá. Saját vére árán testvéreket vásárolt magának, kedvessé tett minket a Megvetett, kiváltott az Eladott, megtisztelést adott a Meggyalázott, életre keltett a Megölt. Tehát, testvéreim, örüljetek az Úrban (Fil 4, 4), ne pedig e világnak: azaz örüljetek az igazságnak, és ne a gonoszságnak; örüljetek az örökkévalóság reményének, és ne a hiú hazugság virágának, így örüljetek: bárhol és bármeddig is éltek itt a földön: Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmi miatt! (Fil 4, 5-6). 

Húsvét hatodik hete hétfő

Húsvét hatodik hete hétfő

„Amikor pedig eljön majd a Vigasztaló, akit küldök majd nektek az Atyától, ő majd tanúságot tesz rólam; de ti is tanúságot tesztek”

Jézus a földi életből mindössze harminchárom esztendőt kapott az Atyától, hogy elvégezze a megváltás nagy művét. Ennek az időnek nagy részét néhány ember megszokott közösségében töltötte. Születésekor néhány pásztor hallotta róla mennyei angyaloktól, hogy az a barlangban most született kisfiú a megígért Messiás: „Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: Találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve”. (Lk 2,11-12) Negyven napos korában szülei elvitték őt bemutatni a jeruzsálemi templomba. Egy öregember és egy öregasszony vártak rá, és a Szentlélek küldte őket ugyanakkor a templomba. Simeon a karjába véve vallotta meg: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert állátták szemeim a te megváltásod, melyet minden nép színe előtt készítettél: világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségére népednek, Izraelnek”. (Lk 2,28-32) Jó másfél év múlva egy ezerkétszáz éves jövendölés alapján bölcsek érkeztek Jeruzsálembe: „Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy hódoljunk neki”. (Mt 2,2) Mivel Heródes királynál keresték a világ Királyát, ő rémülten érdeklődött a zsidó papoktól. Azok prófétai írásból idézték: „és te Betlehem, Júda földje, semmiképp sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mivel belőled támad majd a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek”. (Mik 5,1-3) Másnap hajnalban a város kapujánál „íme, az csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük haladt, majd odaérkezve megállt a hely fölött, ahol a kisgyermek volt. Mikor a csillagot meglátták, örvendezni kezdtek igen nagy örömmel. Azután bementek a házba, Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva adományokat ajánlottak föl neki, aranyat, tömjént és mirrhát” (Mt 2,9-11) Jézust aztán elmenekítették Egyiptomba, onnan Názáretbe tértek vissza, ahol Jézus harminc éves koráig rangrejtve élt és dolgozott, mint építőmester. Harminc évesen elment a Jordán partjára, ahol Keresztelő János hirdette az Ő eljövetelét. Jézus is kérte János hitvalló keresztségét, majd amikor utána „feljött a vízből, látta, hogy megnyílnak az egek, és a Lelket, mint galambot leszállni rá. Az égből szózat hangzott: Te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik”. (Mk 1,10-11) Jézus böjtje után János „látta, hogy Jézus közeledik hozzá. Erre így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi az világ bűnét” (Jn 1,29)„Amikor pedig eljön a Vigasztaló, akit elküldök majd nektek az Atyától, az Igazság Lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam, de ti is tanúságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok”(Jn 15,26-27) Az egész kétezer éves egyháztörténelem az eleven bizonyíték Jézus istensége mellett.

2014.05.26. hétfő

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.26. hétfő

Átjár minket az Ige?

Az Ószövetség idején Isten rengeteg jót nyújtott az embereknek, kezdve az ősszülőkön, Noén, Ábrahámon, Mózesen folytatva. Akik megértették jóságát, igyekeztek meghálálni. Voltak Istennek különösen kedves választottjai, mint Dávid király, aki néhányszor nagyon megbántotta ugyan az Urat, de amint erre rádöbbent, azonnal bűnbánatot tartott. Nagy vétke volt házasságtörése Úriás feleségével, Betsabéval. Hogy mentse az asszonyt, a katonáskodó férjet az ostromban életveszélynek tette ki, meg is ölték. Gyönyörű bűnbánati zsoltárt írt ekkor Dávid, mert átjárta szívét a bánat, de ezt kérte az Úrtól: „Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben! Színed elől el ne vess engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem!” (Zsolt 51,12-13) Jeruzsálemet el kellett pusztítania Istenek, mert nem tudtak hozzá a zsidók hűek maradni. A fogságban Isten látta, hogy szívcserére volna szükségük, hogy Istenhez hűek maradhassanak: „Egy szíve adok nekik, és új lelket öntök beléjük; elveszem testükből a kőszívet, és hús-szívet adok nekik, hogy parancsaim útján járjanak”: (Ez 11,19-20) Mindhiába? Az ember csak hús-szívvel élhet. Eljött testben az Isten Fia. Szívet is hordott keblében. Jézus mintának adta Szívét „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek” (Mt 11,29) De nem maradt meg csak a hívás mellett: felajánlotta azt az orvosságot is, amelyhez csak általa jut az ember: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével”(Jn 6,27) Ez az Ő Teste és Vére, az Eukarisztia, amely közvetlenül emberségét ajándékozza nekünk, de vele szorosan egyesítve van istensége is. Ami a jóra való energia és a rossz elleni orvosság, az mind a mienk általa. Benne átjár minket az Ige.

Zsolozsma 141.

Alexandriai Szent Cirill püspöknek a második korintusi levélhez írt magyarázatából

Krisztus kiengesztelte irántunk Istent, aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott

Akik már megkapták a Szentlélek lefoglaló zálogát, és a feltámadás reményének a birtokosai, azok a jövendő feltámadást már jelenvalónak tartják, és azt hangoztatják, hogy ezentúl nem tekintenek senkit emberi szempontból. Mindnyájan lelkiek vagyunk ugyanis, és mentesek a testi romlandóságtól. Mert amikor felragyogott felettünk Isten egyszülött Fia, hasonlóvá lettünk a mindent éltető Igéhez. Amint a bűn uralma idején a halál kötelékei tartottak fogva minket, úgy vetettük el most a romlandóságot azóta, hogy közbelépett a megigazulást szerző Krisztus.Ezért senki sem él már testben, azaz testi gyengeségben, amit pedig méltán és joggal tekintünk úgy, mint romlandóságot. Ezért mondja Szent Pál: Ha Krisztust azelőtt emberileg ismertük is, most már nem úgy ismerjük (2 Kor 5, 16). Mintha ezt akarná mondani: Az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1, 14), és mindannyiunk életéért elvállalta a testi halált. És ha mi így, testi valóságában ismertük is meg őt, ezután már nem így ismerjük. Mert ha meg is tartotta emberi testét, azt, amely harmadik napon feltámadt, és az Atyánál van az égben, mindazonáltal meg kell értenünk, hogy Krisztus testfölöttivé is lett: ő ugyanis egyszer meghalt, de többé meg nem hal, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él (vö. Róm 6, 9-10).Ha tehát ilyen valaki az, aki életünk előtt mint zászlóvivő áll, akkor úgy kell nyomába törekednünk, hogy szinte már ne is testben élőknek, hanem már testfölöttieknek bizonyuljunk. Igaza van tehát Szent Pálnak, aki ezt írja: Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg (2 Kor 5, 17). Megigazultunk ugyanis a hit által Krisztusban, és eltűnt az átok ereje. Hiszen ő miértünk támadt fel, eltiporva a halál hatalmát; így megismertük az igaz és tökéletes Isten, akit lélekben és igazságban imádunk — a Fiú közvetítésével, aki mennyei jótéteményeket eszközöl ki az Atyától a világ számára. Ezért mondja igen bölcsen Szent Pál: Ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk (2 Kor 5, 18). Mert egészen bizonyos, hogy az Atya akaratából valósult meg a megtestesülés misztériuma és az ebből következő megújulás. Hiszen Krisztus által nyertük el azt a lehetőséget is, hogy az Atyához járulhatunk. Az ő tanítása szerint ugyanis senki sem mehet az Atyához másként, mint őáltala. Tehát ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott (2 Kor 5, 18).

Húsvét hatodik hete vasárnap

Húsvét hatodik hete vasárnap

„Testvéreim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van!”

Egyetlen bibliai író sem írta le könyveiben ennyiszer a szeretet szót, mint János apostol. Igaz, amikor írni kezdte az evangéliumát, évtizedekkel az első mű, Szent Márk írása után, Szent Péter, Szent Pál és a többi apostol is régen meghaltak. Szükségessé vált, hogy kihangsúlyozza minden lehető alkalommal a katolikus tanítás dogmái, hittételei igen-igen fontosak, de legalább annyira fontos a szeretet parancsának mindent felülmúló érvényét leszögezni, megmagyarázni, érvényesíteni. Úgy, ahogy Szent Pál tette, amikor hosszan taglalta az akkori karizmatikusok kellő eligazítására, hogy jó, ha valaki karizmát kap, de minden karizma fölött áll a hit, a remény és a szeretet adománya: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet”(1Kor 13,13) Az egész krisztusi tanítás arról szól, hogy az Atya maga a Szeretet: „Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne” (1Jn 4,16b) Fontos tehát eme levél korábbi sorait is idézni, ha meg akarjuk alapozni a felebaráti szeretet egész társadalmunk alapját képező tanítását. A mai emberek istentelen tábora csak jogot ismer, abból is csak a saját jogait. Az Egyház pedig hihetetlen magasságban áll e fölött az elképzelés fölött és ezt tanítja Szent Jánossal: „Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van! Mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet”. (7-8) Nem kellene több vagonnyi törvényt alkotni, ha ezt az örök isteni alapot ismerné mindenki. Mi a mostani alaptörvényünkben megcsillantjuk, hogy tudjuk, miről van szó. Ragaszkodjunk hozzá! Nem elég azt tudni, hogy Isten öröktől fogva van és attól fogva szeret minket, hogy megalkotott. Az ősbűn óta hinni és szeretni kell megtestesült Fiát, Jézus Krisztust, aki megváltott bennünket: „Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet”. (9-10) Amikor új államfőnk beiktatási beszédét mondta, megállapította, hogy együtt kell gondolkodnunk és éreznünk. Aki hisz Istenben,imádkozzék a hit, remény és szeretet kegyelméért. 

2014.05.25. vasárnap

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.25. vasárnap

A mai olvasmány feleleveníti a jeruzsálemi keresztények életéből azt az időszakot, amikor az Úr Jézus emberi természetét diadalmenetben emelte a mennyek országába. A megváltói szenvedés és halál után ez a megdicsőülés az első jutalma az Atya részéről.

Az olvasmány arról szól, hogy az Úr mennybemenetele után a zsidó főtanács hogy kezdte üldözni az egyházat. Utal arra is, hogy az apostolok és kisebb tanítványok Jeruzsálemből vidékre költöztek. Ez a legfontosabb üzenete az eltávozott Mesternek: az evangélium hirdetését immár híveinek, papjainak kell folytatniuk. Az igaz hit terjesztése azért vált szükségessé, mert a bálványimádás általánossá vált és csak a hit elfogadásával és a keresztség felvételével kezdődik az istengyermekség állapota és attól kezdve lesznek cselekedeteink érdemszerzők, a mennyei boldogság intenzitása így gyarapodik percről percre. Megfontolandó Jézus utasításának az a része is, hogy az egész világ minden nemzetsége jogosult arra, hogy elnyerhesse az örök üdvösség reményét, amit Ábrahám áldása már kétezer évvel korábban felcsillantott: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Ez a remény csak a zsidóknak járt ki két évezreden át. Most megnyílt a lehetőség, hadd éljen vele valóban minden nép: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot (a jó hírt) minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” (Mk 16,15-16) Noé és három fia feleségeikkel együtt megmenekültek a bárkában a vízözöntől. Százhúsz évig, amíg a hajót építették, nem született gyermeke egyik fiúnak sem. Hónapok múlva húzódott vissza a közel-keleti óriási tájról az örmény hegyek csúcsát is elöntött hullámsír. Utána kezdődhetett a megmenekültek, emberek és állatok normális élete. Isten szövetséget kötött Noéval és családjával: „Az ember miatt nem átkozom meg többé a földet, hiszen az emberi szív vágya ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra. Nem törlök el többé minden élőlényt, ahogy megtettem. Mostantól fogva, amíg a föld áll, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka” (Ter 8,21-22) „Isten megáldotta Noét fiaival együtt, és így szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok és töltsétek be a földet” (9,1) „Megkötöm veletek szövetségem, többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet” (9,11) „Csak élő állatot vérével együtt nem ehettek. A ti véreteket, éltető véreteket is számon fogom kérni. Számon kérem minden állattól és minden embertől. Mindenkitől, még a testvértől is számon kérem az ember életét. Aki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét, mivel Isten saját képmására teremtette az embert” (4-7) „Noé fiai, akik kijöttek vele a bárkából, Szem, Kám és Jáfet voltak. Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni. Amikor bort ivott, megrészegült, és meztelenül feküdt sátrában. Kám, Kánaán atyja látta apja meztelenségét, és elmondta testvéreinek. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Amikor Noé felébredt részegségéből, és megtudta, mit tett vele fia, így szólt: Legyen átok Kánaánon, legyen a legkisebb szolga testvérei között. Azután ezt mondta: Áldott legyen az Úr, Szem Istene, és Kánaán legyen a szolgája. Isten adjon tág teret Jáfetnek, lakjék Szem sátraiban, és Kánaán legyen a szolgája.” (18-27) Szegény Kánaán! Apja bűne miatt ő kapta és hordozta az átkot. A róla elnevezett föld lett Ábrahám és népe öröksége, de előbb hét gonosz bálványimádó nép lakta. Állítólag a fekete Afrika népei is az ő utódai. Szamária Zsid ország középső része, Jézus korában fél zsidó, fél pogány nép. A zsidók szóba sem álltak velük. Jézus egyik városa kútja mellett egy bűnös asszonyt térített meg, majd az egész szamaritánus várost.(.Jn 4) Az üldözés idején pedig Szamária megtérítője lett Jézus egyik tanítványa, Fülöp diákonus, és Péter meg János örömmel bérmálta és áldoztatta meg őket.Hol vannak a világ pogányai? Ki felel értük?