A papnövendék válaszol – Hogyan kezeljem az összeütközéseimet Istennel és emberrel?
Fiatalok kérdéseire keresi a választ Máté János Kristóf, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet ötödéves papnövendéke. Írásait rendszeresen közreadjuk oldalunkon.
Gyakran
vannak a másik emberrel vitáink, sokszor érezhetjük úgy, hogy a velünk szemben
megfogalmazott kritika nem igaz. Ilyenkor sértettség, harag van bennünk, ami
hosszabb idő után megmérgezheti az életünket.
Én is
küzdök ezzel. Talán néha túlságosan is belehergelem magam egy-egy helyzetbe, de
van egy módszer ami számomra igen bevált.
Egy
alkalommal nagyon komoly veszekedés alakult ki köztem és egy nagyon jó barátom
között. Hetekig nem szóltam hozzá. Egy alkalommal, amikor éppen panaszkodtam
nagybátyámnak – aki pszichiáter –, hogy milyen igazságtalan és mennyire nincs
igaza a barátomnak, ő csak annyit mondott tanácsként, hogy kezelni kell ezt a
helyzetet. Majd a kezembe nyomott egy lapot, amelyen öt pont volt felsorolva,
ezzel a címmel: „ez megoldás lehet minden veszekedésre”.
A
következő cikkekben ezt a megoldást szeretném megosztani. Nekem bevált,
remélem, másoknak is segítségére lesz. Nem pszichológiai előadást akarok
tartani, hiszen nem is vagyok benne kompetens, hanem azt szeretném megmutatni,
hogy az emberekkel való kibékülés „módszereit” lehet alkalmazni az Istennel való
kapcsolatunkra is. Ha konfliktus alakul ki, azt a bűn okozza. A konfliktus
megoldását pedig gyónásként ismerhetjük.
Mi az
első lépés? A konfliktus felismerése.
Egyszerűnek tűnik, de mégse olyan könnyű. Ha konfliktus van köztem és egy másik
ember között, akkor az esetek nagy részében önmagunk megnyugtatására azt
mondjuk, hogy ez a másik hibája.
Mindig
az első lépés megtétele a legnehezebb. Ha igazán szeretem a másikat, akkor
hajlandó vagyok lemondani önmagamról azért, hogy a másikkal való kapcsolatom ne
csupán megmeneküljön, hanem mélyülhessen.
Nagyon
nehéz kimondani, hogy én is hibáztam. Lehet, hogy nem azt kellett volna tennem,
amit tettem, vagy nem úgy kellett volna visszaszólnom, ahogy visszaszóltam.
Első lépésként tehát legyen meg bennem a hajlandóság arra, hogy meg akarjam
oldani a konfliktust.
A
konfliktushoz és annak megoldásához is két ember kell. Hiszen nem tudok
összeveszni egy bokorral vagy egy kaviccsal. Egy fa nem tud sértő szavakat
vágni a fejemhez, vagy egy nehezebb napomon indulatosabban visszaszólni. Erre
csak egy másik ember képes, és ennek a súlyát csak egy emberi személyen lehet
„számon kérni”. De ezt nemcsak a másik képes elkövetni, hanem én is. Ezt kell
elsőként észrevenni. Egy fával, bokorral vagy kaviccsal a feszültség forrását
sem tudom megbeszélni. Ezt is csak egy másik személlyel vagyok képes megtenni.
Összegezve tehát, a megoldáshoz is két ember kell. Első lépésként akarjam a
másik személlyel megoldani a problémát, merjek odalépni elé, és merjem
kimondani, hogy én is elrontottam valamit, nem csak a másik.
De mi a
helyzet az istenkapcsolat terén? Első lépésként merjem bevallani, hogy hibáztam
és akarjam megoldani ezt a helyzetet. Kicsit fura párhuzamnak tűnhet, de a
gyónás kapcsán is hasonló a feladat: a bánat felszítása. Szembenézek vele, hogy
megbántottam Istent a bűnnel, amit elkövettem. Észreveszem, hogy valami
piszkálja a lelkemet, valamit elrontottam. A gyónásnál a bánat felszítása a
lelkemben nem más, mint annak tudatosítása, hogy meg akarom oldani a bűnök
okozta „konfliktust” Istennel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése