2019. május 14., kedd

Húsvét negyedik hét keddje



Húsvét negyedik hét keddje


A mai evangéliumban folytatódik a nyájáról gondoskodó pásztorról és a pásztorára hallgató nyájról szóló jézusi tanítás. Ezt mondja a mi Urunk: „Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik.” Érdemes sorra vennünk ezt a három kijelentést.
Először az hangzik el, hogy Jézusra hallgatnak az ő juhai. Egészen világos és egyértelmű ennek üzenete. Az tartozik Jézushoz, aki megnyitja fülét, értelmét és szívét az Isten országát hirdető Jézus előtt. Aki viszont nem hallgat rá és elutasítja tanítását, az nem lehet tagja Isten országának. Az igazság elfogadása nem kényszer senki számára. Felismerem-e Jézus személyében az üdvösség közvetítőjét és tanításában az üdvösség örömhírét?
A második kijelentés a pásztor és a nyáj kapcsolatát világítja meg. Nem idegenek egymás számára. A pásztor jól ismeri nyájának minden tagját, a bárányok pedig jól tudják, hogy ki a pásztoruk, ki a vezetőjük. Ismerik a hangját és követik őt, de az idegen hangjától elfordulnak. Felismerem-e Krisztus tanításában a követendő és életemet átformáló igazságot?
A harmadik kijelentés ígéretet fogalmaz meg azok számára, akik engedelmesen követik a pásztorukat: eljutnak az örök életre. Jézus nem küld minket, hogy egyedül haladjunk, küszködjünk életünk során, hanem vezet minket, velünk halad az örök élet útján.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Istenünk, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése