Útravaló – 2019. május 12., húsvét 4. vasárnapja
Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Seregély István nyugalmazott egri érsek útravalóit olvashatják.
Mi,
megváltott emberek mindannyian Isten gyermekei, Jézus és egymás testvérei
vagyunk, lehetünk. Így olvassuk a mai szentleckében is. Jézus Krisztus azonban
úgy rendelkezett, hogy választott apostolai legyenek küldetésének
folytatói a pásztori szolgálatban. Ők az apostolok utódai, Krisztus papjai.
Jézus
Krisztus pásztori szolgálatának folytatóira is szükség van az üdvösség
történetében. Ők nem fizetett béresek, hanem a rájuk bízottakért akár az
életüket is föláldozni kész pásztorok kell hogy legyenek. Így szól az
evangélium.
Jézus
annak idején maga hívta meg tanítványait és jelölte ki az apostolokat,
akikre küldetése folytatását bízta. Semmi mást nem ígért nekik, mint a
saját küldetését és sorsát itt a földön és az örökkévalóságban is.
Így van
ez ma is. Álláshirdetéssel nem lehet biztosítani, hogy az Egyházban
megfelelő számú lelkipásztor legyen. Ma kevesen jelentkeznek erre a
szolgálatra, tragikus hiánnyal küzdünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy
az Isten hívó szava hiányzik. Ő ma is elegendő papot hív szolgálatára,
de sokan vannak, akik nem válaszolnak igennel a hivatásra. A paphiány
oka bennünk van. És viseljük is keserves terhét. A paphiány az egész
Egyház keresztje.
A papi
hivatás ügye emberi közreműködést igényel. Ez a hívő emberi közösség föladata.
Ha a közszellemet a pénz, a hír, a gyönyör utáni áhítozás szállja meg,
akkor a papi hivatás nem lesz vonzó. Sőt, a családalapítás, a
gyermeknevelés mint hivatás sem virágzik. Minden hivatás egész életet
kíván és fogyaszt el. Ha a hívást elnyomja a világ zaja, nem lesznek a
hivatásra kész emberek.
A
történelem tanúsága szerint azonban mindig marad egy hűséges kisebbség. Ez
a kisebbség most is túl fogja élni a romlás korszakát, a hatalom, az
anyagiak és az élvezetek halmozása nélkül. Nekünk az a feladatunk, hogy a
krisztusi élethez ragaszkodó emberek maradjunk. Ez szeretetre
épülő gondolkozást, beszédet és cselekvést, valamint kereszthordozást
jelent, ugyanúgy, mint eddig. Ha bírták az elődeink, mi is bírni fogjuk. A
jövőben is lesznek olyan emberek, akik szem előtt tartják, hogy az élet
mulandó, és bátran elfogadják Isten hívását. Ez boldogít a földi életben, és
üdvözít az örökkévalóságban. A szeretet az olaj, amitől jól működik
a világ.
Nem
magunknak élünk. Értünk is mások élnek. Ez minden krisztusi hivatásra
érvényes. A hitvesek addig boldogok, amíg minden tőlük telhetőt föltétel
nélkül megtesznek egymásért. Azok a boldog fiatalok, akik tudva, hogy
gyermekeik fölnevelésére szánják az életüket, nem halogatják önző okokból
a családalapítást. (Le lehet róla késni.) Minden ember, aki nem
szükségtelen holmik gyűjtésével tölti az életét, képes boldogulni a világban,
és könnyen fog állni Isten ítélőszéke elé is.
Jézusunk,
jó pásztorunk, adj népednek elegendő jó papot, akik nem sajnálják a rájuk
bízottak üdvösségének szolgálatában eltölteni az életüket! Ehhez azonban a
hivatásokért mondott imán túl hiteles hitvestársak, áldozatos, jó
szülők és családok is kellenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése