2018. december 25., kedd

Urunk születése



Urunk születése


A születés csodája

Karácsony napján gondolataink és tekintetünk megállás nélkül vándorol. Nem a nyugtalanság vagy a türelmetlenség okozza ezt, hanem a kíváncsiság, az öröm, a csodálkozás. Úgy jártunk, mint a gyermek, aki karácsonykor belép a templomba és azt sem tudja hirtelen hová nézzen. Látja a hatalmas fenyőfákat, az ünneplő ruhába öltözött sokaságot, a megszokottnál is szebben díszített templomot, de már szemével a betlehemet keresi, s nem nyugszik, amíg meg nem pillantja a jászol szalmáján fekvő Gyermeket. A felnőttek gondolata és tekintete is vándorol, keres, csodára vár. Az égre nézünk, a fényes csillagra odafent, amely egykor a napkeleti bölcseket vezette, s amely azt jelzi, hogy idelent történt valami. Ezért újra leereszkedik tekintetünk, a jászol magasságába, a gyermekek szemmagasságába, hogy az újszülött Jézus, Isten Fia szemébe nézhessünk. Honnan jött ez a Gyermek? – kérdezzük magunkban, s mivel tudjuk, hogy a mennyből jött, az ég ajándéka ő, ezért ismét felfelé irányul tekintetünk, s aztán újra lefelé, nyomon követve a földre szállás útját.
Mi történt? Mit ünneplünk? Isten emberré lett, Jézus Krisztus megszületett. Az ő születése csoda, miként minden ember születését, minden emberi élet kezdetét csodának kell tekintenünk és neveznünk. Mert a csodák valójában nem is olyan ritkák, mint azt a modern ember gondolja, legfeljebb emberi szavaink és ítéleteink változtak rossz irányba, amely kétségbe vonja a csodát. Tudjuk, hogy értelmünk sokszor óvatosságra int, figyelmeztet, hogy ne legyünk becsapás vagy félrevezetés áldozatai, de amikor végre a jászol elé állhatunk, a betlehemi Gyermek elé térdelünk, akkor nincs szükség erre az óvatosságra, mert Isten igazmondó. S most ő tárja fel számunkra titkát, az élet és a szeretet titkát, amely titok megcsillan a kis Jézus szemében.
Szent Lukács evangélista tényszerűen idézi fel a történelmi helyzetet. Augusztus, az akkori római császár népszámlálási rendeletet adott ki, ezért József és Mária Betlehembe indulnak. Itt születik meg Mária elsőszülött és egyetlen gyermeke, Jézus, mégpedig egy állatok szálláshelyéül szolgáló barlangistállóban. Minden, amit ezt követően megtudunk az újszülött gyermekről, nem emberi híradás, hanem az angyaltól, Isten küldöttétől elhangzó üzenet. Az éjszaka közepén az Úr angyala jelenik meg a pásztoroknak, örömhírt közöl velük, olyan hírt, amely nem csak nekik, hanem az egész népnek szól, s ehhez hozzátehetjük azt is, hogy az egész emberiségnek. Az angyal Megváltónak nevezi az újszülöttet és pontosan megnevezi a születés helyét, Dávid városát, vagyis Betlehemet. Végül azt is közli az álmukból ébredő pásztorokkal, hogy milyen jel alapján ismerhetik fel a Megváltót: egy jászolban fekvő, pólyába takart gyermeket keressenek. Aztán egész angyali sereg jelenik meg Isten dicsőségét hirdetve és békességet kívánva a jóakaratúaknak.
A pásztorokat egykor útnak indító angyali jelenés a mi álmunkat is eloszlatja ez éjszakai órán, s bennünket is útnak indít azzal a reménnyel, hogy találkozhatunk a Megváltóval. Induljunk, hogy mi is közel kerüljünk a megváltás titkához, s láthassuk a csodát, az emberré lett Istent!
© Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Jézusunk! Ez az éjszaka, karácsony éjszakája nem olyan, mint a többi. Ez a nap nem olyan, mint a többi. Csodás dolgokról értesülünk az angyaloktól és most örömmel indulunk a pásztorokkal együtt hozzád. Tudjuk, hogy jövetelünkkel nem zavarunk téged, hiszen mindig örömmel fogadsz minket. Egyszerű emberként jövünk hozzád, miután hallottuk a hírt születésedről. Itt vagyunk, hogy kifejezzük hódolatunkat, előtted, a világ Megváltója előtt. Ámulat és csodálkozás tölt el minket. Hálásan magasztalunk, mert velünk vagy, emberré lettél értünk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése