Karácsony másnapja
Karácsony
másnapján Egyházunk első vértanúját, Szent István diakónust ünnepeljük.
Történetét Szent Lukács részletesen ismerteti az Apostolok Cselekedeteiben. Az
apostoli testület tagjai úgy döntenek, hogy életüket elsősorban az imádságnak
és az igehirdetésnek szentelik. De mivel nem szeretnék elhanyagolni a karitatív
szolgálatot, ezért olyan személyeket választanak, akiket alkalmasnak tartanak
az adományok szétosztására és az özvegyek igazságos támogatására. Így jelölnek
ki hét, a közösség szemében jó hírben álló férfit, köztük Istvánt (vö. ApCsel
6,2-4). A hét férfi felsorolásában István szerepel az első helyen, megjegyezve,
hogy „hittel és Szentlélekkel eltelt férfi” (ApCsel 6,5). István azonban a
szolgálaton kívül az igehirdetésben is szerepet vállal, mégpedig olyan
bölcsességgel tölti el őt a Szentlélek, hogy ellenfelei alulmaradtak a
vitákban. Ezért istenkáromlással vádolják meg, hamis tanúkat állítanak és a
zsidó főtanács elé viszik. A főtanács előtt hosszú beszédet tart (vö. ApCsel
7,2-53), amely az ő igehirdetésének összefoglalása. A főtanács azonnal kimondja
az ítéletet és megkövezik.
Halálának körülményeit Lukács evangélista tudatosan úgy jegyzi le, hogy abban visszaköszönnek Jézus halálának részletei. Istvánt a „városon kívülre” viszik, miként Jézust is a városon kívül lévő helyre, a Golgotára viszik keresztre feszíteni. Halála előtt István így fohászkodik: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (ApCsel 7,59). Jézus pedig így könyörög: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46). István így imádkozik az őt bántalmazókért: „Uram, ne tulajdonítsd nekik bűnül!” (ApCsel 7,60). Jézus pedig ezt mondja a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34).
Szent István első vértanú példája alapján keresztény hivatásunk így foglalható össze: szavainkban és cselekedeteinkben, életünkben és halálunkban hasonlóvá kell válnunk Jézushoz.
© Horváth István Sándor
Halálának körülményeit Lukács evangélista tudatosan úgy jegyzi le, hogy abban visszaköszönnek Jézus halálának részletei. Istvánt a „városon kívülre” viszik, miként Jézust is a városon kívül lévő helyre, a Golgotára viszik keresztre feszíteni. Halála előtt István így fohászkodik: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (ApCsel 7,59). Jézus pedig így könyörög: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46). István így imádkozik az őt bántalmazókért: „Uram, ne tulajdonítsd nekik bűnül!” (ApCsel 7,60). Jézus pedig ezt mondja a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34).
Szent István első vértanú példája alapján keresztény hivatásunk így foglalható össze: szavainkban és cselekedeteinkben, életünkben és halálunkban hasonlóvá kell válnunk Jézushoz.
© Horváth István Sándor
Imádság
Légy
áldott, ó, Atyánk, ki mérhetetlen szeretetedben egyszülött fiadat ajándékozta
nekünk. Ő megtestesült a Szentlélektől a Szűzanya legtisztább méhében és
mintegy kétezer éve megszületett Betlehemben. Útitársunk lett, s új értelmet
adott a történelemnek, közös utunknak az Új Ég és Új Föld felé, melyet
szorongás és szenvedés, hűség és szeretet kísér. Ennek végén Te, a halált
legyőzve, minden leszel mindenben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése