Ferenc pápa: Jézus boldogságainak útja csak látszólag vezet vereséghez!

November 1-jén, mindenszentek ünnepén délben a Szentatya elimádkozta az Úrangyalát a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel. Elmélkedésében az ünnep családi jellegét hangsúlyozta: a mennyben élő szentek a testvéreink, akik azért „szurkolnak”, hogy mi is a boldogság, az életszentség útján járjunk.

Kedves testvéreim, jó napot és szép ünnepet kívánok!

A mai olvasmány, a Jelenések könyvéből, a mennyről beszél, és egy megszámlálhatatlan, „nagy sereget” állít szemünk elé; ezek az emberek „minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből” valók (Jel 7,9). Ők a szentek. Mit csinálnak ott „fenn”? Együtt énekelnek, örvendezve dicsérik Istent. Jó lenne hallani az éneküket… De el tudjuk képzelni. Tudjátok, mikor? A misén, amikor énekeljük: „Szent, szent, szent a mindenség Ura, Istene.” A Biblia azt mondja, hogy ez a himnusz a mennyből hallatszik, ott éneklik (vö. Iz 6,3; Jel 4,8): dicshimnusz. Amikor tehát a „Szent vagy”-ot énekeljük, nemcsak gondolunk a szentekre, hanem azt is tesszük, amit ők tesznek: akkor, a misében, a lehető legszorosabban kapcsolódunk hozzájuk.

Közösségben vagyunk minden szenttel: nemcsak a legismertebbekkel, akiknek neve szerepel a naptárban, hanem a „szomszédunkban lakókkal” is, családtagjainkkal és ismerőseinkkel, akik már ahhoz a „nagy sereghez” tartoznak. Ma tehát családi ünnepet tartunk. A szentek közel állnak hozzánk, sőt ők a legigazibb testvéreink. Megértenek bennünket, szeretnek bennünket, tudják, mi szolgál igazán javunkra, segítenek és várnak bennünket. Boldogok, és azt akarják, hogy mi is boldogok legyünk, velük együtt a mennyországban.

Ezért hívnak bennünket a boldogság útjára, amelyet a mai szépséges, jól ismert evangélium mutat meg nekünk: „Boldogok a lélekben szegények […]. Boldogok a szelídek […]. Boldogok a tisztaszívűek…” (vö. Mt 5,3–8). De hogy van ez? Az evangélium a szegényeket mondja boldognak, a világ azonban a gazdagokat mondja annak. Az evangélium a szelídeket mondja boldognak, a világ azonban az erőszakosakat mondja annak. Az evangélium a tisztákat mondja boldognak, a világ azonban az ügyeskedőket és életművészeket mondja annak. Úgy tűnik, a boldogságnak, az életszentségnek ez az útja vereséghez vezet. Mégis – emlékeztet bennünket az olvasmány – a szentek „pálmaágat tartanak kezükben” (Jel 7,9), vagyis a győzelem jelképét. Ők győztek, és nem a világ! És biztatnak bennünket, hogy az ő oldalukra, a szent Isten oldalára álljunk.

Tegyük fel magunknak a kérdést: melyik oldalon állunk? A menny vagy a föld oldalán? Az Úrért vagy magunkért élünk, az örök boldogságért vagy egy kis pillanatnyi megelégedettségért élünk? Tegyük fel magunknak a kérdést: tényleg szentek akarunk lenni? Vagy megelégszünk azzal, hogy megbélyegzés és dicséret nélküli keresztények legyünk, akik hisznek Istenben és tisztelik felebarátaikat, de minden túlzás nélkül? Az Úr „mindent elkér, és amit felkínál érte: az igazi élet – mindent felkínál! –, a boldogság, amelyre teremtve lettünk” (Gaudete et exsultate apostoli buzdítás, 1). Vagyis vagy a szentséget választjuk, vagy semmire sem megyünk! Érdemes engednünk, hogy provokáljanak bennünket a szentek, akik idelenn nem ismertek felemásságot, a túlpartról pedig „szurkolnak” nekünk, hogy Istent, az alázatot, a szelídséget, az irgalmat, a tisztaságot válasszuk, hogy inkább a mennyért, mint a földért lelkesedjünk.

Ma testvéreink nem azt kérik, hogy ismét hallgassunk meg egy szép evangéliumot, hanem azt, hogy váltsuk azt valóra, és lépjünk a boldogságok útjára. Nem rendkívüli tetteket kell végrehajtani, hanem csak nap nap után ezt az utat követni, amely a mennybe, a családba, haza visz. Ma tehát belelátunk jövőnkbe, és azt ünnepeljük, amire születtünk: arra születtünk, hogy sose haljunk meg, arra születtünk, hogy Isten boldogságának örvendjünk! Az Úr bátorít bennünket, és annak, aki a boldogságok útjára lép, azt mondja: „Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyben” (Mt 5,12).

Isten szent anyja, a szentek királynéja segítsen bennünket, hogy eltökélten járjunk az életszentség útján! Ő, a menny kapuja, vezesse be elhunyt szeretteinket a mennyei családba!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim! Szeretettel köszöntelek mindannyiatokat! Köszöntöm az Olaszországból és más országokból érkezett zarándokokat, a családokat, az egyházközségi csoportokat, társulatokat és iskolás csoportokat.

Külön is köszöntöm azokat, akik részt vesznek a „szentek futásán”, melyet a „Don Bosco Missziók” alapítvány szervezett, hogy mindenszenteket egyfajta népünnepéllyel ünnepeljétek. Köszönöm szép kezdeményezéseteket és jelenléteteket.

Holnap elmegyek a római Laurentino temetőbe: hívlak benneteket, hogy imáitokban csatlakozzatok hozzám holnap, amikor azokra emlékezünk, akik előttünk jártak a hit jelével és a béke álmát alusszák.

Szép, a szentek lelki társaságában töltött ünnepet kívánok mindnyájatoknak! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!