2018. augusztus 6., hétfő

Urunk Színeváltozása



Urunk Színeváltozása


Urunk színeváltozásának ünnepe van a mai napon, s ennek megfelelően ezt az eseményt olvassuk az evangéliumban. Nem lehet Jézus minden tanítványa tanúja ennek a különleges eseménynek, de még az apostolok sem mindannyian. Csupán a három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János megy fel Jézussal a hegyre. A színeváltozást jelképes szavakkal írja le az evangélista: Jézus „arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény.” Azt jelzik a kifejezések, hogy Jézus feltárja előttük istenségének titkát, megmutatja számukra legalább egy kis időre isteni dicsőségét. Az isteni dicsőségben ragyogó Krisztussal az ő feltámadása után fognak majd találkozni újra a kiválasztottak, de addig hallgatniuk kell látomásszerű élményükről.
A leírás több eleme is azt jelzi, hogy isteni kinyilatkoztatásról van szó. A színeváltozás egy hegyen történt, amelyet Máté evangélista nem nevez meg. A hegy mindig Isten jelenlétének a helye, ahol megmutatja, feltárja magát az embereknek, gondoljunk csak arra, hogy a szövetségkötéskor Isten a Sínai-hegyen adta törvényeit Mózesnek, illetve a választott népnek. A felhő szintén Isten jelenlétét jelzi, hiszen a bibliai hagyományban többször is előfordul, hogy Isten felhőből szól az ő szolgáinak, amely felhő elrejti őt. A színeváltozáskor elhangzó mennyei hang megismétli, ami Jézus megkeresztelkedésekor is elhangzik: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”
Az esemény üzenetét így foglalhatjuk össze: Ha Jézusra hallgatva készek vagyunk felvenni és hordozni életünk keresztjét, akkor dicsőségében is részesedni fogunk a feltámadás által.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése