2018. augusztus 8., szerda

Évközi tizennyolcadik hét szerdája



Évközi tizennyolcadik hét szerdája


A mai evangéliumban Máté evangélista kánaáninak nevezi azt az asszonyt, aki lánya gyógyulását kéri Jézustól. Valójában ebben a korban kánaáni őslakosok már nem éltek, a zsidó gondolkodás szerint meg is érdemelték sorsukat, hiszen bűnös nép voltak. Az evangélista itt nem az asszony származását akarja megnevezni, hanem azt közli, hogy pogány származású. Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy Jézus küldetése nem korlátozódik az ószövetségi választott népre, a zsidóságra, hanem egyetemes módon kiterjed minden nemzetre.
Jézus először nem is válaszol, továbbhalad, mintha meg sem hallotta volna a kérést. Az asszony azonban nem távozik lemondóan vagy csalódottan, hanem megismétli kérését. Kiáltozása már a tanítványokat is zavarta, ezért ők azt kérik Mesterüktől, hogy küldje el az asszonyt, amelyet úgy kell értenünk, hogy teljesítse kívánságát és akkor majd távozik. Ekkor Jézus kijelenti, hogy küldetése csak Izrael népéhez szól. Ez a válasz, amely pontosan tükrözi a korabeli gondolkodást, első pillanatban elutasításnak tűnik, valójában azonban csak próbára akarja tenni az asszony hitét és kitartását. Az asszony rögtön megragadja a lehetőséget, végre vele foglalkozik Jézus! Most már egészen közel kerülhet Jézushoz és lába elé borulva ismétli meg kérését. Ám Jézus válasza ekkor is kitérő. S bár az asszony megsértődhetne azon, hogy kutyához hasonlítják, mégsem ezt teszi, hanem a Jézus által felhozott példát továbbgondolva erősíti meg kérését. Kitartása kivívja Jézus dicséretét és meghozza az eredményt, lánya meggyógyul.
Mennyire vagyok kitartó az imádságban?
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni. Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és megbocsátó minden emberhez. Adj nekem alázatot, amikor mások figyelmeztetnek engem és adj erőt, hogy megváltozzak! Szüntess meg minden békétlenséget és viszálykodást közösségünkben, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése