2018. június 7., csütörtök

Nőt választottak a Francia Püspöki Konferencia titkárhelyettesévé



Nőt választottak a Francia Püspöki Konferencia titkárhelyettesévé

A Francia Püspöki Konferencia (CEF) állandó tanácsa a hatvanéves Christine Naline-t nevezte ki a püspöki konferencia titkárhelyettesévé.

Christine Naline feladata lesz – Olivier Ribadeau Dumas, a püspöki konferencia titkárának irányítása alatt – az Egyház lelkipásztori szolgálatának koordinálása egész Franciaország területén.
Christine Naline négygyermekes édesanya, nyolc unoka nagymamája. Korábban hitoktató, majd a hitoktatók képzésének felügyelője volt. A közelmúltban Michel Aupetit, párizsi érseke – még Nanterre püspökeként – őt és férjét bízta meg az egyházmegye ötvenéves jubileumának megszervezésével.
Naline asszony, megköszönve a püspökök bizalmát elmondta, meglepte a döntés, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ily módon az Egyház pásztorai kifejezik, mennyire komolyan veszik Isten népe minden tagjának a keresztségből fakadó hivatását.
Nem egyedülálló eset, hogy egy nő lát el fontos beosztást egy püspöki konferencia életében, de eddig csak szerzetesek végeztek ilyen feladatot. Anna Mirjam Kaschner nővér 2009 óta a Skandináv Püspöki Konferencia titkára, Hermenegild Makoro nővér pedig 2012 óta a Dél-afrikai Püspöki Konferencia titkára. Christine Naline az első, aki világi Krisztus-hívőként tölt be ilyen magas posztot egy püspöki konferenciában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése