Halál a falak előtt
Jeruzsálemért
Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, volt
külügyminiszter jegyzetét adjuk közre.
Izrael jó két évtizede fallal és szögesdróttal
védi határát a behatolni próbáló arab terroristák ellen. A helyzet különösen
éles a tengerparti Gázában, amit a radikális, Izrael megsemmisítését hirdető
Hamasz szervezet ellenőriz, kormányoz. Közel kétmillió palesztinai arab él ezen
a 365 négyzetkilométernyi területen. Innen rendszeresen lövik Izraelt
rakétákkal, és próbálnak a fal alatt fúrt alagutakkal terroristákat küldeni
Izrael területére. Megtorlásul Izrael kereskedelmi blokád alatt tartja Gázát.
Ismeretes, hogy Trump amerikai elnök Ivanka
leánya május 14-én ünnepélyesen megnyitotta az Egyesült Államok Tel Avivból
Jeruzsálembe áthelyezett nagykövetségét. Tiltakozásul a határ áttörésével
próbálkozó gázai tüntetők tízezrei csaptak össze az izraeli határőrséggel,
amely röplapokon és hangszórón terjesztett figyelmeztetés után éleslőszert használt.
Hatvan halott és sok ezer sebesült az eredmény. Gáza kórházaiban már csak a
folyosókon tudták elhelyezni a sebesülteket. Az izraeli hadsereg humanitárius
megfontolásból mintegy 53 tonnányi segélyt és orvosi ellátmányt juttatott el a
Gázai övezetbe. A világ jó része túlzott reakcióval vádolja Izraelt, erre az a
válasz, hogy a Hamasz szándékosan küldi embereit a veszélybe, hogy a halottak
magas számával maga mellé fordítsa a világ közvéleményét. Az bizonyos, hogy a
nagykövetségnyitás jó alkalmat adott arra, hogy a palesztinkérdés ismét
napirendre kerüljön.
Minden bibliaolvasó tudja, hogy Krisztus
működése idején Jeruzsálem volt a zsidók fővárosa. A legtöbb keresztény azt is
tudja, hogy vallásunk bölcsője a Közel-Kelet, s hogy azt a területre behatoló arab
törzsek a 7. században uralmuk alá vonták. A 11–13. században a
keresztesháborúk során csak időlegesen sikerült a Szentföldet európai
keresztény uralom alá helyezni. Az Arab-félszigeten és azon túl az Oszmán-Török
Birodalom uralma egészen 1918-ig tartott. Ezután Palesztina brit igazgatás
alatt volt 1948-ig, Izrael Állam megalakulásáig. Az arab–izraeli háborúk során
egész Jeruzsálem zsidó fennhatóság alá került. A Knesszet 1967-ben külön
törvényt alkotott Jeruzsálemről, amely kimondja, hogy minden vallás szent
helyei szabadon látogathatók, és Izrael biztosítja ezek védelmét. Az 1980-ban
Jeruzsálemről elfogadott törvény a várost Izrael fővárosának deklarálta. Az
ENSZ Biztonsági Tanácsa jogellenesnek tartja a megszállt területek
bekebelezését, a palesztinok pedig ragaszkodnak ahhoz, hogy államuk fővárosa
Kelet-Jeruzsálem legyen.
1995-ben az Egyesült Államok Kongresszusa –
arra hivatkozva, hogy Izraelnek ugyanúgy joga van megválasztani a fővárosát,
mint bármely más országnak – elismerte, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa. Bill
Clinton és az őt követő elnökök azonban éltek azzal a kibúvóval, hogy
amennyiben az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdeke azt kívánja, úgy egy új
nagykövetségi épület felépítése elhalasztható.
Az arab államok többsége fokozatosan
beletörődött, hogy közöttük létezik (és tegyük hozzá: gazdaságilag virul) a
zsidók állama, de Irán és az általa támogatott radikális iszlámista mozgalmak
nemhogy nem ismerik el Izraelt, de célként felszámolását, a tengerbe szorítását
hirdetik. Az egykori Palesztina arab ellenőrzés maradt területén működik a
világ legtöbb állama által elismert palesztin kormány, székhelye Rámalláh, de
magának igényli fővárosként Jeruzsálem keleti felét.
Az európai uniós államok nagykövetei – hazánk,
Csehország és Románia kivételével – nem vettek részt a nagykövetség
áthelyezését üdvözlő rendezvényen. Trump döntésével tovább csökkentek a béke
esélyei – mondják. De hol vannak ezek az esélyek? Jichák Rabin egykori izraeli
miniszterelnök reális béketervét meggyilkolása eltemette. Hogy lehet
„békefolyamatról” beszélni, amikor jó ideje nem folynak érdemi tárgyalások, az
álláspontok rendkívül távol állnak egymástól, állandóak az arab merényletek, a
rakétatámadások és az izraeliek megtorló akciói. A nyugati országoknak nem
tetszik a kormányon lévő izraeli jobboldal retorikája, úgy látják, hogy
Netanjahu nem is akarja a békét, bízik fegyverei elrettentő erejében. Barack
Obama sikertelenül próbálta az izraeli miniszterelnököt rugalmasságra,
engedményekre szorítani, az új adminisztráció pedig lovat ad alá. Ha csak két
fél állna szemben egymással, akkor is igen nehéz volna közöttük a
kompromisszum, de a probléma összefonódik Oroszország és az Egyesült Államok,
valamint Szaud-Arábia és Irán tartós szembenállásával, Törökország
kiszámíthatatlan, csapongó külpolitikájával, a fundamentalisták és a
terroristák elleni védekezés nehézségével.
A Hamasz mostani akciói egy irracionális,
eredménytelenségre ítélt politikából fakadnak. Amióta világ a világ, a területi
és politikai vitákat – sajnos – ritkán döntik el békés tárgyalások útján.
A háború kész tényeket teremt, a vesztes fél kénytelen lemondani a számára még
oly kedves és fontos területekről, és – ha van esze – békés munkával igyekszik
erősíteni pozícióit. Az arab–izraeli konfliktusra nem ez jellemző: a
palesztinok radikális szárnya nem hajlandó semmilyen kompromisszumra, ártatlan
emberek elleni öngyilkos terrorista merényletekbe hajszolja bele híveit. A
Hamasz Egyiptommal és Jordániával is rossz viszonyban van.
Saját véleményem szerint elvitathatatlan tény,
hogy Izrael legfontosabb, legnagyobb városa Jeruzsálem. A zsidó állam
garantálja, hogy arab lakossága megőrizhesse hitét és gyakorolja azt, és hogy
mindhárom világvallás szent helyei biztonságosan hozzáférhetők legyenek. Ezt a
helyzetet el lehet fogadni mindenkinek. A két független, egymást elismerő
állami megoldás kívánatos, de Jeruzsálem megosztásának nincs realitása. Berlin
megosztása sem vált be. Palesztinát (Gázával együtt) jól lehetne működtetni
Rámalláhból is, és békekötés esetén további garanciákat kaphatnának az arabok
vallási és politikai jogaik gyakorlására egész Izraelben, nem beszélve az egész
térség gazdasági fellendüléséről. Minden az akaraton, a jó szándékon múlik. Nem
kétséges, hogy az arabok és a zsidók döntő többsége békét akar, de egy elszánt
kisebbség ezt könnyen meghiúsítja. A keresztény felekezetek vezetői – élükön
Ferenc pápával – mindent megtesznek a békéért, de a politikai kulcs a
nagyhatalmak kezében van. A Közel-Kelet jövőjét nem szabad az erőszakra bízni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése