Hívom a családokat 2018
júniusában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és
szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit,
aki a család és az élet mellett áll!
Folytatom a Világiak, Család és Élet Pápai
Tanácsa által írt és Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli
buzdítására alapozott katekézissorozat alapján a szent család történetének
elemzését.
Isten nagy vágya. „Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak
okosságán és feleletein.”(Lk 2,47) Jézus a templomban tanítókkal találkozik,
kérdezi őket és kérdéseikre válaszol. Intelligenciája lenyűgöz és meglep
mindenkit. Feltűnő, hogy nem tanít, hanem párbeszédet folytat, mindenkit
meghallgat és mindenkinek válaszol. Idegen emberekhez szól, és szavai
megérintenek mindenkit. Nemcsak az a képessége mutatkozik meg, hogy mindenkivel
személyes kapcsolatba tud lépni, hanem az a vágya is, hogy mindenkihez szóljon,
mert „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság
ismeretére” (1Tim 2,4).
A megváltás isteni kegyelmét a Fiú
nyilatkoztatja ki. Az isteni kegyelem áradását nem állítja meg sem a bűn vagy a
gyengeség, sem az emberi nyomorúság, sőt, ha „a kegyelem kiárad, hiába marad
meg a bűnre való hajlandóság, felülmúlja azt a szeretet, amely lehetővé teszi,
hogy előretekintsünk és megváltoztassuk életünket” (Misericordia et Misera
1). Az Egyháznak az a küldetése, hogy minden embernek hirdesse Isten
irgalmasságát, az evangélium dobogó szívét. Helytelen és félrevezető azt
gondolni, hogy Isten irgalmasságát jutalmul adja annak, aki felhagyott a vétkes
életmóddal. Isten irgalmát nem lehet megszerezni vagy megvásárolni, az
mindig mindenkinek ingyenes ajándék. Az Atya távozása napjától kezdve hazavárja
a tékozló fiút, hogy megérkezésekor a legszebb ruhába öltöztetve új életre keltse.
A megtérést Isten kegyelme teszi lehetővé, nem a megtérésnek köszönhető a
kegyelem. Csodálatos, ahogy Isten az emberi szívbe beülteti a megtérés és az új
élet iránti vágyat. Senki, legyen bármilyen nyomorult helyzetben vagy
állapotban, nincs kizárva Isten irgalmából. Az irgalmas Atya tárt karral várja
azokat, akik bármilyen okból nem az evangéliumi eszmény szellemében élnek.
Idézzetek fel családi, rokoni, baráti vagy
ismerősi körből olyan „tékozló fiúkat”, akik hazatértek! Kik és hogyan
segítették hazatalálni őket?
„Fontos éreztetni azokkal az elváltakkal, akik
új kapcsolatban élnek, hogy részei az Egyháznak, nincsenek kiközösítve, nem is
szabad ilyenekként kezelni őket, mert tagjai maradnak az egyházi közösségnek.”
(Amoris laetitia 243) Ez azonban nem jelenti azt, hogy megkérdőjelezzük
az Egyháznak a szentségi házasság felbonthatatlanságára vonatkozó tanítását.
„Az Egyház a házassági kötelék minden megszakadását Isten akaratával
ellenkezőnek tartja” (Amoris laetitia 291), mert „Isten a házasság
felbonthatatlanságát úgy adja, és úgy akarja, mint annak a teljesen hűséges
szeretetnek gyümölcsét, jelét és követelményét, amellyel Isten szereti az
embert, s amellyel az Úr Krisztus szereti Egyházát” (Familiaris consortio
20). Az egész egyházi közösséghez szól Ferenc pápa felhívása: „Legyen a
házasság előtti és a házasság alatti pasztoráció központi kérdése a házassági
kötelék. Tartalmazzon olyan elemeket, amelyek hozzásegítenek a szeretet
érlelődéséhez és a nehéz pillanatok leküzdéséhez. Ezek az elemek ne csak
elméleti igazságokról szóljanak, ne is korlátozódjanak csak azokra az értékes
lelki erőforrásokra, amelyeket az Egyház fölkínál, hanem adjanak gyakorlati
megoldásokat, kipróbált jó tanácsokat, a tapasztalatból merített stratégiákat,
pszichológiai iránymutatásokat is. Mindez együttesen a szeretet pedagógiájához
tartozik, hogy belsőleg mozgásba hozhassa a fiatalokat, nem hagyva figyelmen
kívül aktuális érzékenységüket. Ugyanakkor a már jegyben járók felkészítésénél
meg kell jelölni számukra azokat az intézményeket és személyeket, tanácsadókat
vagy megfelelő családokat, akikhez segítségért fordulhatnak, ha nehézségeik
támadnának. Emellett azonban soha nem szabad megfeledkezni arról, hogy
fölkínáljuk nekik a szentségi kiengesztelődést, mely Isten irgalmas megbocsátásával
és gyógyító erejével lehetővé teszi a korábbi élet és az adott kapcsolat
tévedéseinek és bűneinek letételét.” (Amoris laetitia 211)
Osszátok meg tapasztalataitokat a
családközösségek, egyházi mozgalmak házaspárok számára szervezett preventív segítségnyújtásáról!
Fontos tehát mindent megtennünk azért, hogy
élhessünk a házasság szentsége felbonthatatlanságának csodálatos ajándékával és
tegyük tökéletessé, főként pedig tegyük mindenki számára érthetővé, hogy
Krisztus a házasság szentségében „új szívet” ad a házaspárnak, amellyel nemcsak
„szívük keménységét” (ld. Mt 19,8) tudják legyőzni, hanem elsősorban képessé
lesznek Krisztusnak, az új és örök szövetségben megtestesült, mindent felülmúló
szeretetét egymással kölcsönösen megosztani. Ahogy az Úr Jézus a „hűséges tanú”
(ld. Jel 1,5), az Isten ígéreteire mondott „igen” (ld. 2Kor 1,20), a
legtökéletesebb példaképe annak a feltétel nélküli hűségnek, amellyel Isten a
népét szereti, úgy a keresztény házaspárok is arra hivatottak, hogy
részesedjenek Krisztus és menyasszonya, az Egyház örök szeretetének
visszavonhatatlan felbonthatatlanságában. (ld. Familiaris consortio
20)
Ismerve azt a hatalmas kincsestárat, amely az
evangéliumi igazságokat és az ezekből következő konkrét és realisztikus
pasztorális irányelveket tartalmazza, felmerül a kérdés: mennyi időt, alkalmat
és erőt szánnak keresztény közösségeink a házastársi és a házasság előtti
pasztorális gondozásra? Nagyon könnyű lenne a házassági problémákért egyedül
magukat a házasokat hibáztatni. De vajon az egyházi közösségek adtak-e
megfelelő lehetőséget arra, hogy a fiatalok érett, felelős döntéssel kössenek
szentségi házasságot? „A házasság első évei eleven és kényes időszakot
képeznek, melynek során a házaspárokban egyre inkább tudatosulnak a kihívások és
a házasság jelentősége. A lelkipásztori kísérés ezért nem szorítkozhat az
esküvő körüli kérdésekre. A pasztorációban nagyon fontos szerepet játszanak
azok a tapasztalt házaspárok, akik segíthetnek a fiatalabbaknak az egyházi
mozgalmakba bekapcsolódni, közösséget alkotni, összejöveteleket,
tapasztalatcserét szervezni.” (Amoris laetitia 223)
Ugyanilyen fontos a konfliktushelyzetbe került
családokkal való törődés is. Krisztus tekintetétől megvilágosítva az Egyház
szeretettel fordul azok felé, akik nem teljesen részesednek életében, tudva és
elismerve, hogy Isten kegyelme az ő életükben is működik, bátorítja őket a jó
megtételére, az egymással való szeretetteljes törődésre, és arra, hogy
szolgálatára legyenek a közösségnek, amelyben élnek és dolgoznak. (Amoris laetitia
291) Az isteni kegyelmet soha senki nem szoríthatja korlátok közé, mert
mindenben és mindenütt jelen van, állandóan, emberileg elképzelhetetlen módon
működik. „Őszintén hiszem – mondja Ferenc pápa –, hogy Jézus olyan Egyházat
akar, amely figyel a Szentléleknek az emberi törékenység közepette osztogatott
ajándékaira, egy olyan Anyát akar, aki ugyanakkor, amikor világosan kimondja
objektív tanítását, mindig teszi a jót, még akkor is, ha közben az út sarától
beszennyeződik cipője.”(Amoris laetitia 308)
Hogyan lehet meglágyítani a „keményszívű”
házasságra jelentkezők vagy házasok szívét?
A keresztény hit központi és döntő kérdéséhz
érkeztünk. Az egyik szélsőség azt vallja, hogy mivel Isten előtt mindenkinek a
saját lelkiismerete számít, párkapcsolatának formáját maga választhatja meg. Ez
a nézet kultúránkban nagyon gyakori és igen elterjedt. A másik – ma
retrográdnak tekintett – nézet szerint meg kell különböztetni a „szabályos”
keresztényeket azoktól, akik nem „szabályos” körülmények között élnek. Nyilvánvalóan
e két szélsőség egyike sem egyeztethető össze sem az evangélium, sem az Egyház
tanításával. Aki ugyanis nem tud véglegesen elköteleződni a szeretetben, hogyan
tudna beteljesedni az örök élet, azaz Isten végtelen szeretetében való
részesedés vágyában?
Krisztus felséges üzenete, amelyet a világba
hozott, és amelyet nem tudunk elégszer ismételni az, hogy Isten minden egyes
embert feltétel nélkül és öröktől fogva szeret, és van egy mindnyájunkra
vonatkozó nagy vágya. Ebből a szeretetből és vágyból senki sincs kizárva. Isten
arra vágyik, hogy minden ember részesedjék örök szeretetében, eljusson az örök
életbe, hogy része legyen Krisztusnak az egész emberiséggel együtt ünnepelt
lakodalmában. Akik teljességgel megélik a házasság szentségét, már itt a földön
ízlelőt kaphatnak az örök lakomából. Azok sincsenek azonban kizárva ebből a
lakomából, akik ugyan szentségi házasságot kötöttek, de az különböző okokból
sérültnek és gyógyíthatatlannak bizonyul. Az ő szívükben tehát még forróbb
vágynak kell égnie azért, hogy eljussanak a lakomára.
Miért van az, hogy a házasságról, a családról
szóló magyarázatokban és az Egyház pasztorális gyakorlatában gyakran olyan
különböző vélemények és álláspontok jelennek meg, amelyek a keresztényekben
kétségeket és zavarokat idéznek elő? Ennek oka az, hogy Isten vágyára, arra,
hogy mindnyájunkat meghív az örök életre, gyakran földi és nem égi
perspektívából nézünk. Ha egy hímzést a fonákjáról nézünk, csak kusza,
értelmetlenül és zavarosan összefonódó fonalakat látunk. Ha azonban megfordítjuk
ezt a hímzést, kiderül, hogy a látszólag rendetlenül összekuszált fonalakból
egy szép kép rajzolódik ki. Ugyanígy Isten vágyának szépségét és nagyságát csak
akkor érezhetjük meg, ha az örökkévalóság felől közelítjük meg.
Mi számotokra az örök élet? Hogyan függ össze a
házastársi elköteleződés az örök élet vágyával? Hogyan tudjátok gyerekeiteknek
megmagyarázni, hogy mindnyájan meghívást kaptunk az örök szeretetben való
részesedésre?
Irányítsuk tekintetünket a még el nem ért
tökéletesség felé, hogy megfelelő perspektívában szemlélhessük családként
bejárt utunk történetét. Személyes kapcsolatainktól nem követelhetünk olyan
tökéletességet, szándékbeli tisztaságot és állandóságot, amellyel majd csak az
eljövendő Királyságban találkozhatunk, de tartózkodnunk kell attól, hogy
keményen elítéljük azokat, akik esendő állapotban vannak. Arra vagyunk hivatva,
hogy törekedjünk magunkat és korlátainkat legyőzni, minden családnak
szüntelenül ebben a törekvésben kell élnie. Kerekedjünk fel mindnyájan,
haladjanak a családok az élen! Amire ígéretet kaptunk, az minden képzeletet
felülmúl. Sohase veszítsük el reményünket korlátaink miatt, és ne mondjunk le a
szeretet és a közösség Isten által számunkra fenntartott teljességének
kereséséről. (vö. Amoris laetitia 325) Sőt, mivel a házasság
szentsége – hasonlóan az egyházi rendekhez – az Egyház építésének és missziós
küldetésének támogatására rendeltetett, azoknak, akik a házasság szentségének
kegyelmében élnek, még nagyobb a felelősségük a házastársi és családi
krízishelyzetekért. Ezek a helyzetek figyelmes megkülönböztetést és
tiszteletteljes kísérést igényelnek, elkerülve minden olyan megnyilvánulást és
magatartást, amely diszkriminációt éreztetne az érintettekkel szemben,
ellenkezőleg, bátorítani kell őket a közösség életében való részvételre. A
keresztény közösség számára az, hogy gondját viseli ezeknek az embereknek, nem
a házasság felbonthatatlanságára vonatkozó hitének és tanúságtételének a
gyengítése: sőt, az Egyház éppen ebben a gondoskodásban mutatja meg szeretetét.
(vö. Amoris laetitia 243) Ilyen értelemben a házasság
felbonthatatlanságát nem csupán a házaspár kapja ajándékba, hanem az egész
közösség, és különösen azok, akik a házasságukban a krízis sebeit viselik. Más
szavakkal a házas kegyelem, istenáldotta közösségük ereje, ez az elfojthatatlan
erő nem zárható a házaspárt, vagy a családot körülvevő falak közé.
Ellenkezőleg, természeténél fogva kiterjed mindenhova, és elér mindenkit,
különösen azokat, akik házassági és családi drámák áldozatai, hogy élvezzék a
közösség balzsamát, Isten gyengédségét és együttérzését. Így válik a
felbonthatatlanság ajándékká az egész Egyház részére, mert mindenkinek Isten
örökké hűséges szeretetét jelenti Jézus Krisztusban.
Isten nagy vágya, hogy mindnyájan részesedjünk
Krisztus örök lakomájából. Legyen meg az Ő akarata!
az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése