Az Eucharisztia
ünneplése 21.
Sztankó Attila liturgikus jegyzetét
olvashatják.
Különböző látszatok alatt, (amelyek) jelek
csupán, de nem a való dolgok, rendkívüli valóság rejlik. Az átváltoztatás szavaira, amelyeket kimond a
pap, a kenyér és a bor valóban átváltozik Krisztus igaz testévé és igaz vérévé.
Ennek révén az Eucharisztia szentsége nem jelkép vagy Krisztus testének és
vérének jele, hanem Jézus Krisztus valóságos jelenlétének ténye.
Az átváltoztatáskor a kenyér és a bor lényegi
magánvalósága (substantia mint lényegi alak) átadja a helyét az élő
Krisztusnak. A kenyér és a bor szubsztanciája nem pusztán feloldódik vagy
szétesik – akár az átváltoztatás egy adott pillanatában, akár annak
folyamatában –, de nem is semmisül meg, hanem átváltozik (conversio) Krisztus
testévé és vérévé. A kenyér és a bor járulékai (accidentes), amelyeket Szent
Tamás speciesnek nevez, például a méret, a szín, az alak, az íz megmaradnak a
páratlan és csodás átváltozást követően, amit transsubstantiatiónak
(átlényegülés) hívunk, viszont a járulékok nem lesznek Krisztus járulékaivá.
Érthető, hogy a nagy
skolasztikus hittudós nem az arisztotelészi metafizika és a korabeli teológia
nyelvezetével, hanem költői formában adja tovább a lényegi tudnivalót: a res
eximia (rendkívüli dolog) nem más, mint Jézus Krisztus valóságos és
megdicsőült jelenléte. Mindaz, amit a tizenharmadik versszak magában
foglal, valójában hitünk misztériuma. Az átlényegülés fogalma, amelyre Szent
Tamás utal, egyszerűen a leginkább találó kifejezés volt (lásd a IV. lateráni
zsinat és a trentói zsinat – DS 802; 1652), amellyel valamelyest megragadhatóvá
vált és teológiai szempontból kifejezhetővé lett a misztérium. Ami naggyá teszi
Szent Tamást, az nem más, mint az addigi eucharisztikus gondolkodás
összefoglalása, amelyben összehangolja a metabolikus (anyagcsere) és
szimbolikus hangsúlyokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése