2017. szeptember 22., péntek

Mária, bűnösök menedéke Könyörögj érettünk!



Mária, bűnösök menedéke 
Könyörögj érettünk!



Ami egynek szól, az mindenkinek szól. Persze, akik Isten embereként hallgatják azt, amivel Pál apostol tanítja, inti, indítja útjára Timóteust. Mert aki tanul, azért tanul, hogy tanítója legyen annak a gazdagságnak, mely igazzá tesz! A tanítónak nem okvetlenül kell prédikálnia. Leginkább az tanít, az válik mindeneknek hasznára, ami a tanulót „igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre” törekvővé teszi! Pál bölcsessége Istentől való, erre rábízhatjuk magunkat, Timóteussal együtt.
Nem mond keveset Pál. Ugyan, melyikünket ne terhelnének szavai? Vagyis, melyikünknek ne volna dolga azért, hogy eljuthassunk Krisztus teljességére? Ahogy arról tegnap is elmélkedtem. Nekem bizonyos, hogy van még mivel törődjek, mit tanuljak Krisztustól!
Önhitség, szőrszálhasogatás, szócséplés, irigykedés, veszekedés, káromkodás, rosszakaratú gyanúsítgatás, az istenfélelmet jövedelmi forrásnak tekintő emberek torzsalkodása – időről időre, helyzettől, alkalomtól függően, bizony tetten érhető vagyok! Amikor azt mondom és azzal nyugtatom magam, hogy ez nekem jár, hogy ezért én már tettem le az asztalra éppen eleget, vagy ezekhez hasonló érvelésekkel védekezem, és igazolom magamat.
És Pál nem azt mondja, hogy ezektől az emberektől tartsd távol magadat, vagy ezekkel ne is beszélj. Hiszen, közöttünk vannak ők, mi vagyunk ezek! Csak azt mondja Pál, bölcsen: hogy, ha Isten emberének tartod magadat, akkor „menekülj ezektől a dolgoktól”!
Nem mondja azt sem, hogy ez könnyű, inkább azt mondja – nekem -, hogy harcolj ez ilyen lelkület ellen, ha kell! „Harcold a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, amelyre meghívást kaptál, s amelyre számos tanú előtt letetted az igaz hitvallást.” Mert, nem? Nem köteleződtem még el Krisztus mellett? Akkor mit akarok kezdeni azokkal a kegyelmekkel, melyeket Isten a szentségei által ad nekem?! Vagy, nem hiszem a kegyelem erejét? Nem vagyok képes rábízni magam Istenre? Megengedni Neki, hogy döntéseimben része legyen?
Az evangéliumban elhangzik, hogy Jézus bejárta a városokat, falvakat, ahol hirdette Isten országának igazságát, tanított, tette a dolgát, mivel Isten megbízta őt; és vele voltak – így fogalmaz, hogy vele voltak! – azok, akik tanúságot tenni képesek voltak arról, hogy igaz, hogy alázat, szelídség, és szeretet van abban, amit mond és tesz! Ők, mindezt hittel tették!
Vele voltak! Nem csak kísérték, vagy körülötte ólálkodtak, hogy hasznot húzzanak belőle, vagy farvizén a maguk vállalkozásának sikerét biztosítsák -, mondjuk ki, hogy nem személyes anyagi érdekük eredményét várták el Krisztus holdudvarától! Ők, akik megtapasztalták, hogy Krisztusa az Isten fia, ők azért voltak Vele, hogy bizonyosságot tegyenek Róla, és Istenről!
A hit ereje erre való, erre kell használnom, mert értelmemmel felfogtam, hogy több vagyok, mint anyagi, e világra szánt valóság! Segíts Istenem, hogy ezt soha ne tévesszem szemem elől! „Mennyei Atyám, Te végtelen szeretetből teremtettél engem. Bár gyakran nem szeretlek úgy, ahogyan egy jó gyermektől méltó lenne, mégis elhalmozol ajándékaiddal. Elküldted Fiadat, hogy megváltson bűneimtől és egyesítsen veled és önmagával. Ketten elküldtétek a szeretet és igazság Lelkét, a Szentlelket, hogy bennem lakozzon. Nyisd meg szívemet és szememet mindannak a felismerésére, amit velem tettél és folyamatosan teszel, hogy így növekedjek a nagylelkűségben veled, az Egyházzal és minden testvéremmel együtt. Tökéletesíts engem szereteted tüzében, hogy miképpen Fiadat és a Szentlelket erre a világra küldted, a Te küldetésed által én is lángra lobbantsam ezt a világot!” (P. Matthew Kaderabek, LC) Ámen




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése