Ferenc pápa: Valódi együttérzéssel közeledjünk a szenvedőkhöz
Imádkozzunk a kegyelemért, hogy együttérezzünk a szenvedőkkel, odamenjünk hozzájuk, és elvigyük őket arra a méltó helyre, ahová Isten szánja őket – buzdított a pápa reggeli homíliájában szeptember 19-én, kedden, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.
Lukács evangéliumának mai szakasza (Lk 7,11–17) a naimi özvegyasszony fiának feltámasztásáról szól. Ezzel kapcsolatban a Szentatya rámutatott, hogy az Ószövetségben az özvegyasszonyok, az árvák és a külföldiek (idegenek) még a rabszolgáknál is szegényebbeknek számítottak. Vegyük tehát gondjainkba őket, hogy beilleszkedjenek a társadalomba. Jézus meg tudja látni a részleteket, mert a szívével néz, együttérez – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Az
együttérzés olyan érzés, ami magával ragad, mert szívből jön, a bensőnkből,
mindenre kihat. Nem egyenlő a sajnálattal, amikor azt mondjuk: „De kár, szegény
emberek!” Nem, nem ugyanaz. Az együttérzés magával ragad. Együtt szenvedést
jelent. Ez az együttérzés. Az Úr megérintődik az özvegyasszony, az árva gyermek
láttán… „De hát mondd, itt van előtted az egész tömeg, miért nem a tömeghez
beszélsz?” „Hagyd… ilyen az élet… ilyen tragédiák megtörténnek, előfordulnak…”
Nem. Számára fontosabb volt az özvegyasszony és a meghalt árva, mint a tömeg, amelynek
beszélt, és amelyik követte őt. Hogy miért? Mert a szíve, a bensője megindult.
Az Úr együttérzőn belevonódott ebbe az ügybe. Együttérzett.
Az
együttérzés tehát arra sarkall, hogy közeledjünk a szenvedőhöz. Sok mindent
láthatunk anélkül, hogy odamennénk. Ezzel szemben a pápa azt kéri, hogy menjünk
közel, és tapintsuk a valóságot. Érintsük meg. Ne csak távolról nézzük. Az első
kifejezés Jézussal kapcsolatban, hogy „megesett rajta a szíve”, és a
második, hogy „odalépett hozzá”. Aztán csodát
tesz, de nem mondja, hogy „viszontlátásra, én megyek tovább” – nem. Fogja az
ifjút, és mit mond? Átadja őt az anyjának. Ez a harmadik szó: „visszaadni”.
Jézus csodákat tesz, hogy visszaadja, helyre tegye az embereket. És ez az, amit
a megváltással tett. Együttérzett – Istennek megesett rajtunk a szíve –,
odalépett hozzánk Fiában, és visszaadta mindannyiunknak az istengyermeki
méltóságot.
Ferenc
pápa arra buzdított, hogy vegyünk példát Krisztusról, lépjünk oda a
rászorulókhoz, ne távolról segítsük őket, mert van, aki koszos, nem fürdik,
büdös. Sokszor látjuk a tévéhíradóban, az újságok címlapjain a tragédiákat…
Abban az országban a gyerekeknek nincs mit enniük; abban az országban a
gyermekekből katonát csinálnak; amott rabszolgasorban tartják a nőket, abban az
országban meg micsoda természeti csapás dúlt! Szegény emberek… Aztán lapozok,
és áttérek a regényre, az utána következő tévésorozatra. Ez nem keresztény
magatartás. Most föltenném a kérdést mindenkinek, magamnak is: Képes vagyok-e
az együttérzésre? Imádkozni? Amikor ezeket a dolgokat látom, amit a média behoz
az otthonomba…, megmozdul a bensőm? Együtt szenved a szívem azokkal az
emberekkel, vagy csak sajnálkozom, azt mondom: „szegények”, és kész…? Ha pedig
nem esik meg rajtuk a szívünk, kérjük a kegyelmet: „Uram, add meg nekem az
együttérzés kegyelmét!”
A
közbenjáró imával, keresztény működésünkkel képesnek kell lennünk arra, hogy
segítsünk a szenvedő embereken, hogy visszakerüljenek a társadalomba, a családi
életbe, a munkába, vagyis a hétköznapi életbe – zárta kedd reggeli homíliáját a
Szentatya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése