2017. április 21., péntek

Húsvét péntekje



Húsvét péntekje


A Jézus halála utáni napokban az apostolok azt gondolták, hogy egyetlen lehetőség marad számukra: visszatérni eredeti foglalkozásukhoz. Az Úr halálát követően ott kell folytatniuk életüket és munkájukat, ahol abbahagyták akkor, amikor Jézus meghívta őket követésére. A mai evangélium beszámolója szerint Péter és apostoltársai újra ott vannak a tavon, bárkába szállnak, halászni indulnak, valamiből meg kell élniük, dolgozniuk kell. Mintegy három évvel ezelőtt innen hívta el őket az Úr, s most talán el is akarják felejteni a szomorú eseményeket.János evangélista részletesen leírja munkájukat. Egész éjszaka a vízen vannak, fáradozásuk mégsem hoz eredményt, egyetlen halat sem tudnak fogni. Gondolataik minden bizonnyal az Úr kereszthalála körül forognak. Ebben a sikertelen, csalódott helyzetben szólítja meg őket Jézus, de nem ismerik fel őt. Az emmauszi tanítványok esetében már találkoztunk azzal, hogy látásukban akadályozva vannak. Most az apostoloknál is erről van szó.
Jézus azt parancsolja nekik, hogy vessék ki a hálót halfogásra. Ne felejtsük, hogy ők nem tudják, hogy Jézus mondja ezt nekik. Ha felismerték volna őt, érthető volna azonnali engedelmességük. De miért fogadnak szót egy idegennek, aki parancsot ad nekik? Miért vetik ki mégis a hálót egy idegen kérésére? Mert halat akarnak fogni. Legalább ez adjon értelmet az életüknek.
Ha felismerjük, hogy Jézus velünk van, és engedelmeskedünk neki, akkor biztosan eredményes lesz szolgálatunk.
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése