2017. április 20., csütörtök

Haldoklók pártfogója Könyörögj érettünk!



Haldoklók pártfogója 
Könyörögj érettünk!


A mi problémánk az, hogy arra figyelünk fel, ami rendkívüli, amin megbotránkozhatunk, amire rácsodálkozhatunk, amiben kételkedhetünk, csak nehogy nekem okozzon feladatot. Itt sem a csoda az, ami a fontos, hanem a csoda általi üzenet: Krisztus „nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek.” Ezzel van dolgunk! Persze, annak, aki bűnösnek tartja magát, és annak, aki bűneitől szenved, annyira, hogy szabadulását óhajtja!
Isten, szabadító Isten! Ahogy Jézust kiszabadította a testi halálból, a bénát a bénultságából, úgy hajlandó, képes a bűnöst bűneitől is elkötni!
Csak ne értsük félre. Jézusnak nem azért kellett szenvednie és majd meghalnia, mert meg volt írva. Hanem, azért írták meg, mert belénk van kódolva a bűn, a rosszra hajlandóság, az igazsággal való pereskedés, a bizonyosságban való kétkedés, a magunk igazáért való küzdelem, és a magunk igazában való feltétlen bizalom, az Egyetlen Igazság ellenében! Éppen ezért Isten felkészült arra, hogy legyőzze a mi szüntelen hőbörgésünket. Mert Isten nem abban érdekelt, hogy győzzön, és/vagy legyőzzön bennünket. Hanem abban érdekelt Isten, hogy én, mi, képesek legyünk magunkat legyőzni! Képessé tegyük magunkat olyan alázatosságra Vele kapcsolatban, Igazságával kapcsolatban, amilyen alázattal viseltetik Ő, a mi együgyűségünkkel kapcsolatban. Próbálkozom. Lásd Te, Istenem, hogy szeretnék olyan alázatos lenni, mely türelmessé, békességszerzővé, hitben állhatatossá, és Igazságod követőjévé, hirdetőjévé tesz engem. Ámen


  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése