Kik mint lelkiatyák a tévelygőket szelíden megfeddettétek

Kik mint lelkiatyák a tévelygőket szelíden megfeddettétek (Galat. 6).

Ments meg, Uram minket!

Miért annyi a hasznavehetetlen pelyva, és oly kevés a búza? Mert a keresztények nagy tömege nem veszi észre, hogy Jézus első eljövetele óta ítélet van a világ felett, és nem hiszi, hogy ennek az ítéletnek a tétje az örök élet vagy örök halál. Márpedig enélkül semmit sem ér a „lelki élet”, és a keresztény értékekre való hivatkozás a legnagyobb önbecsapás. Aki valóban hisz Jézus Krisztusban, és kész életét átadni neki, annak mindenestül ki kell szolgáltatnia életét a Lélek ítéletének, s mintegy belévetnie magát a Szentlélek minden szennyet kiégető tüzébe. Engedjük hát, hogy a Lélek megtisztítsa szemünket, fülünket és minden érzékünket. Mindent megláthatunk, meghallhatunk, de nem mindegy, hogy mi az, amit szemlélünk, mi az, amit hallgatunk… Vessük különösen is ítélet alá emlékezetünket és fantáziánkat, de adjuk át gondolatainkat, akaratunkat, vágyainkat és ragaszkodásainkat is annak, aki nem aszerint ítél, amit a szem lát, amit a fül hall, hanem a végső és örök igazság, az Atya törvényei szerint.

Izrael utolsó lelkiatyja, „gyóntatója” Keresztelő Szent János volt. Kell, hogy nekünk is legyen gyóntatónk, aki előtt szépítgetés nélkül feltárjuk sebeinket, gyöngeségünket, vétkeinket. A gyarló ember előtti bűnvallás megment attól a csapdától, hogy Isten színe helyett saját magunk ítélőszéke elé álljunk, s így bűneink foglya maradjunk. A szentgyónásban elsősorban nem lelki megnyugvást kell keresnünk, hanem szabadulást, még ha égő fájdalmakkal jár is. Ha azonban nap mint nap alávetjük magad a Lélek ítéletének, s ha a szentgyónásban hónapról hónapra megvalljuk bűneinket, eljutunk az igazi békességre, és joggal remélhetjük, hogy az utolsó ítélet a felmagasztaltatás és az öröm napja lesz számunkra.

Ne engedd, Urunk, hogy hallatlanra vegyük a prófétai szót, s visszaélve türelmeddel haszontalan pelyva maradjunk! Adj szívünkbe őszinte bűnbánatot, hogy – legszebb karácsonyi ajándékként – a megtérés méltó gyümölcsét teremjük.