Kik mint igaz pásztorok letettétek a nyájatokért lelketeket

Kik mint igaz pásztorok letettétek a nyájatokért lelketeket (János 10).

Ments meg, Uram minket! 

Ő megbocsát. De ki az, ki hittel elfogadni képes a megbocsátást? Mert az, aki hiszi az Isten irgalmasságát, és megtapasztalását érezni képes, annak élete kell, hogy megváltozzon, és kell, hogy ezt észrevegye a világ! Melyben él, és melyben részt vesz.

A változás kegyelme nem utasítható vissza! Aki visszautasítja, az pontosan arról ad bizonyosságot, hogy jobban hisz és enged annak az erőnek, mely e bizonyosságot tagadni akarja! És ez nem más, mint a világ hatalma, a gonosz, mely magának akarja megszerezni mindazokat, akiket Isten foglalt le a maga számára, a keresztségben, a megváltásban, az irgalomban, a kegyelemben! Hogy szól a prófécia? „Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket.” Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. …” Mi mind, fogadjuk el, engedjünk e szavak meghallásának alázattal és szelídséggel, bűntudattal, és bűnbánattal, hogy valamilyen mértékben vakok és süketek vagyunk. Akiken még mindig hatalmaskodik a világ ereje, megszokása, kultúrája, értékítélete, satöbbi. A világban élünk, és a világnak élünk! Nézzük csak meg vágyainkat, miket szeretnénk elérni, és milyen áldozatokra vagyunk hajlandók, hogy vágyainkat elérhessük, mert a világ csábítása érvényesül. Ha ez, túlzottan vallásos megfogalmazás, akkor fejezzük ki úgy magunkat, hogy nem vagyunk függetlenek, ránk hat a tömeghatás, a világ elvárásai, melyeknek engedünk. Éppen ezért mondhatjuk úgy is, hogy engedjük, hogy sodorjon a világ. Felismerhető az is, hogy azok a vágyaink, azokat valljuk magunkénak, amiket a világ gerjeszt. Nem vagyunk vágyainkban, kedvtelésünkben sem szabadok. Végül kiderül, hogy azért vannak csupán a vágyaink, mert látunk rá esélyt, hogy azt, amit anyagiakban elérhetünk, ahhoz hozzá rendelhetünk valami olyan szórakozást, kedvtelést, amit azok érhetnek el, akikről mi azt mondjuk, hogy irigylésünkre tarthatnak számot! Mennyivel inkább akarom, hogy az legyen, ami az én kívánságom, vágyam, óhajom, mint azt, amire Isten akar engem használni? Fel tettem már magamnak azt a kérdést, hogy mennyire az enyém az a vágy, az a „szeretném elérni” dolog, vagy, mennyire rám rakódott? Mennyire van szükségem arra, hogy az a vágyam teljesüljön, vagy, mitől veszi el energiáimat a vágyam teljesítéséhez szükséges feltételek előteremtése? Egyáltalán, foglalkoztat engem az a kérdés, hogy mit vár tőlem ma Isten? Mire akar ma engem használni? Hol van a helye életemben az Istennek? Akiről azt állítom, hogy szándékából és akaratából vagyok, éppen ezért érte van életem?

Ha ma egy férfiemberrel beszélgetek, rá kell jönnöm arra, hogy számára az a fontos, hogy mennyire képes megítélni a politika, a politikusok, a gazdasági élet, a társadalom összefüggéseit, ellentmondásait, illetve abban felfedezze azt a rést, mely számára életteret jelenthet, amely környezetben önmegvalósítása eredményessé lehet. Majd rádöbben arra, hogy az ebből az életmódból mennyi frusztrációja ered, melyek feldolgozásához, vagy ellensúlyozásához bizonyos élvezetekre, szórakozásokra, illetve, úgy mondjuk: „kikapcsolódásra” van szükség. Mindeközben a lelki útja, számára, nem olyan dolog, amire időt, energiát, gondolatot, törődést kellene fordítania. El sem időzünk azon, hogy mit akar jelenteni számunkra Izajás látomása: „Legyetek erősek, ne féljetek!”

Minden a megbocsátás elfogadásánál kezdődik, amihez kell alázat, és szelídség, önmagam megalázása, megalázottságomról való vélekedésem: nem vagyok mindenható, nem értem a dolgokat, de, ha Istennél az Igazság, amelyet kinyilatkoztatni akar a számomra, akkor nekem hozzá kell fordulnom eligazításra. Belátnom kell, hogy bűnöm az, hogy nélküle és helyette akarok bölcs, okos, és sikeres lenni. Elérni békességemet, nyugalmamat, és még Istennél is érdemeket szerezni! Ahol a siker számomra a világban való eredményességemet jelenti, ami anyagi jólétet jelent, azon mérem magam! E világi logikámat akarom Istennek tulajdonítani. Tévedésben élek. Istenem, a Te fényed gyulladjon fel bennem, hogy lelkemből lássak, és halljak! Ámen