2016. december 4., vasárnap

Ferenc pápa üzenete a piarista rend jubileumi évére: evangelizáló pedagógiával az emberek szíve felé



Ferenc pápa üzenete a piarista rend jubileumi évére: evangelizáló pedagógiával az emberek szíve felé


Ferenc pápa egy katolikus iskolában 

November 27-én Ferenc pápa üzenetet küldött a piarista rend tagjainak alapításuk négyszázadik és rendalapítójuk, Kalazanci Szent József szentté avatása 250. évfordulója alkalmából. Az évfordulók alkalmából a piarista rend jubileumi évet kezdett a római San Pantaleo templomban november 27-én. Az ünnepi szentmisét João Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának prefektusa mutatta be. Ezen a misén olvasták fel a Szentszék által kiadott jubileumi bullát, melynek értelmében Ferenc pápa teljes búcsú elnyerésére ad lehetőséget mindazoknak, akik a jubileumi év szertartásain, ünnepségein részt vesznek, vagy azt kommunikációs eszközökön keresztül figyelemmel kísérik, és az egyház által előírt szokásos feltételeket teljesítik. A jubileumi év 2017. november 27-én szentmisével ér véget a római San Pantaleo templomban.
A piarista rend mai is a kezdettől továbbélő szükségletekre válaszol: a hit és tudás kenyerével táplálja a fiatalokat
A Szentatya örömmel köszönti a rend vezetőit és tagjait, továbbá arra bátorítja őket, hogy lelkesedéssel, odaadással és reménnyel írják tovább rendjük történetét „Isten dicsőségére és a felebarát javára”. Jóllehet a mai körülmények eltérnek azoktól, amelyek között a rend született, az biztos, hogy a szükségletek, amelyekre az válaszol, lényegében ugyanazok: a gyermekeknek és a fiataloknak szükségük van olyanokra, akik ellátják őket a pietas [istenhit] és a litterae [tudás] kenyerével.
Az egyházban az első rend kifejezetten a szegények oktatására, nyitottsággal és kifelé irányulással
Ferenc pápa utalt a rendet elismerő V. Pál pápára és egyben az első olyan kongregációra, amely kizárólagosan a gyermekek és a fiatalok, különösen is a szegények nevelésével és oktatásával foglalkozik. Felidézte XII. Pius pápa alakját, aki Kalazanci Szent Józsefet az összes keresztény népiskola égi pártfogójának nyilvánította. A rend történetét olvasva a pápa kiemelte: „E négy évszázad folyamán a Kegyes Iskolák Rendje megtartotta állandó nyitottságát a valóságra és megőrizte kifelé irányulását: Rómából a kis olasz falvak felé, ahol oktató-nevelő szolgálatukat erősen szorgalmazták; Olaszországból más európai országok felé, ahol az egyház alapos nevelést kívánt nyújtani a gyermekeknek a katolikus hitben; azután a többi földrész felé, hogy szolgálja az egyházat és a világot a nevelés és oktatás területén.
Lelkipásztorkodás és piarista testvériségek
Szolgálatukat mindig az iskolában végezték, de képesek voltak karizmájukat más területeken is gyümölcsöztetni. Az egyház részéről érkező kéréseknek is eleget tudtak tenni, lelkipásztori szolgálatot vállaltak ott, ahol erre szükség volt. Végül – teljesítve a II. vatikáni zsinat kívánságát, amely a világi hívők tevékenyebb részvételét kéri az egyház életében – életre hívták a piarista testvériségeket, jó szándékú férfiakat és nőket hívtak arra, hogy osztozzanak karizmáikban és küldetésükben.”
Legyen a jubileumi esztendő a „piaristák új Pünkösdje”
Legyen a jubileumi esztendő a „piaristák új Pünkösdje” – kívánta a pápa – töltse be közös házaikat a Szentlélek, jöjjenek létre köztük közösségek annak érdekében, hogy teljesíteni tudják – erővel – a piaristák saját küldetését a világban, legyőzve mindenféle félelmet és akadályt. Azt kívánja a pápa, hogy ők maguk, közösségeik és intézményeik is sugározni tudják az evangélium felszabadító és üdvözítő erejét minden nyelven, minden helyen és kultúrában. Segítse az Úr őket, hogy mindig megőrizzétek misszionárius lelkületüket és az útra-kelés iránti készséget”.
A jubileumi év mottója: nevelni, hirdetni, átalakítani
Felidézte a pápa a piarista mottót, amit erre az évre választottak: nevelni, hirdetni, átalakítani. Legyenek nyitottak és figyelmesek a Szentlélek jelzéseire, főképpen azokat a kívánságokat kövessék, amelyek a gyermekek és a fiatalok szemébe vannak írva. Nézzenek a szemükbe, és engedjék, hogy szemük csillogása megigézze őket és az evangelizáló pedagógiájukkal próbálják átalakítani az emberek szívét.
Krisztus érzelmeibe öltözve, az isteni Igazság munkatársaiként
Végül Ferenc pápa a piarista rend tagjait üzenetében Kalazanci Szent József példájára emlékeztette, aki tudta, hogy mit is jelent az állandó és eltökélt kicsinnyé válás útját járni, követve az üdvösségünk története rendjét, mely a legmagasztosabb kicsinnyé válás története. A kicsinység nagysága mintájára nyerték el az alapítást, nem más magaslatra, mint a leereszkedésre, ami Krisztus érzelmeibe öltöztet és az isteni Igazság munkatársaivá teszi őket, gyermekekké a gyermekekkel és szegényekké a szegényekkel – zárta Ferenc pápa az  üzenetét, melyet a piarista rend kettős jubileumára küldött.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése