Évközi harmincnegyedik hét szombatja

Évközi harmincnegyedik hét szombatja

Az egyházi év utolsó napján azzal a szándékkal gondolkodunk a végső időkről és saját örök sorsunkról, hogy jelen életünk tekintetében tegyünk elhatározásokat. Isten végső ítéletét, amely halálunk és feltámadásunk után vár ránk, senki el nem kerülheti. Tudjuk, hogy az ítéletkor földi életünket és annak cselekedeteit fogja Isten számon kérni tőlünk, ezért soha nem feledkezhetünk meg személyes felelősségünkről. Hitünk szerint Isten igazságos és irgalmas, ezért ítéletekor is számíthatunk majd igazságosságára és irgalmasságára. E kettőt emberi értelmünk nem tudja sok esetben összeegyeztetni, de Istenben semmiféle ellentmondás nincs e két tulajdonság között. Igazságossága megmutatkozik abban, hogy minden jócselekedetünket és mulasztásunkat figyelembe veszi. A törvényei szerint élők, a szeretet jócselekedeteit megvalósító emberek mennyei jutalomra számíthatnak, de aki megtagadta a hit szerinti életet, elutasította Istent, semmibe vette törvényeit és elmulasztotta a szeretet gyakorlását, az büntetésre számíthat. Ugyanakkor Isten irgalmas lesz mindazokhoz, akik bűnbánattal és alázattal közelednek hozzá.
Isten üdvözíteni akar minket, azaz megmenti lelkünket és feltámasztja testünket a végső időkben. Legyünk bölcsek, éljünk úgy, hogy ezt az isteni üdvözítő akaratot és a várható ítéletet életünk minden napján szemünk előtt tartjuk.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.