2016. november 13., vasárnap

Évközi harmincharmadik hét vasárnapja



Évközi harmincharmadik hét vasárnapja


A végső idők megújulása
 
Az egyházi év hamarosan véget ér, és adventtel elkezdődik az új. A mai vasárnap evangéliuma a végső időket vetíti elénk, amely valamikor a jövőben fog bekövetkezni. A jelképek, amelyekről Jézus beszél, azt sugallják, hogy a világ véget fog érni, de el fog kezdődni egy új világ, s e megújulás az isteni tevékenységnek köszönhető. A megújulás az egész teremtett világot és az emberiséget is érinti.
Egyes keresztények nagyon szeretnek rettegni és félni. Önkínzó élvezettel olvassák újra és újra Jézus jövendöléseit a világ végéről, az emberi gonoszság elszabadulásáról és a természeti csapásokról. Mintha csak örömüket lelnék a félelemben és borzongásban, közben pedig magukban ismételgetik: „Igen, ez a világ megérett a pusztulásra! Bárcsak Isten haragja minél előbb elpusztítaná a világot!” Lehet, hogy valakinek a lelki világában nagy sötétség uralkodik és lehet, hogy gondolatai állandóan a káosz és a pusztítás körül járnak, de ne várja senki azt, hogy Isten az ő legsötétebb vágyait fogja megvalósítani a végső időkben!
Évekkel ezelőtt egy újságban olvastam egy Jézus életét bemutató színdarabról. A darab hagyományos módon mutatta be Jézus alakját, születésétől egészen a haláláig. A végén keresztre feszítették a Golgotán, majd halála után testét levették a keresztről és egy hegyoldal barlangjában eltemették. A színpad elnéptelenedett, a zene elhalkult, a világítás is a minimálisra csökkent. A nézőközönség feszült csendben várta, hogy a feltámadt Jézus megjelenik a dicsőség fényében, de nem ez történt. Egyszer csak a hegyoldal és a színfalak mögül hétköznapi ruhába öltözve léptek elő a színészek, gyerekek, felnőtt férfiak és nők, idősebbek, de nem felsorakoztak a színpadon, hogy meghajoljanak, hanem a nézőközönség közé indultak leültek az üres székekre vagy a sorok közti lépcsőkre. Ezzel fejeződött be az előadás.
Megjegyeztem ezt a jelképet. Jézus feltámad az egész emberiségben. Bennünk, emberekben él tovább a világ végéig. Mennybemenetele után is köztünk van Jézus. Jelen van a szentségekben, különösen is az Oltáriszentségben, jelen van tanításában, jelen van Szentlelke által, jelen van a közösségben, az Egyházban, jelen van bennünk. Amikor a „végső időkre” gondolunk, akkor ne úgy képzeljük el azt, hogy majd Isten mindent elpusztít, hanem egészen egyszerű módon megújít mindent. Mi pedig „felállunk az egyik asztaltól és leülünk egy másikhoz.”
A végső időkről szóló látomását Szent János apostol így fogalmazza meg a Jelenések könyvében: „Akkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger is megszűnt. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem leszáll a mennyből, Istentől” (Jel 21,1-2). Miként az idők kezdetén a teremtés és az idők teljességében a megváltás, ugyanúgy az idők végén az újjászületés, a megújulás is Isten műve. A megújulást hozó Isten bevezet a feltámadás által az új világba, ahol örökké együtt élhetek vele. Ostobaság volna félelemmel várni, rettegéssel készülni erre a napra, amikor örömmel is várhatom, hiszen ez lesz újjászületésem kezdete.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A hitben való hűséges kitartás és a hitben való növekedés az üdvösség feltétele. Segítsd tanítványaidat, hogy senki és semmi, se a fizikai erőszak vagy a lelki kényszer ne tántorítsa el őket hitüktől és hitük megvallásától és vallásuk gyakorlásától. Tudjuk, hogy akinek felszínes és nem a veled való személyes kapcsolatból forrásozik hite, bizony könnyen meginoghat. Segíts minket kegyelmeddel, hogy hűséges és tanúságtevő követőid legyünk!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése