Kik tudatlanok lévén, a zsidók gyülekezetit meggyőztétek

Kik tudatlanok lévén, a zsidók gyülekezetit meggyőztétek (ApCsel. 4).

 

Ments meg, Uram minket! 

Jézus elindul Jeruzsálem felé, tudva, hogy ott mi vár rá. Az utolsó útjára megy, búcsúzik azoktól, akikre számít. Akik eddig is követték őt, akik hittek Neki és Benne. Kijózanítani próbálja még mindig, az érzelmekkel Hozzá kötődőket. Az Isten országának eljövetele már nem rajta múlik, hogy mikor jön el, és kik lehetnek annak részeseivé. Hanem rajtunk, akik ebben a világban vannak, és akik ebben a világban tenni képesek a Királyért, a Király hitéért, a Király szentségéért! A kinyilatkozás megtermékenyítéséért. Elkezdődött a visszaszámlálás. Éppen ezért, tanítása arról szól, amit elvár, kikér azoktól, akiknek még maradásuk van. De, akik értik Őt, és magukra próbálják szavait! Mert nem könnyű szavak ezek. Ne is egyszerűsítsük le a magunk számára. Inkább próbáljunk szavaihoz felnőni. Az válhat javunkra! Nekem is újra kell olvasnom, hogy megnyíljon értelmem Jézus szavai előtt.

Próbáljuk legelőször is megérteni a történetet, úgy, mint ami Jézus szájából hangzik el. Aki látja tisztán a jelent és a jövőt, de az eljövendőt is!

Azt már tudjuk, hogy Jézust, halálát és feltámadását követően felvétetett a mennybe, és királyi trónon várja (1Pét 3,22), amikor az Atya újra elküldi őt, megítélni mindeneket (Mk 13,26)! De, mielőtt elment, minden kincsét rábízta tanítványaira, akiknek megadta azt is, hogy mit tegyenek azokkal a kincsekkel: sokasítsák meg, terjesszék, hogy sokan higgyenek (Jn 17, 20-26)! Jézus tudja, hogy sokan gyűlölik őt, és nem akarják, nem hajlandók Őt királyként elfogadni, befogadni, tisztelni. De ez nem fogja befolyásolni. Rendelése arra van, hogy királyként uralkodjon, és teljesítse az Atya akaratát (Jn 6,39). Királyként fog eljönni, és számon kérni mindent! (Zsolt 96,13) Pontosan úgy, ahogy itt példázattal szemlélteti: aki sokat kapott, azon sokat kérnek számon. De a számonkérés eredményeként bízzák rá Isten országának kincseit. Akinek semmije sincs, mert rosszul gazdálkodott a reá bízottakkal, bizony szegényé lesz az örök dicsőségben is. Aki pedig Isten ellen fordul, annak élete sem marad. Ugyan mit kezdene azzal, amiben nem bízott addig sem?

Ki veszíthet legtöbbet? Bizony az, akire sokat bízott Isten! Én, mire vélem, tartom, becsülöm azt, amit kaptam tarisznyámba, életem kezdetén? Ugyanakkor, ha én szülője vagyok annak, kit Isten gazdagsággal ruházott fel, mennyiben segítettem Őt hozzá, hogy gazdagságával képes legyen jól bánni? Tisztában legyen gazdagságával, kincseivel, méltóságával, melyért el fogják számoltatni! Felelősségünk Isten előtt, bizony, összetett és ki tudja mi minden az, amiről még fogalmam sincs, hogy számot kell adnom érte!

Jézus időben szólt, fegyelmet kér, és önmegtartóztatást, önmagammal szigorúságot, hogy képessé legyek, legyünk tudatosítani magunkban a szeretetben felelősségünket. Nincs módunk alkudozásra. Csak el ne felejtsük, hogy Isten, mindazt, amit ránk bíz, azt szeretetben bízza ránk! Éppen ezért nem agyon nyomni akar, nem terhet akar rám tenni, hanem bizalmába fogad, közösségre hív önmagával. Tudatos, szeretet közösségre hív! A Királlyal léphetek közösségre, már nem alattvaló vagyok, hanem társ! E szerint vannak jogaim, de kötelességeim és lehetőségeim is. Ő a bizonyosság, és a biztonság, enyém a megengedőképesség, és a Neki való elkötelezettség. Nem sok, ami kell ahhoz, hogy gazdagítsam Isten gazdagságát, és benne a magam gazdagodását! De azt kéri, hogy tegyem meg! Csak én lehetek ebben a vesztes. Valamiből, valami végtelen jóból, bődületes gazdagságból maradhatok ki. Ha nem akarok, akkor most kell elkezdenem a jót tenni, nem erőlködéssel, nem kényszeredettséggel, és nem is magamat megerőszakolva, de a magam módján a legtöbbet és a legjobbat! Jöjj Szentlélek, segíts meg, Isten angyalaival, és szentjeivel! Ámen