Kik nagy hatalommal hirdettétek a Krisztus Jézus feltámadását

Kik nagy hatalommal hirdettétek a Krisztus Jézus feltámadását (ApCsel. 5).

Ments meg, Uram minket!

Amíg élünk, semmi sem állandó! Mindent a hit határoz meg, hogy amit éppen állandónak tartok, az azért az, mert hiszek benne. Amiben hiszek, az táplálja a reményt, hogy mindig lesz olyan szeretet mely megerősíti azt az állapotot, mely iránt hitem van. Mindez azért működhet így, mert érzelmileg az adott helyzethez kötődésem van. Ebben az esetben nem Isten hitről, nem az Istenbe vetett reményről, vagy nem is arról a szeretetről beszélek, Aki az Isten. Csupán e világi értelmezés szerinti fogalmaknak tekintem azokat.

Azt nem tudom megmondani bizonyossággal, hogy ez filozófiám, vagy hitvallásom az életről. De, inkább gondolom azt, hogy ez filozófiám, mert nem érzek ehhez az állításomhoz erős érzelmi kötődést.

Azonban, ebből az okfejtésemből kiindulva, úgy vélekedek, hogy minden erőlködésünk, és késztetettségünk a cselekvésre, mely az időt sürgetni akarja, és a dolgokat teljesedésbe eljuttatni óhajtja, nevetséges, öncélú és naiv, idealista megközelítése a dolgoknak. Amiről az derül ki, hogy én akarom a dolgokat kézben tartani, irányítani, meghatározni. Sokkal inkább, mint engedelmességre törekedve, megengedővé tenni magam rá, hogy annak a része lehessek, ami az életben helyes, és jó, a mindenek javát szolgálja.

Miért ne engedné az ember ezeket az erőket érvényesülni önmagán? Teszem fel a kérdést, akkor, amikor az embert nem teremtményként, hanem, csupán evilági lényként szemlélem. Aki elkötelezett a világ és az evilági létezés iránt, és az életre vonatkozó összefüggéseket a pillanatnyi, háromdimenziós kiterjedésében értelmezi. Valljuk meg, erre van képességünk, és erre hajaznak ösztöneink is, mert erre neveltettünk, erre lettek kifejlesztve érzékeléseink.

Az embernek, magának kell képességét kialakítani arra, hogy az evilágot jelentő dimenziókon felül, az Isten teremtette, és örökkévalóságát vizionáló dimenziókra is érzékennyé tegye magát. Erre a képességre az ad az embernek lehetőséget, ha elfogadja, alapállásként azt a tényt, hogy önmaga Isten teremtménye, szándékának és akaratának következménye, mely szándék nem hiábavalóság, nem véletlenszerűség, annál inkább érdekérvényesítés!

Az embernek arra van szabadsága, hogy önmagát dimenzionálja. Vagyis: önmagát az ember felértékelje, vagy leértékelje. Az a végső utálat, ha egyik sem. Legyen az ember vagy meleg, vagy hideg! Ahogy a Jelenések könyve beszél erről: »Ismerem cselekedeteidet, hogy sem hideg nem vagy, sem meleg; bár hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, és sem hideg, sem meleg, kezdlek téged kivetni a számból. Mert azt mondod: „Gazdag vagyok, és igen sok kincsem van [Óz 12,9], nem szorulok rá semmire”, és nem tudod, hogy nyomorult és szánalmas vagy, szegény, vak és meztelen. Tanácsolom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált színaranyat, hogy meggazdagodj; öltözz fehér ruhába, hogy ne legyen látható meztelenséged szégyene; s kend be szemed szemkenőccsel, hogy láss.« A Jó tanács lelke, „az Ámen, a hűséges és igaz tanú, aki Isten teremtésének kútfeje”, azt tanácsolja, hogy öltözködjem Istenbe, gazdagságába, és tisztaságába – szentségébe, akkor bizonyos, hogy jól fogok járni. Még akkor is, ha ennek bizonyosságára nem azonnal, rögvest jutok el! Mert mindegyikünk Ábrahám fiai közé tartozik, csupán a világ tanúsága lett rossz tanítónkká! De Jézus azért jött el, hogy világosságává legyen a sötétségünknek! „Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.” Ne mondjam magam kereszténynek addig, amíg én magam nem jutottam annak tudomására, hogy mit ér számomra a keresztségem!

Szentlélek Isten, add meg számomra a megújulás állandóságának kegyelmét, hogy szüntelenül megújulva Teremtőm képmására, a teljes megismerésére eljuthassak! Ámen