Szent Anna, minden kegyes jámbor házasságban élő
asszonyoknak tükre
Veszélyes
üzem ez a földi élet, ha Isten jelenlétében „vagyok kénytelen élni”. Akarom
mondani, ha félem az Istent! Ami persze nem félelem, hanem fegyelem! Mert Isten
figyelmeztet rá, és én e figyelmeztetését boldogan veszem magamra, mert hiszem,
hogy igazsága javamra van.
Mert
miről is beszél ma az Írás? Nem kevesebbről, mint, hogy féljem magamat
isteníteni. Ugyanakkor, ha képes vagyok önmagam felmagasztalásától óvakodni, de
Isten Igazsága szerint szerényen, önmagamat megtartóztatással odaadni Isten
szándékára, akkor, az ami számomra képtelenség amúgy is, azt Isten fogja
megadni számomra. Felmagasztalni kész Isten engem, ha én, a nekem adott élettel,
ebben a teremtett valóságában – nem a magam számára teremtett valóságomban -
kész vagyok megdicsőíteni Őt!
Jézus,
ma azt mondja: „akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az
Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni (…)
mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját,
gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog
örökölni.”
Másutt
így fogalmazza meg ezt Jézus, akkor, amikor az Atyával beszélget: „Atyám,
eljött az óra: dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, ahogy
hatalommal ruháztad fel őt minden test fölött, hogy mindenkinek, akit neki
adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az
egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek
téged a földön: befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most
te dicsőíts meg engem, Atyám, önmagadnál, azzal a dicsőséggel, amely az enyém
volt nálad, mielőtt a világ lett. Megismertettem nevedet az emberekkel, akiket
a világból nekem adtál. Ők a tieid voltak, és nekem adtad őket, s ők
megtartották a te szavadat. Most már megtudták, hogy minden, amit nekem adtál,
tőled van, mert az igéket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik; ők elfogadták,
és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.”
[Jn 17,1-8]
Ebben
az imában minden lényeget összefoglal Jézus. De benne van az is, hogy miután Ő,
azzal, hogy a megtestesülésben engedelmessé lett egészen az Atyának, és ezzel
megdicsőítette Őt, az Atyát, teljesítette feladatát, most már természetes, hogy
az Atya megdicsőítse a Fiút is, már abban a dicsőségben is, melyet szerzett
Neki! A Szentháromság szeretetének visszahatása, kölcsönhatása az, amit itt
hallunk: „dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged” – „Én
megdicsőítettelek téged a földön (…) Most te dicsőíts meg engem, Atyám,
önmagadnál”. Ellentmondást nem tűrő kölcsönhatása a szeretetnek, törvényszerű.
A szeretet úgy hat vissza arra, aki szeretet, hogy önmaga sem maradhat ki a
szeretve levésből! Ez az Isten szeretetének ismerete!
De
Jézus, a főpapi imájában azt is értésünkre adja, materiális fogalommá teszi,
hogy mit takar az örök élet fogalma: „Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek
téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust”. Jézus, ehhez
kapott hatalmat az Atyától, hogy ezt az igazságot, ismeretet, titkot,
misztériumot, kiközvetítse az emberiség számára! Amiről Jézus beszél, az annak
a bizonyossága, hogy az Ő megítélése szerint, ez sikerült. A tanítványok, és az
apostolok megértették, hittel élik, azonosulni lehettek képesek, eljutott
hozzájuk a Szentlélek ereje által, Jézus működésén keresztül, melyre szolgálta
életét, és mely életen keresztül – a csodák, a tanítások, a személyes emberi
kapcsolatokon keresztül megtapasztalt értelem és érzelem megnyilvánulásokon
keresztül – bizonyosságát látja annak, hogy sikerült! Átadni az Atyáról
embernek az ismeretet, hitelesen, melyet Jézus Krisztus személye képessé lett.
Nem mindenkivel, de azokkal tudta ezt Jézus közölni, akiket az Atya neki adott!
Gyönyörű, kerek mondat, ami elhangzik Jézus szájából, összefoglalásként: „Ők a
tieid voltak, és nekem adtad őket, s ők megtartották a te szavadat. Most már
megtudták, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van, mert az igéket, amelyeket
nekem adtál, átadtam nekik; ők elfogadták, és valóban felismerték, hogy tőled
jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.” Ez az eredmény, hogy az ember
alávetni képes magát Istenről megszerzett ismereteinek! Nem akar többé Istenné
lenni! Mert elfogadja Istenének Istent, aki minden élet ura! Az Atyának nem
kell több, csak ennyi, hogy értsék az Ő szeretetét, és erre az ember alázattal,
szelídséggel, elfogadással, megengedéssel válaszoljon, éljen attól kezdve, hogy
azt megérti!
„Mindenki,
aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit
vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni.
Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.” Így kell értenem, és
élnem az életemet. - Akarom, szeretném, így szeretnélek Atyám én is dicsőíteni,
megdicsőíteni Téged, hogy dicsőségedben megdicsőíthessél engem is! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése