2016. augusztus 15., hétfő

Szent Anna 21.



Szent Anna, minden ótestamentombeli asszonyoknak dicsősége



Azt hiszem, hogy e mai ünnephez való protestáns kétségeimet – kérve a Szentlélek bölcsességét – sikerült most megragadnom. Mert Mária tisztelete számomra fontos, és mégis, egy aggódó féltés motoszkál bennem, hogy miért akarja a világ, a katolikus világ – környezetem – ezt a tiszteletet elvenni tőlem, a magéval felcserélni?
Eredendően, társadalmunkban már szinte minden példakép, minden minta, korrodálódott, elértéktelenedett. Felületessé lett, és lélektelenné. Mintha ezt tennénk Szűz Máriával is. Már annyi Mária ünnepet teszünk a naptárainkba, ami azt sugallja, hogy azért kell mindig találni valami újabb indokot rá, hogy ünnepeljük Őt, mert mindegyiket kiüresítjük. Ahogy tesszük ezt minden egyes emberrel, akit valami oknál fogva tisztelhetnénk, példaképként.
Mi emberek vagyunk azok, akik leértékeljük azt, akit tisztelnünk, és mintaként követnünk kellene. De azért tesszük ezt, egyrészről, mert olyan dolgokkal próbáljuk felékesíteni az általunk bizonytalanul tisztelt személyt, amiben mi magunk sem hiszünk igazán, de hitetni szeretnénk, és remélni szeretnénk, hogy ha mások elhinni képesek lesznek, akkor talán nekem magamnak is sikerül majd hinnem abban. Ráerőltetjük Istenre a mi vallásunkat, abban reménykedve, hogy majd Ő bizonyosságot ad róla, hogy nem tévedünk.
Bevallom, hogy feltételezésem összeesküvés elméletként is megállja a helyét, mégis a mi vallásosságunk hitpótlékként alkalmazását ártalmasabb dolognak tartom, mint azt, hogy az egyház törvényeit nem vesszük komolyan. A felülről vezérelt egyházi ünnepek bizonyos mértéken túli ajnározása, babusgatása, generálása egyházunknak több kárt okoz azzal, hogy a néphitet erősíti, a személyes Istenkapcsolatot háttérbe szorítva.
Tulajdonképpen ott hibázzuk el a dolgot, hogy ünnepeink is rólunk szólnak, és nem arról, akinek a tiszteletét szolgálni hivatott az ünnep. Pedig, mi nem érdemeljük meg azt, hogy ünnepeljük magunkat! Nincs miért ünnepeljük magunkat! Méltatlanok vagyunk rá, hogy ünnepeljük magunkat! Hol jövök én Szűz Máriához, vagy II. János Pál pápához, vagy Kalkuttai Teréz anyához, vagy Maximilian Kolbe atyához, vagy keresztszülőmhöz, nagyszülőmhöz, bárkihez, Aki életével igazolta már azt – számomra -, hogy méltó Krisztussal a közösségre?! Ha minden ünneplésemben én magam vagyok az, aki kiszolgálom a magam ünneplésének vágyát, kényszeredetten magamra vonva a tisztelet általam értelmezett módját, és álságos alázatot mutatok az ünneplés iránt, ugyan mit ünneplek?
Ha az, akit azért akarok tisztelni, csodálni, és ismerni, mert benne felismertem mi az, ami számomra is, jellemem és képességeim alapján, hozzá hasonlóvá tesz, Isten előtt, ezért válhat ő számomra példának, követendőnek, akkor ünnepléséhez nekem nem kell csinnadratta, sok pénz, sok külsőség. Csak a Vele való közösség, mely a mindennapok szelídségében, csendességében, önvizsgálatomban, kiemelkedő képességeinek minduntalan felemlítésében, dicséretében lesz ünnepelhetővé. Vajon, keresztény, katolikus ünnepeink bármelyikében jelen valóként találom ilyen módon lelkületemet? Képes vagyok így tisztelni és szeretni másokat? Nem kényszerítve másokat, és nem követelve meg másoktól, hogy azt tiszteljék, amit én Istennel személyes kapcsolatomban eszköznek fedeztem fel, a másik emberben?
Merjük megvallani, felismerni és elviselni azt, hogy bűnösök vagyunk, mi mindannyian. Azok is, akik az Egyház vezetői, éppen ezért méltatlanok rá, hogy olyan ünnepeket kreáljunk, melyek dogmákként hirdettetnek a világ számára. Mert ezek nem lesznek többé hitelesek, ha mi magunk hiteltelenekké lettünk a világ szemében! Nekünk vissza kell vonulnunk bűntudatunk és bűnbánatunk terébe, és onnan hirdetni meg, hogy szegények vagyunk, méltatlanok ünneplésre! Nekünk újra kell megtalálnunk, keresnünk, kutatnunk Istenhez tartozásunkat, hogy felismerve benne hiányosságainkat, újra felismerhessük azokat a személyeket, akik hiányosságaink pótlásában bennünket, magunkat kisegíthetnek, bátoríthatnak rá, hogy erőtlenségünkben, gyengeségeinkben fog bennünket Isten megtalálni, és önmagával kiegészítve alkalmassá tud tenni rá, hogy a Szentlélek templomaivá válhassunk!
Mária, Istenanya, fogadj el engem is, ki felajánlom magam úgy, ahogy Szent István király felajánlotta Neked a reá bízottakat! Segít, és vezess el, a Te anyai szereteteddel Szent Fiad tanításának értésére, és benne önmagam megismerésére: mi az, ami Istentől való, és mi az, ami gonoszság, álságosság, képmutatás, és csalás! Nem akarok hiteltelen lenni, Téged és Krisztust megcsalni, Isten szándékát lerontani, csak mert magamat imádom, istenítem! Ámen


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése