Jézus Szent Vére 1.

Hogy az elvilágiasodott emberiség
szíve és értelme alapjaiban megváltozzék

Ki ember él a földön, mind elfoglalt. Kitölti életét a cselekvés, a tenni akarás, a rengeteg dolog, fáradtság, mely nem tűr halasztást. A jót kell tenni, és azt jól kell tenni. Szinte mondja mind, s eközben hibát hibára halmoz, gondokkal terheli meg a másikat, és másokat. Mi, egymást! De, ki igaz közülük? Vagy, ki az, közülünk, ki bizonyos lehet, hogy abban fáradozik, ami dolga kéne, hogy legyen, és úgy, ahogy abban jelen kellene lennie? És, melyikünk mondhatja el magáról, hogy dolgunk nem vádol?

Ugyan, hol vétünk mi hibát? Én úgy vélem, már ott, ahol az ember a cselekvésre szakosodott. - Még mielőtt feltennénk magunknak a kérdést: mire is vagyok, mi végre vagyok, kiért is vagyok?

Így ír ma az evangélium: „Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok”. Idézve Ezekiel prófétát [Ez 34,5]. Talán, nem azért idézi, mert nem volt rá szava, vagy, mert most látja beteljesülni a próféta szavait, hanem, amiért ő maga is az írott szöveg megkötözöttségében élt, megszokott, és másoktól is elfogadott korlátokhoz ragaszkodott, mert ezt érezte biztonságosnak a maga számára is.

Ráadásul, mert tanítani akart olyan kereteket kellett alkalmaznia, melyek azok számára elfogadott volt, akikhez szólni akart. Tudjuk – a szentírás magyarázóktól - hogy Máté nem használja evangéliumában az Isten fogalmat, mert a zsidókhoz akart szólni, akik számára e fogalom kimondása bűnnek számított.

Én, a mai fogalomkészletem alapján, Jézus megállapítását a tömeggel kapcsolatosan, a magam módján, amitől az én szívem is megesik rajtuk, azt úgy írnám le – „mert elgyötörtek voltak és levertek” – mint ami értetlenségüket, szétszórtságukat, önmegvalósító kényszeredettségükből fakadó kapkodásukat, rendszertelenségüket, rendetlenségüket, keretek nélküli sertepertélésüket, képtelenségüket a tiszteletre, és alázatosságuk hiányát, és talán ebben értve, kompromisszumkészségük hiányát, bármilyen elvhez is ragaszkodásuk hiányát fejezhetné ki. Amivel együtt jár az, hogy öntörvényű és mindenkinél és mindennél mindent jobban tudókká teszi a tömeg egyes tagjait, éppen ezért a tömegből nem képes senki – a mai rendszerelméletek alapján (úgy mint demokrácia, vagy lojalitás, esetleg, diktatórikus rend elmélet, stb.) – közösséget teremteni. Ugyanakkor, a hatalom okoskodása, mely a személyiségi hibákból eredően nem is lehet más, fél a közösségektől, melyek képesek okoskodásával szembe helyezkedni, ezért szándékait keresztbe is húzni. Persze, arra már nem jut el – mármint a hatalom -, hogy a tömeg rendetlensége sem vezethet hatalmának megsegítésére, támogatójává, és eredményességére. Én úgy gondolom, hogy visszajutottam oda, hogy a személy rendetlensége, rendezetlensége az eredendő oka annak, hogy a tömeg az, ami. Amiért, és ami miatt csak aggódni, és fájni lehet, és aminek nevelése nélkül képtelen egyről kettőre jutni bárki is. A következmény, hogy a tömeg tömegesítése, bármilyen emberi közeg, társadalom, kultúra halálát eredményezi. Azaz, a tömeg felfalni képes csupán önmagát! Jézus, ezért kiált fel, hogy „az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.”

Ugyanis, az ember, Isten nélkül csak tömeg lehet. Az egyetlen rendező elv az ember számára - aki Isten nélkül már nem szabad, hanem szabados -, hogy visszatérjen ahhoz, aki a szabadságát garantálja a számára, és aki a szabadságának érvényesítésére a feltétel rendszert is nyújtja, szabadságához! Ehhez, olyan „munkásokra” van szükség, akik elkötelezettjei, hittel, annak szabadságának aki azt biztosítja az ember számára! Persze, az ilyennek, szeretni és igényelni, így tisztelni is kell azt a rendet, amit a szabadságjog biztosít, teremt meg!

Úgy gondolom, hogy Jézust nem érthetjük meg, és így Istent sem mindaddig, míg az élettől elvonatkoztatott, vallási közegbe kényszerítjük be tanítását, és mesterségét. Ki kell végre lépnünk és kik kell végre szabadítanunk a vallás által szűk keretek közé szorított szeretet parancsát! Krisztus kultúrája, eszmeisége, szellemisége, lelkisége egyetlen vallás keretei közé sem fér bele. Ahogy az Isten, a Szeretet, törvény felett áll, úgy az Isten Igéjéhez ragaszkodó sem képes egy vallás törvényei között szabaddá lenni rá!

Nem véletlenül mondja Pál apostol, ezeket, hogy:

„Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak azzal, hogy egymást szeretitek, mert aki felebarátját szereti, teljesítette a törvényt. (…) A törvény teljesítése tehát a szeretet.” [Róm 13,8;10]

„Mivel pedig tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedeteiből igazul meg, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk Krisztus hite, és nem a törvény cselekedetei által, mert a törvény cselekedeteiből egy ember sem igazul meg.” [Gal 2,16]

„Mert az egész törvény egy mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat«. (…) Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt.” [Gal 5,14;18]

„A törvény ugyanis gyarló embereket rendelt papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút.” [Zsid 7,28]

„Mivel tehát a törvényben a jövendő javaknak csak az árnyéka van meg, nem a dolgok valóságos formája, ugyanazokkal az áldozatokkal, melyeket évről-évre szünet nélkül bemutatnak, sohasem teheti tökéletesekké azokat, akik bemutatják.” [Zsid 10,1]

Mennyei Atyám, Te, Aki Jézus Krisztusban meghirdetted igazságodat, teremts bennünk rendet és tiszta értelmet, hogy a hit, a Beléd vetett hitünk tegyen megigazultakká bennünket! Olyannyira, hogy meglássa a világ, hogy Te küldesz bennünket a világba! Általunk, megismerhessen a világ téged! Ámen