Húsvét negyedik vasárnapja

Húsvét negyedik vasárnapja

Hallgatni a pásztor szavára

 
Egy lelkigyakorlat alkalmával egy idős atya mesélt gyermekkori élményéről. Még 12 éves sem volt, amikor rábízták, hogy a család nyáját egyedül legeltesse. Korábban többször volt már nagyobb testvéreivel egész nap kint a mezőn, jól tudta, hogy mi a feladata, mire kell figyelnie. Nem izgult különösebben, tudta, hogy könnyen megbirkózik a feladattal és a gyakorlott kutyákra is számíthatott. Este büszkén terelte haza a nyájat, de a számoláskor kiderült, hogy egy bárány hiányzik, mégpedig egy egészen fiatal, néhány hetes állat. Nagyon elkeseredett, még a könnyei is kijöttek. Nem gondolta volna, hogy ilyen történik vele az első nap, amikor egyedül vigyáz a nyájra. Egész nap nagyon figyelt, délután nem is szundikált, ezért nem értette, hogyan veszhetett el a kisbárány. Éjszaka nyugtalanul aludt, s hajnalban az elveszett bárány keresésére indult. Jó messzire el kellett mennie, egészen a szomszéd falu legelőjéig, ahol egy másik nyáj bárányai között örömmel fedezte fel az elveszett bárányukat, ami igencsak messzire tévedt. A másik pásztor is látta, hogy a kis bárány rögtön felismerte igazi gazdája hangját és azonnal hozzá szaladt, ezért természetesen nem akadályozta meg, hogy haza vigye. Papként sokszor elmeséli ezt az esetet a gyerekeknek a hittanórán és prédikációkban is többször feleleveníti élményét. Jól tudja, hogy a bibliai történetek és Jézus szava mennyire igaz. A bárányok viselkedése évezredek alatt sem változott: felismerik pásztoruk hangját és követik őt.
Ma papi és szerzetesi hivatások világnapja van. A pap olyan személy, aki meghallotta Krisztus hívását és követi a Jó Pásztort. Emellett megbízást kap Istentől arra, hogy ő is pásztorként vezesse Isten népét, s e feladatának akkor tud megfelelni, ha a rábízottak megismerik hangját, pontosabban szavában, igehirdetésében felismerik az Úr szavát és életében felismerik Jézus odaadását és szeretetét. Egyedül Jézus önátadása, amellyel Istennek és az Egyháznak adja önmagát, lehet a mintája annak, ahogy a pap Istennek szenteli egész életét és részt vállal az Egyház küldetésében. Ez az Isten felé megmutatkozó önátadás és önfelajánlás alapozza meg a pásztori szolgálatot, amely minden pap hivatásának része. A pap pásztori szolgálata másodsorban megköveteli, hogy személyes kapcsolatot tartson egyházi elöljáróival és kifejezze készségét, hogy szolgálatát mindig az Egyház nevében és annak irányítását elfogadva végzi, azaz a pap önfelajánlása az egyházi közösség felé is megnyilvánul. Az önfelajánlás harmadik területe az, hogy a pap egészen a rá bízott híveknek adja magát, azaz Krisztus szeretetét sugározza feléjük.
A pap soha nem feledkezhet meg arról, hogy pásztori és vezetői feladatát mindig szolgálatnak kell tekintenie és alázattal kell gyakorolnia. Tudja, hogy Krisztusnak, a Jó Pásztornak a szolgája és örömmel ébred annak tudatára, hogy egészen különleges kegyelemben részesült azáltal, hogy az Úr kiválasztotta és meghívta őt. Minél inkább tudatosítja magában azt, hogy a papi hivatás Isten ingyenes ajándéka, annál nagyobb lelkesedéssel végzi szolgálatát az emberek javára, azaz ajándékozza önmagát az embereknek. Nem puszta kötelességteljesítésről van itt szó, hanem örömteljes szolgálatról. A hivatás örömét és jutalmát Krisztus adja.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Segítsd a papokat, hogy mindenkor a mennyei Atya szeretetét sugározzák a gyermekek és a fiatalok felé! Segítsd a papokat, hogy hirdessék az életet, és arra bátorítsák a családi életre készülőket és a családokat, hogy mindig számíthatnak Isten segítségére! Segítsd őket, hogy Isten jóságát és erősítő kegyelmét közvetítsék a betegeknek és a haldoklóknak! Élj minden pap szívében, hogy az irgalomban gazdag Istent képviseljék, amikor gyóntatják a bűnbánókat és a megtérőket! Segítsd őket, hogy hivatásukat szolgálatnak tekintsék!