2016. április 18., hétfő

Ferenc pápa: Jézust kövessük, ne a jósokban bízzunk



Ferenc pápa: Jézust kövessük, ne a jósokban bízzunk


Április 18-án, hétfőn reggel Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén hangsúlyozta, ha Jézus hangját halljuk és követjük Őt, nem tévedünk el.


A pápa kiemelte, hogy Jézus, a Jó Pásztor, az egyetlen kapu, amelyen át az örök életbe juthatunk. Ne bízzunk tehát azokban, akik látóknak nevezik magukat, sem a kártyavetőkben, akik téves útra visznek.
A napi evangéliumi szakaszban Jézus kijelenti: „Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló” (Jn 10,1). Ő a kapu, nincs másik bejárat. Jézus mindig egyszerű képekben beszélt az emberekhez, akik mind jól ismerték a pásztorok életét, amit mindennap láttak és tapasztaltak. Megértették, hogy csak a kapun lehet bejutni a juhok aklába, és akik máshonnan próbálkoznak, azok bűnözők. Ilyen világosan beszél az Úr – magyarázta Ferenc pápa.
Az örök életbe nem lehet máshonnan bejutni, csak a kapun, vagyis Jézuson át. Ő a mi mindennapi életünk kapuja is, nemcsak az örök életé. Éppen ezért föl kell tennünk magunknak a kérdést: egy adott döntést Jézus nevében hozunk-e meg, a jézusi kapun haladunk-e át vagy máshol? Csakis a kapun, vagyis Jézuson keresztül lehet belépni az akolba – hangsúlyozta a Szentatya.
Jézus az útról beszél nekünk. A pásztor ismeri juhait, kivezeti őket és előttük halad, a juhok pedig követik, mert ismerik a hangját – folytatta a pápa. – Ez tehát az út: követni Jézust a mindennapi életünkben. Ő megy elöl és mutatja az utat. Aki Jézust követi, nem téved. Mondhatjuk: „De atyám, a dolgok bonyolultak…, sokszor nem látom tisztán, mit kellene tennem… Azt mondták, van egy látó, aztán elmentem ide-oda, voltam kártyavetőnél és kirakta nekem a lapokat…” Azonban ha így teszünk, nem követjük Jézust! Olyasvalakit követünk, aki egy másik útra vezet minket. Jézus megy elöl és mutatja az utat. Nincs senki más, aki megmutatná, merre menjünk. Jézus figyelmeztetett minket, hogy jönni fognak mások, akik azt mondják: a Messiás útja ez és ez… de ne hallgassatok rájuk! Én vagyok az út, ezt mondta Jézus. Ő a kapu és az út is. Ha Őt követjük, nem tévedünk.
Ferenc pápa végül a Jó Pásztorról beszélt. Rámutatott: a juhok követik őt, mert ismerik a hangját. Mi hogyan ismerhetjük föl Jézus hangját? Hogyan védekezhetünk azok ellen, akik nem Jézus hangjai, akik az ablakon próbálnak bejutni, akik tolvajok, akik pusztítanak, becsapnak minket? A Szentatya szerint egyszerű a recept: Jézus hangját a nyolc boldogságban találjuk meg. Ha valaki a boldogmondásokkal ellentétes útra akar tanítani minket, akkor az az ablakon jött be, és az nem Jézus. Akkor ismerhetjük meg Jézus hangját, amikor az irgalmasság cselekedeteiről beszél, például Máté evangéliumának 25. fejezetében. Ha valaki azt mondja, amit ott mond Jézus, akkor Jézus hangját halljuk. És végül: Jézus hangját akkor ismerhetjük meg, amikor megtanítja azt a szót, hogy „Atya”, amikor megtanítja imádkozni a Miatyánkot.
Egyszerű a keresztény élet – foglalta össze gondolatait a pápa. – Jézus a kapu, Ő vezet minket az úton, és mi a nyolc boldogságból, az irgalmasság cselekedeteiből ismerjük a hangját és abból, hogy megtanítja nekünk azt mondani: „Atya”. Ne feledjétek: a kapu, az út és a hang. Az Úr adja meg nekünk, hogy megértsük ezt a képet, ezt az ikont Jézusról: a pásztor, aki a kapu, megmutatja az utat, és megtanít rá, hogyan hallgassuk az Ő hangját.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése