Zsolozsma CCCLVII.

A Jelenések könyvéből 

 1, 4-6. 10. 12-18; 2, 26. 28; 3, 5b. 12. 20-21
Látomás a megdicsőült Emberfiáról 

Kegyelem és békesség nektek attól, aki van, aki volt és aki eljő, meg a hét lélektől, aki trónja előtt áll, és Jézus Krisztustól, a hűséges tanútól, a halottak elsőszülöttétől és a földi királyok fejedelmétől! Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! Ámen. Az Úr napján elragadtatásba estem. Hátam mögül, mint valami harsona, megszólalt egy hang. Erre megfordultam, hogy megnézzem, ki szól hozzám. Amint elfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, a gyertyatartók közt pedig valakit, aki az Emberfiához hasonlított. Bokáig érő ruhát viselt, aranyöv övezte mellét. Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a lobogó tűz, lába, mint a kohóban izzó sárgaréz, hangja, mint a nagy vizek zúgása. Jobbjában hét csillagot tartott, szájából kétélű hegyes kard tört elő, arca pedig olyan volt, mint a teljes fényében ragyogó nap. Amikor megpillantottam, mint egy halott lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meghaltam, s lám, mégis élek, örökké. Nálam van a halálnak és az alvilágnak a kulcsa. A győztesnek, aki mindvégig kitart szolgálatomban, hatalmat adok a népek fölött. Ezt a hatalmat Atyámtól kaptam. És neki adom a hajnalcsillagot. Nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem megvallom majd Atyám és angyalai előtt. A győztest oszloppá emelem Istenem templomában, és többé nem kerül ki onnan. Ráírom Istenem nevét és Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely Istenemtől száll alá az égből, és az én új nevemet. Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem. A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak.