Ferenc pápa: Megtartjuk-e gyermekeinknek tett ígéreteinket?

Október 14-én a pápa arról a felelősségünkről beszélt az általános kihallgatáson, hogy minden világra születő gyermeket a lehető legnagyobb szeretettel kell körülvennünk. Szegedről érkezett zarándokok átadták Ferenc pápának azt a kézírásos bibliamásolatot, melyet több mint ötezren készítettek.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Mivel kissé bizonytalan volt, milyen időre számíthatunk ma, és esőt ígértek, ezért a mai kihallgatást egy időben két helyen tartjuk: mi itt vagyunk a téren, hétszáz beteg pedig a VI. Pál teremben kivetítőn követi a kihallgatást. Közösségben vagyunk tehát egymással. Köszöntsük őket tapssal!

Ma kemény szavakat fogalmaz meg Jézus: „Jaj a világnak a botrányok miatt!” Jézus realista, és ezt mondja: „Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz!” Mielőtt elkezdenénk a katekézist, szeretnék az egyház nevében bocsánatot kérni tőletek azokért a botrányokért, amelyek az utóbbi időkben történtek Rómában és a Vatikánban. Bocsánatot kérek tőletek.

Ma egy nagyon fontos témáról fogunk elgondolkodni, mégpedig a gyermekeknek tett ígéreteinkről. Nem annyira azokról az ígéretekről beszélek, amelyeket egyszer-egyszer teszünk a nap folyamán annak érdekében, hogy örömet szerezzünk nekik vagy annak elérésére, hogy jól viselkedjenek (esetleg még valami trükköt is bevetünk, cukrot és hasonlókat ígérünk), vagy mert rá akarjuk venni őket, hogy szorgalmasabban tanuljanak vagy le akarjuk őket beszélni valami fura ötletükről. Másfajta ígéretekről beszélek, a legfontosabb ígéretekről, amelyek döntő fontosságúak az élettel szembeni várakozásaik, az emberekkel szembeni bizalmuk, az Isten nevét áldásként felfogó képességük szempontjából. Ezeket az ígéreteket mi tesszük nekik.

Mi, felnőttek gyakran úgy beszélünk a gyerekekről, mint az élet ígéretéről. Mindannyian azt hajtogatjuk, hogy a gyerekek jelentik az élet ígéretét. És könnyen meg is hatódunk, amikor azt mondjuk a fiataloknak, hogy ők a mi jövőnk, s ez így is van. De felteszem időnként a kérdést, vajon hasonlóan komolyan gondolkodunk-e az ő jövőjükről is, a gyerekek jövőjéről és a fiatalok jövőjéről?! A következő kérdést kellene gyakrabban feltenni magunknak: mennyire tartjuk be ígéreteinket, amelyeket világra hozatalukkal teszünk gyermekeinknek? Világra hozzuk őket, és ez egy ígéret. Mit ígérünk nekik?

Befogadást és gondoskodást, közelséget és odafigyelést, bizalmat és reményt – ezeket az egyformán alapígéreteket egyetlen szóban is össze lehet foglalni: szeretetet. Szeretetet ígérünk, vagyis olyan szeretetet, amely befogadásban és gondoskodásban, közelségben és odafigyelésben, bizalomban és reményben mutatkozik meg, de a legnagyobb ígéret a szeretet. Ez a legigazabb módja annak, ahogyan a világra születő embert fogadjuk, és ezt mindannyian megtanuljuk, még mielőtt ennek tudatában lennénk. Nagyon örülök, amikor látok olyan apukákat, anyukákat, akik – amikor köztetek elhaladok – odanyújtják felém kicsiny gyermeküket, én pedig megkérdezem: „Mikor született?” – „Három hete, négy hete… kérem az Úr áldását.” Ezt is szeretetnek hívják. A szeretet az az ígéret, amelyet a férfi a nő minden gyermeknek tesz: onnantól kezdve, hogy a gyermek gondolatban megfogant.

A gyermekek a világra jönnek, és várják ennek az ígéretnek a teljesülését: teljesen, bizakodva, védtelenül várják. Elég, ha csak rájuk nézünk: minden népnél, minden kultúrában, mindenféle életkörülmény közepette így van! Ha az ellenkezője történik, a gyermekek megsérülnek, „botrányt” szenvednek el, elviselhetetlen botrányt, amely annál súlyosabb, mivel nem képesek azt fel sem fogni. Meg sem tudják érteni, mi történik. Isten az első pillanattól fogva virraszt e fölött az ígéret fölött. Emlékeztek-e, mit mond Jézus? A gyermekek angyalai visszatükrözik Isten arcát, és Isten sosem veszíti szem elől a gyermekeket (vö. Mt 18,10). Jaj azoknak, akik elárulják az ő bizalmukat, jaj azoknak! Az ítél meg bennünket, hogy ők bizalommal ráhagyatkoznak a mi ígéretünkre, amely az első pillanattól fogva kötelez minket.

Szeretnék még hozzátenni valamit, nagy tisztelettel mindenki iránt, ugyanakkor teljes nyíltsággal. Az ő Istenben való ösztönös bizalmukat sosem szabadna megsérteni, főleg úgy nem, amikor ez abból a bizonyos mértékű (többé-kevésbé nem tudatos) önhittségből fakad, hogy Isten helyére léphetünk. Istennek a gyengéd és titokzatos kapcsolatát a gyermekek lelkével sosem szabadna megsértenünk! Ez egy valóságos kapcsolat, amelyet Isten akar és őriz. Születésétől fogva a gyermek kész arra, hogy Istentől szeretve érezze magát. Még épp hogy csak képes megérezni, hogy önmagáért szeretik, de már azt is érzi, hogy van egy Isten, aki szereti a gyermekeket.

A megszületett gyermekek a táplálékkal és a gondoskodással együtt elkezdik ajándékba kapni a szeretet lelki megnyilvánulásainak bizonyítékait is. A szeretet ezen gesztusai közé tartozik az, hogy személynevet adunk a gyermeknek, beszélünk hozzá, rátekintünk és rámosolygunk. Így megtanulják, hogy az emberek közötti kapcsolat szépsége megérinti a lelkünket, keresi a szabadságunkat, elfogadja a másik különbözőségét, elismeri és tiszteli azt, aki szemben áll vele. Ez egy második csoda, második ígéret: mi – apa és anya – neked ajándékozzuk magunkat azért, hogy megajándékozzunk téged önmagaddal! És ez szeretet, amely Isten szeretetének szikráját hordozza! Ti, apukák és anyukák, vegyétek észre, hogy bennetek van Istennek ez a szikrája, melyet gyermekeiteknek adtok tovább, Isten szeretetének vagytok az eszközei, és ez gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű!

Csak akkor tudjuk megérteni, milyen értelemben védjük meg az emberiséget a család védelmezésével, ha Jézus szemével nézünk a gyermekekre! A gyermekek látószöge Isten Fiának látószöge. Maga az egyház a kereszteléskor nagy ígéreteket tesz a gyermekeknek, s ezek mellett a szülők és a keresztény közösség kötelezik el magukat. Jézus szent anyja – aki által Isten Fia hozzánk érkezett, akit ő gyermekként szült és szeretett – tegye képessé az egyházat, hogy követni tudja az ő anyaságának és hitének útját. Szent József pedig – az igaz férfi, aki elfogadta és védelmezte Jézust, bátran megbecsülve Isten áldását és ígéretét – tegyen képessé és méltóvá valamennyiünket arra, hogy Jézust lássuk vendégül minden gyermekben, akit Isten a földre küld.

Benyik György bibliakutató, a szegedi Szent Gellért-plébánia plébánosa vezetésével mintegy hatvan zarándok vitte el Rómába az ötkötetes, kézzel másolt bibliát, melyet a mai általános kilhallgatáson adtak át a Szentatyának. A zarándokok valamennyien részt vettek a Szentírás másolásában.

Benyik György az MTI-nek elmondta, Ferenc pápa, mikor átvette az ajándékot, belelapozott a kötetekbe, és őszintén meglepődött, amikor meghallotta, hogy több mint ötezer ember készítette a másolatot. A Szentatya külön köszöntötte a szegedi Kádár Lászlót, aki a kézírásos lapokat bekötötte.

Hazánkban még soha nem másolta kézzel ennyi ember a Szentírást. A különleges kezdeményezésről szóló hírünket ITT olvashatják.