Ferenc pápa: Megtartjuk-e gyermekeinknek tett ígéreteinket?
Október 14-én a pápa arról a felelősségünkről beszélt az általános kihallgatáson, hogy minden világra születő gyermeket a lehető legnagyobb szeretettel kell körülvennünk. Szegedről érkezett zarándokok átadták Ferenc pápának azt a kézírásos bibliamásolatot, melyet több mint ötezren készítettek.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Mivel
kissé bizonytalan volt, milyen időre számíthatunk ma, és esőt ígértek, ezért a
mai kihallgatást egy időben két helyen tartjuk: mi itt vagyunk a téren, hétszáz
beteg pedig a VI. Pál teremben kivetítőn követi a kihallgatást. Közösségben
vagyunk tehát egymással. Köszöntsük őket tapssal!
Ma
kemény szavakat fogalmaz meg Jézus: „Jaj a világnak a botrányok miatt!” Jézus
realista, és ezt mondja: „Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak
elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz!” Mielőtt elkezdenénk a katekézist,
szeretnék az egyház nevében bocsánatot kérni tőletek azokért a botrányokért,
amelyek az utóbbi időkben történtek Rómában és a Vatikánban. Bocsánatot kérek
tőletek.
Ma egy
nagyon fontos témáról fogunk elgondolkodni, mégpedig a gyermekeknek tett
ígéreteinkről. Nem annyira azokról az ígéretekről beszélek, amelyeket
egyszer-egyszer teszünk a nap folyamán annak érdekében, hogy örömet szerezzünk
nekik vagy annak elérésére, hogy jól viselkedjenek (esetleg még valami trükköt
is bevetünk, cukrot és hasonlókat ígérünk), vagy mert rá akarjuk venni őket,
hogy szorgalmasabban tanuljanak vagy le akarjuk őket beszélni valami fura
ötletükről. Másfajta ígéretekről beszélek, a legfontosabb ígéretekről, amelyek döntő
fontosságúak az élettel szembeni várakozásaik, az emberekkel szembeni bizalmuk,
az Isten nevét áldásként felfogó képességük szempontjából. Ezeket az ígéreteket
mi tesszük nekik.
Mi,
felnőttek gyakran úgy beszélünk a gyerekekről, mint az élet ígéretéről.
Mindannyian azt hajtogatjuk, hogy a gyerekek jelentik az élet ígéretét. És
könnyen meg is hatódunk, amikor azt mondjuk a fiataloknak, hogy ők a mi jövőnk,
s ez így is van. De felteszem időnként a kérdést, vajon hasonlóan komolyan
gondolkodunk-e az ő jövőjükről is, a gyerekek jövőjéről és a fiatalok
jövőjéről?! A következő kérdést kellene gyakrabban feltenni magunknak: mennyire
tartjuk be ígéreteinket, amelyeket világra hozatalukkal teszünk gyermekeinknek?
Világra hozzuk őket, és ez egy ígéret. Mit ígérünk nekik?
Befogadást
és gondoskodást, közelséget és odafigyelést, bizalmat és reményt – ezeket az
egyformán alapígéreteket egyetlen szóban is össze lehet foglalni: szeretetet.
Szeretetet ígérünk, vagyis olyan szeretetet, amely befogadásban és
gondoskodásban, közelségben és odafigyelésben, bizalomban és reményben
mutatkozik meg, de a legnagyobb ígéret a szeretet. Ez a legigazabb módja annak,
ahogyan a világra születő embert fogadjuk, és ezt mindannyian megtanuljuk, még
mielőtt ennek tudatában lennénk. Nagyon örülök, amikor látok olyan apukákat,
anyukákat, akik – amikor köztetek elhaladok – odanyújtják felém kicsiny
gyermeküket, én pedig megkérdezem: „Mikor született?” – „Három hete, négy hete…
kérem az Úr áldását.” Ezt is szeretetnek hívják. A szeretet az az ígéret,
amelyet a férfi a nő minden gyermeknek tesz: onnantól kezdve, hogy a gyermek
gondolatban megfogant.
A
gyermekek a világra jönnek, és várják ennek az ígéretnek a teljesülését:
teljesen, bizakodva, védtelenül várják. Elég, ha csak rájuk nézünk: minden
népnél, minden kultúrában, mindenféle életkörülmény közepette így van! Ha az
ellenkezője történik, a gyermekek megsérülnek, „botrányt” szenvednek el,
elviselhetetlen botrányt, amely annál súlyosabb, mivel nem képesek azt fel sem
fogni. Meg sem tudják érteni, mi történik. Isten az első pillanattól fogva
virraszt e fölött az ígéret fölött. Emlékeztek-e, mit mond Jézus? A gyermekek
angyalai visszatükrözik Isten arcát, és Isten sosem veszíti szem elől a
gyermekeket (vö. Mt 18,10). Jaj azoknak, akik elárulják az ő bizalmukat, jaj
azoknak! Az ítél meg bennünket, hogy ők bizalommal ráhagyatkoznak a mi
ígéretünkre, amely az első pillanattól fogva kötelez minket.
Szeretnék
még hozzátenni valamit, nagy tisztelettel mindenki iránt, ugyanakkor teljes
nyíltsággal. Az ő Istenben való ösztönös bizalmukat sosem szabadna megsérteni,
főleg úgy nem, amikor ez abból a bizonyos mértékű (többé-kevésbé nem tudatos)
önhittségből fakad, hogy Isten helyére léphetünk. Istennek a gyengéd és
titokzatos kapcsolatát a gyermekek lelkével sosem szabadna megsértenünk! Ez egy
valóságos kapcsolat, amelyet Isten akar és őriz. Születésétől fogva a gyermek
kész arra, hogy Istentől szeretve érezze magát. Még épp hogy csak képes
megérezni, hogy önmagáért szeretik, de már azt is érzi, hogy van egy Isten, aki
szereti a gyermekeket.
A
megszületett gyermekek a táplálékkal és a gondoskodással együtt elkezdik
ajándékba kapni a szeretet lelki megnyilvánulásainak bizonyítékait is. A
szeretet ezen gesztusai közé tartozik az, hogy személynevet adunk a gyermeknek,
beszélünk hozzá, rátekintünk és rámosolygunk. Így megtanulják, hogy az emberek
közötti kapcsolat szépsége megérinti a lelkünket, keresi a szabadságunkat,
elfogadja a másik különbözőségét, elismeri és tiszteli azt, aki szemben áll
vele. Ez egy második csoda, második ígéret: mi – apa és anya – neked
ajándékozzuk magunkat azért, hogy megajándékozzunk téged önmagaddal! És ez
szeretet, amely Isten szeretetének szikráját hordozza! Ti, apukák és anyukák,
vegyétek észre, hogy bennetek van Istennek ez a szikrája, melyet
gyermekeiteknek adtok tovább, Isten szeretetének vagytok az eszközei, és ez
gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű!
Csak
akkor tudjuk megérteni, milyen értelemben védjük meg az emberiséget a család
védelmezésével, ha Jézus szemével nézünk a gyermekekre! A gyermekek látószöge
Isten Fiának látószöge. Maga az egyház a kereszteléskor nagy ígéreteket tesz a
gyermekeknek, s ezek mellett a szülők és a keresztény közösség kötelezik el
magukat. Jézus szent anyja – aki által Isten Fia hozzánk érkezett, akit ő gyermekként
szült és szeretett – tegye képessé az egyházat, hogy követni tudja az ő
anyaságának és hitének útját. Szent József pedig – az igaz férfi, aki elfogadta
és védelmezte Jézust, bátran megbecsülve Isten áldását és ígéretét – tegyen
képessé és méltóvá valamennyiünket arra, hogy Jézust lássuk vendégül minden
gyermekben, akit Isten a földre küld.
Benyik
György bibliakutató, a szegedi Szent Gellért-plébánia plébánosa vezetésével
mintegy hatvan zarándok vitte el Rómába az ötkötetes, kézzel másolt bibliát,
melyet a mai általános kilhallgatáson adtak át a Szentatyának. A zarándokok
valamennyien részt vettek a Szentírás másolásában.
Benyik
György az MTI-nek elmondta, Ferenc pápa, mikor átvette az ajándékot,
belelapozott a kötetekbe, és őszintén meglepődött, amikor meghallotta, hogy
több mint ötezer ember készítette a másolatot. A Szentatya külön köszöntötte a
szegedi Kádár Lászlót, aki a kézírásos lapokat bekötötte.
Hazánkban
még soha nem másolta kézzel ennyi ember a Szentírást. A különleges
kezdeményezésről szóló hírünket ITT olvashatják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése