Évközi huszonnyolcadik hét szombatja

Évközi huszonnyolcadik hét szombatja

Evangéliumának megírása idején Szent Lukácsnak már van tapasztalata arról, hogy a keresztény közösségeket s annak tagjait támadások érik. A zsidóság vallási vezetői nem nézik jó szemmel a kibontakozóban lévő új vallás képviselőnek, Jézus követőinek tevékenységét, illetve azt, hogy az igehirdetés hatására egyre többen csatlakoznak hozzájuk. A közösség számára talán nem is az üldözés jelentette a komoly problémát, hanem a hitehagyás. Az üldözések miatt egyesek megtántorodtak, elhagyták hitüket, távoztak a közösségből, s ez megrendítette a közösség többi tagját is. Ugyanakkor az is igaz, hogy mások kitartása, a hithez való ragaszkodása megerősítette hitében a közösséget. Az evangélista ez utóbbi miatt tér vissza újra és újra a hitben való megmaradás témájához.
Bátorító és megerősítő szavait Jézus az evangélium e helyén tanítványaihoz intézi, így készíti fel őket arra az időre, amikor ő már nem lesz velük. Mindezen túl kijelentései a későbbi idők keresztényeinek is szólnak, az egész Egyház számára bátorításul szolgálnak. A keresztényeket nem saját személyük miatt támadják majd, hanem hitük és Jézus Krisztus miatt. Az üldözések idején Krisztus követői számíthatnak a Szentlélek segítségére, aki megerősíti őket hitükben, s megadja nekik a bölcsességet a védekezéshez.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Forog a világmindenség, de áll a kereszt. A kereszted a mi erőnk, hogy a magunkét is hordjuk, és Téged követhessünk. Te alkottad az embert, hogy a szenvedés által az üdvösségre jusson. Könyörülj rajtunk! Feltámadásod megdicsőítette sebhelyeidet, s örök jelként viseled őket, könyörülj rajtunk! A világítéletkor a kereszt majd ismét feltűnik felettünk. Könyörülj rajtunk!
J. Bernhard