Évközi huszonnyolcadik hét szerdája

Évközi huszonnyolcadik hét szerdája

A farizeusoknak mondott beszéd második részében Jézus keményebb hangot üt meg, élesebben fogalmazza meg kritikáját, amely beszédstílussal az lehetett a szándéka, hogy önvizsgálatra késztesse az érintetteket, szembesítse őket hamis jámborságukkal. A jelenlévő farizeusok közül senki sem gondolhatta már, hogy szavai csak a vendéglátónak szólnak, hiszen mindannyiuknak szólt a beszéd. Az Úr szeretné, hogy a farizeusok elgondolkozzanak: valóban az tetszik Istennek, hogy az apró kerti veteményekből tizedet adnak? Az igaz vallásosság szempontjából valóban az a mérvadó, hogy valaki megtartja-e a legjelentéktelenebb törvényeket? Valóban megengedhető, hogy a haszontalan törvények aprólékos megtartása elvonja a figyelmet az igazságosságról és háttérbe szorítsa az Isten iránti szeretetet?
Jézus nem hagyja sokáig gondolkozni őket, hanem új területre tér át, a farizeusi viselkedésre. A zsinagógai istentisztelet alkalmával a főhelyeket keresik és elvárják, hogy tisztelettel köszöntsék őket - mondja nekik. Ezzel azt állítja, hogy csupán látszat az, hogy Isten és az ő törvénye áll életükben az első helyen, valójában önmagukat magasztalják. A mi Urunk azért helyteleníti a farizeusi lelkületet, mert hiányzik belőle a hit, uralkodásra, mások elnyomására törekszik és nem szolgálni akarja az embereket.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Tudom, Uram, mekkora bátorság kell, hogy komolyan merje mondani szívünk: lobbantsd föl bennünk a szeretet lángját! Pedig te megígérted, hogy tüzet bocsátasz a földre, a te követőid lelkébe. Segíts megértenem, hogy a tűz fény is, meleg is, és egyúttal mérhetetlen erőt ad.