Évközi huszonnegyedik hét hétfője

Évközi huszonnegyedik hét hétfője

A Szent Kereszt felmagasztalásának mai ünnepén rögtön megakadunk a felmagasztalás kifejezésen. Az evangéliumi részletben azt olvassuk, hogy az Emberfiát fel fogják emelni, amely itt Jézus kereszten való felemelését, felmagasztalását, megdicsőülését jelenti. Az ünnep elnevezése és az evangéliumi kifejezés összecseng, mindkettő ugyanazt fejezi ki. De miért és milyen értelemben mondhatjuk felemeltetésnek Jézus kereszthalálát, amely a maga korában megszégyenítés, megalázás volt, mintsem felmagasztalás.
Jézus korában a keresztre feszítés a legkegyetlenebb kivégzési módszer volt, amelyet nem a zsidók, hanem a rómaiak alkalmaztak főként a lázadó rabszolgák vagy más súlyos bűntetteket elkövető bűnözők ellen. A keresztre feszített személy megszégyenítése mellett a nép megfélemlítése, elrettentése is cél volt. A módszer rendkívüli szenvedést, gyötrelmet és fájdalmat, szörnyű halált jelentett a megfeszített számára. Talán éppen János evangélistának köszönhetjük azt, hogy e szörnyű halált mégis felemelkedésnek tartjuk. János evangélista azonban nem egyszerűen csak arra gondol ezzel a szóhasználattal, hogy a keresztet magasra emelik és az emberek alulról tekintenek fel rá, hanem az Úr kereszthalálában meglátja azt, hogy a mennyei Atya felemeli, magához emeli, magához öleli a Fiút, illetve a kereszthalál nyitja meg az emberek számára az Atyához vezető utat.
Gondolkozzunk el ma a kereszt titkán, a felmagasztalás titkán, a megváltás titkán.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó örökkévaló Isten, köztünk, velünk és bennünk élő Isten! Ó emberszerető, emberré lett Isten! Testté lett Igéd által tudjuk, hogy szeretsz minket. Örök, hűséges kereső és megbocsátó a szereteted. Neked végtelen és örökké szép Mindenható még az én szegényes szeretetem is tetszik, mert viszonzása a te jóságodnak.
P. Amlot