Zsolozsma CCLIII.

Ozeás próféta könyvéből

11, 1-11
Isten végtelen irgalma

Ezt mondja az Úr: „Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam meg fiamat. De minél jobban hívtam őket, annál inkább eltávolodtak tőlem: Baaloknak áldoztak, bálványoknak gyújtottak jó illatot. Pedig én tanítottam meg járni Efraimot, a karomon hordoztam; mégsem ismerték el, hogy a gondjukat viseltem. Puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzá, enni adtam neki. Visszatér Egyiptom földjére, Asszíria lesz a királya, mert nem akartak megtérni. Kard járja be városait, megöli gyermekeit, és elpusztítja erődeit. Népem gyönge a hűtlensége miatt, Baalt hívják segítségül, de az nem emeli fel őket. Hogyan vethetnélek el, Efraim, hogyan hagyhatnálak el, Izrael? Elvethetlek-e, mint Admát, olyanná tehetlek-e mint Cebojimot? Szívem elváltozott, egész bensőm remeg. Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember; a körödben élő Szent, és nem szeretem a pusztítást. Az Urat fogják követni, aki majd úgy fog ordítani, mint az oroszlán, igen ordítani fog, és fiai elősietnek nyugatról. Mint a madár, elősietnek Egyiptomból, mint a galamb, Asszíria földjéről, és visszatelepítem őket házaikba – mondja az Úr.”