2015. április 30., csütörtök

Zsolozsma CLII.



A Jelenések könyvéből
 15, 5 – 16, 21
Isten haragjának hét csészéje 

Én, János, láttam, hogy megnyílt az ég temploma, a szövetség sátora. A templomból hét angyal lépett ki a hét csapással. Ragyogóan fehér vászonruhába voltak öltözve, mellükön aranyöv. A négy közül az egyik élőlény a hét angyalnak hét aranycsészét adott. Ezek az örökkön-örökké élő Isten haragjával voltak tele. A templom megtelt Isten dicsőségének és erejének füstjével, és senki sem léphetett be a templomba addig, amíg a hét angyal hét csapása be nem teljesedett. Akkor harsány hangot hallottam a templomból, a hét angyalnak szólt: „Rajta, öntsétek ki Isten haragjának hét csészéjét a földre!” Az első elindult és kiöntötte csészéjét a földre. Rosszindulatú, fájdalmas fekély keletkezett az embereken, akik a vadállat jegyét viselték, és a képmása előtt leborultak. A második a tengerbe öntötte csészéjét. Erre az a halottak véréhez vált hasonlóvá, és minden tengeri élőlény elpusztult. A harmadik a folyókba és a vízforrásokba öntötte csészéjét, mire vérré váltak. Hallottam, hogy a nagy vizek angyala felkiáltott: „Igazságos vagy, te, aki vagy, és aki voltál! Szent vagy, hogy így ítéltél; amiért a szentek és a próféták vérét kiontották, vért adtál nekik inni. Rászolgáltak!” Hallottam, hogy az oltár felől egy hang felelt: „Igen, Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak ítéleteid.” A negyedik a napra öntötte csészéjét. Hatalmat kapott, hogy az embereket tűzzel gyötörje. Az emberek kínlódtak a nagy hőségben, mégsem kaptak észbe, nem hódoltak előtte, hanem káromolták az Istennek a nevét, akinek hatalma kiterjed e csapásokra. Az ötödik a vadállat trónjára öntötte csészéjét, mire sötétség lett országában. Az emberek fájdalmukban a nyelvüket harapdálták, s káromolták az ég Istenét kínjuk és fekélyeik miatt, de tetteiket nem bánták meg. A hatodik (angyal) a nagy Eufrátesz folyóba öntötte csészéjét. Erre kiszáradt a vize, hogy utat nyisson napkelet királyainak. S láttam, hogy a sárkány szájából, a vadállat szájából és a hamis próféta szájából három, békához hasonló tisztátalan lélek jött elő. Sátáni lelkek, akik csodákat művelnek, és elmennek a földkerekség királyaihoz, hogy harcra toborozzák őket a mindenható Isten nagy napjára. „Lásd, úgy jövök, mint valami tolvaj. Boldog, aki virraszt, és vigyáz ruhájára, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét.” Összegyűjtötték őket arra a helyre, amelyet héberül Harmagedónnak hívnak. A hetedik a levegőbe öntötte csészéjét. Erre az égi templomból, a trónusról egy harsány hang felkiáltott: „Végbement!” Villámlás, égzengés, mennydörgés és akkora földrengés támadt, olyan nagy, amilyen még nem volt, amióta ember él a földön. A nagy város háromfelé vált, és a pogányok városai romba dőltek. Az Isten visszaemlékezett a nagy Babilonra, és izzó haragja borának kelyhét nyújtotta neki. Minden sziget eltűnt, és a hegyeket nem lehetett többé megtalálni. Az égből mázsás szemekben jégeső zúdult az emberekre. Az emberek káromolták az Istent a jégverés csapása miatt, mert rettenetesen nagy csapás volt. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése