Húsvét 4. vasárnapja

Húsvét 4. vasárnapja

Bízni Istenben Lázadó korban lévő kamasz fiú mondta egy csoportbeszélgetés alkalmával: „Az a baj a papokkal, hogy hisznek ugyan Istenben, csak nem bíznak benne.” Megjegyzése nem illeszkedett a beszélgetés menetébe, ezért kissé meglepett, engem a papot, illetve a többi fiatal sem értette, hogy ez most hogyan jön a témához. Kérdezhettem volna tőle, hogy ő bízik-e Istenben és bízik-e a papokban, de nem tettem, mert láttam, hogy nem egészen a saját véleményét mondja. Valószínű, hogy az előző esti film egy részlete maradt meg benne, amelynek megjegyzése talán nem is papokra vonatkozott eredetileg, de ő most egy eredetinek tűnő mondást szeretett volna közölni velem. Egy másik eset: levelet kapok egy ismeretlen személytől, aki meglehetősen általánosan fogalmazva hosszasan sorolja a papok hibáit. Csak annyit válaszoltam neki, hogy jöjjön ő is papnak, álljon be a csapatba, mutasson példát, hogy milyen egy jó pap, és szívesen tanulok tőle. E válasszal „fején találtam a szöget,” mert szégyenkezve vallotta be, hogy két évig járt papnevelő intézetbe, de otthagyta a szemináriumot, és bocsánatot kért előző leveléért.
Ma, a papi és szerzetesi hivatások napján nem a „mundér becsületét szeretném védeni,” hanem mindenkit a bizalomra szeretnék buzdítani. Amikor fiatal emberként valaki meghallja Isten hívását a papi életre és úgy dönt, hogy elfogadja azt, akkor ez a döntése a bizalom jele. Rábízza magát Istenre, az ő vezetésére és szeretetére. A papságra való felkészülés során újra és újra meg kell erősíteni ezt a bizalmat, főként akkor, amikor megérti, hogy emberi képességei aligha lesznek elegendőek hivatása teljesítéséhez. Ha hiányzik a bizalom folyamatos erősödése, akkor inkább félbehagyja valaki a szemináriumot és más foglalkozást választ magának. A pappá szenteléskor szintén megmutatkozik ez a bizalom Isten felé, hiszen enélkül aligha volna bárkinek bátorsága elindulni ezen az életpályán. A bizalom ismételt felélesztése és erősítése a későbbiekben is szükséges, hiszen csak így tud hűséges maradni, kitartani papi hivatásában.
A mai vasárnap a szolgálatát hűséggel végző pásztorról olvasunk az evangéliumban. Jézusnak ez a példázata a bizalomról is szól. Valószínűleg a bizalom, mint emberi tulajdonság nem ruházható át állatokra, de a pásztort ösztönösen követő bárányok képe jól szemlélteti a személyek közti bizalmat. A pap Istenre bízza életét, Jézust, a jó pásztort követi. Ez nála nem ösztönös, mint a bárányok esetében, hanem tudatos döntés. A hívek, az Egyház tagjai bizalommal követik vezetőiket, mert felismerik azt, hogy Isten rendeléséből, Jézus hívására lettek ők a nyáj pásztorai. A hívek részéről tehát kettős irányú a bizalom, egyrészt a papok felé irányul, akiknek a vezetését elfogadják, másrészt Jézus felé, azaz bíznak abban, hogy ő, a Jó Pásztor gondoskodik számukra olyan emberekről, akik hűséggel és felelősséggel vezetik őket.
Amikor ma új papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk és azért, hogy papjaink megerősödjenek hivatásukban, tegyük ezt bizalommal: Isten papjai által gondoskodik az ő népéről.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható Istenünk! Akit te kiválasztasz a papságra, és aki igent mond a papi hivatásra, annak világosan kell látnia az emberek lelki igényét. Fel kell mérnie azokat a feladatokat, amelyeket papként végezni fog a te nevedben. El kell sajátítania a megfelelő lelkipásztori módszereket, hogy érthető és korszerű választ tudjon adni a mai embereknek. De az emberi felkészülésen túl mindenekelőtt rád kell bíznia önmagát, teljesen és visszavonhatatlanul át kell adni személyiségét neked. Adj, Urunk, a te népednek jó, szent, hivatásukat hűségesen teljesítő és Krisztust, a Jó Pásztort példaképüknek tekintő papokat!