Ferenc pápa: Ugyanazért a munkáért a nőknek ugyanazt a bérezést kell kapniuk!

Ferenc pápa: Ugyanazért a munkáért a nőknek ugyanazt a bérezést kell kapniuk!

Április 29-én az általános kihallgatás keretében Ferenc pápa tizenkettedik katekézisét tartotta a családról. Hangsúlyozta: alaposan végig kell gondolnunk, miért csak kevés fiatal köt házasságot; a keresztényekre nagy felelősség hárul, hogy tanúságot tegyenek a házas élet szépségéről.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A Teremtés könyvének két elbeszélése alapján már elgondolkodtunk arról, mi Isten eredendő terve a férfi-nő emberpárral, most pedig egyenesen Jézusra tekintünk.

Evangéliumának elején János evangélista elbeszéli a kánai menyegző történetét, amelyen Szűz Mária és Jézus is jelen volt tanítványaival (vö. Jn 2,1–11). Jézus nemcsak részt vett a házasságkötésen, hanem a bor csodájával „megmentette az ünnepet”! Első csodajelét tehát, mellyel kinyilatkoztatta dicsőségét, egy házassághoz kapcsolódóan művelte, Mária gyengéd anyai ösztönzésére hajtotta végre ezt a mozdulatot, amellyel mély rokonszenvét fejezte ki az ott születő család iránt. Ez emlékeztet minket a Teremtés könyvére, amikor Isten befejezi a teremtés munkáját és megalkotja mesterművét, mesterműve pedig a férfi és a nő. És itt azt látjuk, hogy csodáit Jézus éppen ezzel a mesterművel kezdi meg: a házassággal, egy lakodalomban, a férfival és a nővel. Jézus ezáltal azt tanítja nekünk, hogy a társadalom mesterműve a család: az egymást szerető férfi és nő! Ez a mestermű!

A kánai menyegző óta sok minden megváltozott, de Krisztus ott művelt „csodajelének” mindig érvényes üzenete van.

Manapság nem egykönnyen beszélünk a házasságról mint az idő folyamán, a házasok életének egyes állomásain megújuló ünnepről. Tény, hogy egyre kevesebben házasodnak meg, tény, hogy a fiatalok nem akarnak megházasodni. Sok országban pedig növekszik a válások száma, és csökken a született gyermekeké. Mivel nehéznek bizonyul együtt maradni – akár mint pár, akár mint család –, egyre gyakrabban és egyre korábban megszakítják a kapcsolatot, ennek következményeit pedig elsődlegesen a gyermekek viselik. Ha már kiskorodtól fogva azt tapasztalod, hogy a házasság csak egy „bizonyos időszakra szóló” kötelék, számodra öntudatlanul is ezt fogja jelenteni. Sok fiatal jut el ugyanis arra a döntésre, hogy lemond egy visszavonhatatlan kötelék vállalásáról és a tartós családról mint élettervről. Úgy látom, nagyon komolyan végig kell gondolnunk, miért érzi úgy sok fiatal, hogy „nem képes” megházasodni. Az ideiglenesség kultúrája vesz körül minket: minden csak átmeneti, úgy tűnik, semmi sem végleges.

Manapság ezek a házasságot kötni nem kívánó fiatalok aggodalomra adnak okot: miért nem kötnek házasságot a fiatalok? Miért választják inkább az együttélést, sokszor „korlátolt felelősségvállalással”? Sokan – megkereszteltek is – miért csak kevéssé bíznak a házasságban és a családban? Igyekeznünk kell ezt megérteni, ha azt szeretnénk, hogy a fiatalok megtalálják a helyes utat, amelyen járniuk kell. Miért nincs bizalmuk a családban?

Nem csak anyagi jellegű nehézségek játszanak itt szerepet, még ha ezek valóban komolyak lehetnek is. Sokan úgy vélik, hogy az utóbbi évtizedekben végbement változásokat a nő emancipációja indította el. De ez az érvelés sem állja meg a helyét, ez hamis, nem igaz! Ez a férfi uralkodásra való törekvésének egyik megnyilvánulási formája, a férfi ugyanis mindig uralkodni akar a nő felett. Leszerepelünk, ahogyan Ádám is, amikor azt kérdezte tőle Isten: „Miért ettél a fa gyümölcséből?”, ő pedig azt felelte: „Az asszony adta nekem.” Tehát az asszony hibája! Ó, szegény asszony! Meg kell védenünk a nőket! Valójában szinte minden férfi és nő stabil érzelmi biztonságra, szilárd házasságra és boldog családra vágyik. A felmérések szerint a fiatalok értéklistájának első helyén minden esetben a család áll, de a tévedéstől való félelmük miatt sokan gondolni sem akarnak családalapításra; sokan, bár keresztények, nem terveznek szentségi házasságot kötni, mely a szövetség egyetlen és megismételhetetlen jele s ezáltal a hitről való tanúságtétel lenne. Talán ez a tévedéstől való félelem a legnagyobb akadálya annak, hogy elfogadják Krisztus szavát, aki megígérte kegyelmét a házas szövetségnek és a családnak.

A keresztény házasság áldottságáról való legmeggyőzőbb tanúságtétel a keresztény házaspár és család szép élete! Ennél hatásosabban nem lehet felragyogtatni a szentség szépségét! Az Isten által megszentelt házasság megőrzi azt a köteléket a férfi és a nő között, amelyet Isten a világ teremtésétől fogva megáldott; a béke és jóság forrása az egész házasélet és családi élet számára. A kereszténység kezdeti időszakában például a férfi és a nő közötti kapcsolatnak ez a nagy méltósága felülkerekedett az akkoriban egészen megszokottnak tartott visszaélésen, tudniillik a férjeknek azon a jogán, hogy kitaszítsák feleségüket, a legálságosabb és legmegalázóbb indokokkal. A család evangéliuma, az evangélium, amelyet épp ez a szentség hirdet, legyőzte a kitaszítás szokásos kultúráját.

A házasok közötti teljes egyenlőség keresztény magjának ma új gyümölcsöket kell teremnie. A házasság társadalmi méltóságáról szóló tanúságtétel ezen az úton lesz a legmeggyőzőbb: a vonzó tanúságtétel útján, a házasfelek közötti kölcsönösség és egymás kiegészítésének útján.

Ezért nekünk, keresztényeknek, sokkal többet kell követelnünk ezen a téren. Például: határozottan ki kell állnunk azon jog mellett, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazt a bérezést kapják; miért tartják az emberek normálisnak, hogy a nők kevesebbet keressenek, mint a férfiak? Nem! Ugyanazok a jogaik! Az egyenlőtlen elbírálás igazi botrány! Azután mindig valódi értékként el kell ismerni a nők anyaságát és a férfiak apaságát, mindenekelőtt a gyermekek javára. Hasonlóképpen a keresztény családok vendégszeretete is rendkívüli fontosságot nyer manapság, különösen, amikor szegény, elnyomott, családi erőszakot szenvedett emberekről van szó.

Kedves testvéreim! Ne féljünk meghívni Jézust a lakodalomba, ne féljünk meghívni otthonunkba, hogy velünk legyen és őrizze családunkat. Ne féljünk meghívni Máriát, az ő anyját sem! A keresztények, amikor „az Úrban” összeházasodnak, Isten szeretetének hatékony jelévé válnak. A keresztények nemcsak önmagukért kötnek házasságot: az Úrban házasodnak össze, az egész közösség, az egész társadalom javára.
A keresztény házasság e szép hivatásáról beszélek majd a következő alkalommal is.