2014. december 8., hétfő

Szeplőtelen Fogantatás



Szeplőtelen Fogantatás
 
„Kinek első Szent Királyunk felajánlott minket
Boldogságos Szűz Mária tekintsd ügyeinket!
Fájó szívvel, könnyes szemmel Tehozzád menekszünk:
Magyarország Védasszonya könyörögj érettünk!

Három elmélkedésben keressük a választ, tulajdonképpen ki is az a csodálatos Védasszony, akihez szenvedésekben vergődő őseink ezzel és sok más gyönyörű énekkel fohászkodtak. Ki az, akiben bizalmuk akkor is volt, amikor rá kellett ébredniük, hogy a földön nem akad segítő készség egyetlen nemzetben sem, annak ellenére, hogy nemzetünk egy évezreden keresztül védte az európai keresztény népeket minden Keletről jövő pogány támadás ellen. Őseink első keresztény királyunk hitéből megtanulták, hogy „nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen.”  (Ef 6,12)  Ezekkel a hatalmakkal  szemben  nem is lehet igazi segítségünk semmilyen Földi hatalom. Isten viszont már a bűnbe esett ősszülőknek megmutatta, hogy a felsorolt hatalmakkal szemben ki lehet hathatós segítség: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.” (Ter 3, 15) Ez az ellenségeskedés abszolút módon a Megváltóban és Édesanyjában, a Boldogságos Szűz Máriában valósult meg. Maga Éva, az első asszony és minden leszármazottja elvesztette az istengyermekség ajándékát, a megszentelő kegyelmet. Isten ezt a nagy ajándékot Ádám és Éva lelkének teremtésekor azonnal lelkükbe rejtette, úgy adta nekik, hogy azt gyermekeik is örökölhetik, a szülők kegyvesztése utódaikat is sújtotta. Isten minden megfogant magzatnak a lelkét eme kegyelem nélkül teremtette és teremti a megszentelő kegyelem híján élő létmódot bűn állapotának, nevezzük. Mivel a magzat kegyelemtől fosztott állapota nem a saját személyes bűnének következménye, ezt megkülönböztetésül eredeti bűnnek vagy áteredő bűnnek nevezzük. Az ilyen lélekben nincs meg Isten szeretete- és igazság-országa, ezért szükségképpen a sátán országához tartozik. A sátánon tökéletes győzelmet arató Megváltó emberi lelke természetesen nem tartozott soha az ő birodalmához. Isten nem engedte meg azt, hogy Édesanyja akár egy pillanatig is a sátán vazallusa legyen. Mária bűn nélkül fogant, Isten Mária lelkét teremtése pillanatában feldíszítette a megszentelő kegyelemmel. ezt a nagy ajándékot Szeplőtelen Fogantatásnak mondjuk. Ezzel a kitűntetéssel Szűz Márián kívül senki emberfia nem dicsekedhet Jézus. Keresztelő Szent Jánost hathónapos magzatként ajándékozta meg a megszentelő kegyelemmel, minket pedig a keresztség szentségében. Szűzanyánk kiváltságát már a XII. században kezdték tanítani. A XIII. században Aquinói Szent Tamás úgy vélte, ha Mária valóban kivétel az eredeti bűn átka alól, akkor sérül Jézus megváltói küldetése. Ezt az aggodalmat a ferences hittudós, Boldog Duna Scot János hárította el, mondván: Jézus megváltó érdemét Isten elővételezhette Édesanyja kedvéért. „Illett, hogy ezt megtegye, meg is tehette, tehát meg is tette” Pázmány Péter esztergomi érsekként ezt a tanítást, mint Nagyasszonyunk kiváltságát szorgalmazta, és 1635 -ben, a nagyszombati egyetem alapításakor kikötötte, hogy csak az lehet egyetemi tanár, aki ezt a tanítást elfogadja. A tanítást IX. Pius pápa dogmaként. 1854-ben hirdette ki.
A Szeplőtelen Fogantatás dogmának a története
Mit jelent az, hogy Mária Isten által „kegyelemmel teljes”?
Mária a megváltásban részesült fogantatásától kezdve. Ezt vallja meg a IX. Piusz által 1854-ben kihirdetett Szeplőtelen Fogantatásának dogmája. A mindenható Isten sajátos kegyelme és védelme folytán, az emberiség Megváltójának, Jézus Krisztusnak érdemei erejében, sértetlenül megóvta az eredeti bűn szennyétől.” Ez a „teljességgel egyedülálló szentség”, amelyet „fogantatásának első pillanatától kezdve birtokolt”, teljességgel Krisztustól származik. „Ő a megváltásban fenségesebb módon részesedett Fiának érdemeiért.” Minden teremtett személynél jobban „megáldotta őt az Atya Krisztusban minden lelki áldással a mennyben” (Ef 1,3). Máriát az Isten „szeretetében Krisztusban választotta ki a világ teremtése előtt, hogy szent és feddhetetlen legyen előtte a szeretetben”. IX. Piusz pápa 1848.júniusában kibocsátotta az Ubi primum kezdetű körlevelet, amely Szűz Mária tiszteletének fontosságát hangsúlyozva tudakolta a püspökök és teológiai fakultások véleményét a Szeplőtelen Fogantatás dogmaként való kimondása kapcsán. A pápa, miután megismerte a világ püspökeinek a véleményét, teológusaival megtárgyalta a kihirdetendő dogma szövegét. A világegyház püspökeit Rómába hívta. A bíborosi testület 1854 novemberében négyszer ülésezett, majd a pápa jelenlétében titkos konzisztóriumot tartottak. A pápa ismertette a dogma szövegét, előtörténetét, és a bíborosok véleményét kérte a kihirdetéshez. Mivel a válaszkedvező volt, a kihirdetés dátumának december 8-át jelölte meg. A Szent Péter-bazilikában a Veni Creator himnusz éneklése után a pápa felolvasta az Ineffabilis Deus kezdetű bullát és kihirdette a kötelező erejű megerősítés. A Te Deum himnusz éneklése után a pápa megáldotta az aranyból készített koronát és a IV. Sixtus kápolnájában álló Szűz Mária-szobrot megkoronázta.
A dogma szövege: a kimondhatatlan Isten kezdettől fogva és a századok előtt egyszülött Fiának anyát választott és rendelt, hogy a Fiú testet öltve az idők boldog teljességében tőle megszülessék. Ezt az anyát az összes teremtményekhez képest annyira megajándékozta a szeretetével, hogy egyedül benne lelte a saját akaratához legközelebb álló tetszését. Ezért messze megelőzve az összes Angyali Szellemeket és az összes szenteket, oly csodálatosan elhalmozta Őt minden égi kegyajándék bőségével istenségének kincsesházából, hogy ő maga a bűn minden szennyétől mindig teljesen mentesen és egészen szépen és tökéletesen az ártatlanság és a szentség teljességének azt a példáját adja, amelynél nagyobb az Isten alatti világban nem képzelhető, és el sem lehet gondolni, hogy Istenen kívül bárki elnyerhesse. Így tehát mindenképpen illő volt, hogy ő mindig a legtökéletesebb szentség díszeivel fölékesítve tündököljön, és teljesen mentes lévén még az áteredő bűn szennyétől is, az őskígyón a legnagyszerűbb győzelmet arassa, ő, az oly tiszteletreméltó anya. Az Atyaisten úgy rendelkezett, hogy egyszülött Fiát - akit úgy szeretett szívből, mint önmagát, hiszen önmagával egyenlőnek nemzette - úgy adja oda anyjának, hogy természet szerint az Atyaistennek és Szűznek egy és ugyanazon közös Fia legyen. Maga a Fiú választotta őt, hogy valóságosan a maga anyjává tegye, és akitől a Szentlélek azt akarta és alkalmazta ki, hogy tőle, az anyától fogantassák és szülessék meg, akiből ő származik. A Szent és Oszthatatlan Háromság tiszteletére a Szűz Istenanya dicsőségére és ékességére, a katolikus hit fölmagasztalására és a keresztény vallás növelésére, Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük, kihirdetjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely azt tartja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kiváltságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt: Istentől való Kinyilatkoztatás, és ezért erősen és állhatatosan kell hinnie minden hívőnek.
(Heinrich Denzinger--Peter Hönermann: Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Budapest, 2004. 554 - 555.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése