Ferenc pápa: Engedjétek, hogy az Úr megvigasztaljon titeket!
Advent második vasárnapján azt hangsúlyozta Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozása előtt, mennyire fontos befogadni az Úr vigasztalását. Az alábbiakban közöljük a Szentatya elmélkedését, valamint a Szent Péter téren megjelentekhez intézett köszöntő szavait.
Kedves fivéreim és nővéreim, jó napot kívánok!
A mai
vasárnappal elkezdődik advent második hete. Csodálatos az advent időszaka, mert
felkelti bennünk a várakozást Krisztus visszatérésére és az emlékezést az ő
eljövetelére az emberi történelemben. A mai liturgia reményteli üzenettel
fordul hozzánk. Az Úr felhívását halljuk Izajás próféta ajka által:
„Vigasztaljátok, vigasztaljátok meg népemet, mondja Istenetek” (40,1). Ezekkel
a szavakkal kezdődik a Vigasztalások könyve, amelyben a próféta meghirdeti a
szabadulás örömhírét a száműzetésben élő népnek. A szenvedés idejének vége,
Izrael népe bizalommal tekinthet a jövőbe: végre visszatérhet otthonába. Ezért
hangzik el a próféta felhívása: engedje Izrael, hogy az Úr megvigasztalja!
Izajás
olyan néphez szól, amely sötét időszakon ment át, és amelynek nagyon kemény
megpróbáltatásokban volt része, de most elérkezett hozzá a vigasztalás ideje. A
szomorúság és a félelem átadhatja helyét az örömnek, mert maga az Úr vezeti
majd népét a szabadulás és az üdvösség útján. Hogy fogja ezt tenni? A nyájával
törődő pásztor biztató és gyengéd mozdulataival. A pásztor ugyanis egységben
tartja a nyájat, biztonságot ad neki, legelteti, az elkószált juhokat
biztonságos akolba gyűjti, és különös figyelmet szentel a legtörékenyebbeknek
és leggyengébbeknek (11. vers). Így viselkedik Isten velünk, teremtményekkel.
Ezért a próféta arra hívja hallgatóit – köztük ma minket is –, hogy terjesszük
az emberek között ezt a reményteli üzenetet. Az üzenet az, hogy az Úr
megvigasztal minket, és készítsünk helyet az Úrtól érkező vigasztalásnak.
Nem
lehetünk azonban Isten vigasztalásának hírvivői, ha előbb mi magunk nem
tapasztaltuk annak örömét, hogy Isten megvigasztal és szeret bennünket. Ez
főleg akkor történik, amikor hallgatjuk az ő szavát, az evangéliumot –
zsebünkben kell hordanunk az evangéliumot, nem szabad megfeledkeznünk róla! Ott
kell, hogy legyen az evangélium a zsebünkben vagy a táskánkban, hogy állandóan
olvashassuk! Vigasztalást kapunk továbbá, amikor elmélyült imádságban elidőzünk
az Úr jelenlétében, amikor találkozunk vele a szentmisében vagy a bűnbocsánat
szentségében. Mindez vigasztalást ad nekünk!
Engedjük
hát, hogy Izajás felhívása – „Vigasztaljátok, vigasztaljátok meg népemet!” –
visszhangozzék szívünkben az advent idején. Ma olyan emberekre van szükség,
akik tanúságot tesznek az Úr irgalmáról és gyengéd szeretetéről, az Úr ugyanis
felrázza a búslakodókat, lelket önt az elkeseredettekbe, fellobbantja a remény
tüzét az emberi szívekben. Ő lobbantja fel a remény tüzet, és nem mi! Nagyon
sok élethelyzet van, amelyben szükség van a mi vigasztaló tanúságtételünkre.
Szükség van örömteli, megvigasztalt emberekre. Gondolok olyan emberekre, akik
fájdalomtól, igazságtalanságtól, elnyomástól szenvednek, akik a pénz, a
hatalom, a siker, a világiasság rabjai. Szegénykék, hamis vigasztalásban van
részük, s nem abban az igazi vigasztalásban, amely az Úrtól érkezik. Mindnyájunk
feladata, hogy vigasztaljuk testvéreinket, és tanúságot tegyünk arról, hogy
egyedül Isten képes megszüntetni az egzisztenciális és lelki drámák okait. Ő
képes erre, ő hatalmas!
Izajás
próféta üzenete, mely felhangzik ma, advent második vasárnapján, balzsam
sebeinkre, és biztatás, hogy készítsük az Úr útját. A próféta ugyanis ma a
szívünkhöz szól, hogy elhiggyük: Isten elfelejti bűneinket, és megvigasztal
minket. Ha mi alázatos és bűnbánó szívvel rábízzuk magunkat, ő lerombolja a
gonoszság falait, feltölti mulasztásaink gödreit, elegyengeti kevélységünk és
hiúságunk torlaszait, és megnyitja az utat a vele való találkozás előtt.
Érdekes,
hogy igen sokszor félünk a vigasztalástól. Mi több, nagyobb biztonságban
érezzük magunkat a szomorúságban, mint a vigasztalásban. Tudjátok miért? Mert a
szomorúságban úgy érezzük, mi vagyunk a főszereplők. A vigasztalásban azonban a
Szentlélek a főszereplő! Ő az, aki megvigasztal minket, ő az, aki bátorságot
önt belénk, hogy kilépjünk önmagunkból. Ő az, aki elvezet minket minden igazi
vigasztalás kapujához, az Atyához. Ez a megtérés! Kérlek benneteket,
engedjétek, hogy az Úr megvigasztaljon titeket, engedjétek, hogy az Úr
megvigasztaljon titeket!
Szűz
Mária az az „út”, amelyet az Úr készített magának, hogy a világba jöjjön.
Bízzuk rá a ma élő minden férfi és nő vágyakozását az üdvösségre és a békére.
Az
Úrangyala elimádkozása után pedig a Szentatya így köszöntötte a megjelenteket:
Kedves
fivéreim és nővéreim! Üdvözöllek mindnyájatokat, római hívők, Olaszországból és
más országokból érkezett zarándokok! Köszöntöm a családokat, a plébániai
csoportokat, a társulatokat. Különösképpen üdvözlöm az Identes
misszionáriusait, valamint azokat a hívőket, akik Bianzèból, Dalminéból,
Sassuolóból, Arpaìséből és Oliveriből érkeztek. Köszöntöm a romániai
Cordenons-Pordenone közösségét, a modenai „Nyitott Kapu Társaságot”, a Fratta
Polesinéből érkezett családokat, valamint a Petosinóból érkezett gyerekeket.
Mindnyájatoknak gyönyörű vasárnapot kívánok! Kérlek titeket, engedjétek,
hogy az Úr megvigasztaljon titeket! Arról se feledkezzetek meg, hogy imádkozzatok
értem! Finom ebédet kívánok! És szép napot Szűz Mária szeplőtelen
fogantatásának holnapi ünnepére! A viszontlátásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése