2014. december 13., szombat

Ferenc pápa homíliája a Guadalupei Szűzanya emléknapján



Ferenc pápa homíliája a Guadalupei Szűzanya emléknapján bemutatott péntek esti szentmisén


December 12-én pénteken este hat órakor mutatott be Ferenc pápa szentmisét a vatikáni Szent Péter bazilikában a Guadalupei Miasszonyunk emléknapján. A Guadalupei Szent Szűz elsősorban Mexikó nemzeti védőszentje, de egyúttal az egész amerikai kontinens patrónája, ahol főként Latin-Amerika tiszteli. A Mexikóváros melletti guadalupei Mária-szentély a világ leglátogatottabb búcsújáró helye, évente több mint 20 millió zarándok keresi fel. Tekintettel a latin-amerikai népek első közös nyelvére, Ferenc pápa ezúttal spanyol nyelven mutatta be a szentmisét és homíliáját is anyanyelvén, spanyolul tartotta.

„A nagy latin-amerikai hazának a nemzetei és népei emlékeznek ma hálával a Szűzanya látogatására és közelségére, vele együtt énekeljük a Magnificatot és rábízzuk a népeink életét. Amikor a Szűzanya megjelent Szent Juan Diegonak a tepeyac-i dombon, akkor úgy mutatkozott be, mint a „mindig tökéletes Szűz Mária, az igaz Isten Anyja” és egy „új vizitációjának” adott helyet. Készéggel sietett, hogy átölelje az új amerikai népeket, létrejöttük drámai időszakában. Olyan volt, mint „a nagy égi jel, a napba öltözött asszony”, aki magára vette az őslakos népek kulturális és vallási jelképrendszerét, meghirdette és odaadta a Fiát a gyötrelmes sorsú meszticek új népeinek”.

Ferenc pápa az aparecidai dokumentumot idézte, miszerint „a Szűzanya, a népeknek a Fiát adó tökéletes Tanítványként lett az első hithirdetője az evangéliumnak Amerikában”. „Az áldott állapotú Szeplőtelen Szűz a kezdetektől fogva felfedte az új népeknek az élő, igaz Istent és most már mindnyájan ugyanazon Atya gyermekei vagyunk, testvérek egymás közt és szolgák a Szolgában. Isten szent Anyja meglátogatta ezeket a népeket és velük is maradt. Itt hagyta titokzatos módon arcképének a lenyomatát küldöttének a tilmáján, mint Máriának ezekkel a népekkel kötött szövetsége jelképét.

Közbenjárása révén a keresztény hit lett az amerikai népek leggazdagabb lelki kincse, melynek ékköve maga Jézus Krisztus. Ezt az örökséget mind a mai napig továbbadják és kifejezésre juttatják a keresztségben, a hitben, reményben és szeretetben, a népi vallásosság nagyszerűségében, valamint abban az amerikai ethoszban is, mely megmutatkozik az emberi személy méltóságának a tudatosságában, az igazságosság iránti szenvedélyben, a legszegényebbek és szenvedők iránti szolidaritásban”.

„Azért tehát napjainkban továbbra is dicsérhetjük az Istent a csodáiért – folytatta homíliáját a pápa – melyeket Isten a latin-amerikai népek életében művelt, az ő sajátos stílusa szerint, amikor elrejtette ezeket a dolgokat a bölcsek és okosak elől, mikor felforgatta a világ hatalmasait, mert Istennek tetszik, hogy feldúlja az ideológiákat és az evilági hatalmasságokat, de közben felemeli az alázatosakat és megsegíti a szegényeket. Mária Magnificat-éneke bevezet minket a nyolc boldogságba, ami az evangéliumi üzenet elsődleges foglalata és törvénye.

Ennek a fényében – fordult a pápa a hívekhez – kérjük azt a keresztény kegyelmet, hogy Latin-Amerika jövőjét a szegények, a szenvedők, az alázatosak, az éhezők, az igazságot szomjazók, az irgalmasok, a tiszta szívűek, a békességszerzők, az igazszívűek és az üldözöttek alakítsák… és így Latin-Amerika a remény kontinense legyen. Ma tőle várják a fejlődés új modelljeit, melyek összekötik a keresztény hagyományt és a polgári haladást, az igazságosságot és méltányosságot a kiengesztelődéssel, a tudományos és műszaki fejlődést az emberi bölcsességgel, a szenvedést a reményteli örömmel”.

Ferenc pápa homíliáját a Szűzanyához intézett fohásszal fejezte be: „A látnok Szent Juan Diego bizalommal teli, egyszerű szavaival, mint a „lelkecském, kedveském”, merjünk mi is bátran Máriához fordulni és kérjük, hogy kísérjen és támogasson, kézen fogva vezessen bennünket és védelmezze népeinket!”.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése