2014. június 6., péntek

2014.06.06. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.06. péntek

A legszebb katedrálisom

A katedrális az egyházmegye püspökének temploma. Ott áll a püspöki szék, a katedra, amelyről tekintéllyel szólhat az Egyházmegye főpásztora Jézus Krisztus helybeli bárányaihoz. A katedrát őrző templom a katedrális. Amikor fiatal hitoktatóként kitettek állásomból ott folytathattam hajléktalanná vált létemet ahol akartam, kivéve hazám bármelyik templomát, ahol a legegyszerűbb szolgálatot sem folytathattam. Próbálkoztam segédmunkássá nemesülni, de hely híján még az udvar seprésére sem tudtak alkalmazni. Így kerültem a fővárosba egy kézműipari házi szövetkezetbe bőrkesztyű szabász-tanulónak. Rendes munkaidőm napi nyolc óra volt, amit a gyakorlat egyszerűen, tíz-tizenegy órává rendszeresített. Voltak civil és egyházi munkatársaim, férfiak és nők egyaránt. Megszerveztük a természetjáró szakosztályt feddhetetlen céllal: szabadnapokon jártuk törvényesen kijelölt turistautakat. Jól kihasználtuk a lehetőségeket, igyekeztünk minden alkalommal nívós előadásokat tartani. Gyönyörű túrák voltak ezek. Mivel egyházunk engedélyezte, hogy azok a papok, akik üldözöttnek minősülnek, joguk volt liturgikus öltözék nélkül sziklán, fa alatt, turistaházban misézni, éltem ezzel az engedéllyel. Amikor újra visszaengedtek papi szolgálatra az egyházmegyébe, a Zalalövői Borosán-völgy magasan összehajló gyönyörű cserfái között a búcsúsmiséken éreztem magamat igazán vidéki katedrálisban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése