2014. március 27., csütörtök

Zsolozsma 82.



Tertullianus áldozópapnak „Az imádság” című értekezéséből

A lelki áldozat

Az imádság lelki áldozat, amely a korábbi áldozatokat eltörölte. Minek nekem megannyi véres áldozatotok? – úgymond az Úr. Elegem volt már a kosokból készült égőáldozataitokból és a hizlalt borjak hajából. A bikák és bakok vérét nem kívánom (Iz 1, 11). Ki kívánja ezeket kezetekből? (Vö. Iz 1, 12). Hogy mit kíván tőlünk Isten, arra az evangélium tanít: Elérkezik az óra, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Lélek az Isten (Jn 4, 23-24), tehát ilyen imádókat kíván. Mi vagyunk az igazi imádók és az igazi papok. Midőn ugyanis lélekben imádkozunk, lelki áldozatként mutatjuk be imádságunkat, mint Istennek tetsző és kedves áldozatot, így kívánta ezt az Úr, és ilyen imádókról gondoskodott. Ezt a tiszta szívből áhítatos, hittel táplált, az igazsággal gyógyított, az ártatlanságban érintetlen, a megtartóztatásban tiszta, szeretettel megkoszorúzott, jó cselekedeteink által zsoltárokkal és himnuszokkal kísért áldozatot kell nekünk Isten oltárához vinni, amely mindent ki fog eszközölni nekünk Istentől. Megtagad-e Isten bármit is attól az imádságtól, amely lélekből és igazságból fakad? Hiszen ilyent kíván. Olvassuk, halljuk és hisszük, mennyi bizonyság szól az ilyen imádság hatékonyságáról! Az ószövetségi imádság is megszabadított tűzvésztől, vadállatoktól és éhínségtől, pedig nem Krisztustól nyerte erejét. Mennyivel hatékonyabb a keresztény imádság! Nem az enyhülés angyalát állítja a lángok közé, az oroszlánok száját nem zárja be, az éhezőknek sem nyújt bőséges eledelt, és a kegyelem ajándéka a szenvedés érzéséből semmit sem vesz el, de helytállással vértezi fel a tűrőket, a szenvedőket és a fájdalomtól gyötörteket; erőt ad a kegyelem mellé, hogy megtudja a hit, mit nyer el az Úrtól, és megértse, mit kell Isten nevéért szenvednünk. De fordítva is áll. Egykor az imádság büntető csapásért folyamodott, ellenséges hadakat zúdított a népre, és távol tartotta a jótékony esőt. Most viszont a megigazultságból fakadó imádság elfordítja Isten minden haragját, gondoskodik az ellenségről is, és az üldözőkért könyörög. Csoda-e, ha esőt tud kieszközölni az égből, amikor már tüzet is ki tudott esdeni? Egyedül az imádság indítja meg Istent. Krisztus azonban úgy akarta, hogy az imádság semmiféle rosszat se eredményezzen többé, hanem minden ereje a jó ügyet mozdítsa elő. Ezért az imádság nemcsak arra szolgálhat, hogy az elhunytak lelkét a halál ösvényéről visszahívja, a nyomorékokat meggyógyítsa, a betegeket egészségessé tegye, az ördögtől megszállottakat meggyógyítsa, a börtönök ajtaját megnyissa, az ártatlanul szenvedők bilincseit összetörje, hanem ugyanez az imádság eltörli a bűnöket, messze űzi a kísértéseket, megszünteti az üldözéseket, megvigasztalja a kislelkűeket, örömmel tölti el a nagylelkűeket, irányt mutat a vándoroknak, lecsendesíti a viharokat, elrémíti a rablókat, táplálja a szegényeket, vezeti a gazdagokat, felemeli az elbukottakat, fenntartja a botladozókat, megerősíti az állókat. Az angyalok is mindnyájan imádkoznak. Imádkozik minden teremtmény. Imádkoznak a háziállatok és a vadállatok, meghajtják térdüket, és az istállókból vagy a barlangokból kijővén nem néma szájukat emelik az égre, hanem a maguk módján hallatják hangjukat. Sőt az ébredő madarak is az ég felé röppennek, és kezek helyett szárnyukat terjesztik ki kereszt alakban, és daluk imádságnak tűnik. De mondjunk még többet is arról, hogy miért kell imádkozni? Maga az Úr is imádkozott, akinek tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése